Segítség, fikázzák az autóm

2009.06.06. 14:38
145 hozzászólás

Mióta érvényes a műszaki és kezemben az új, minden átalakítást hivatalosan tartalmazó forgalmi engedély, nem nagyon lehet kirobbantani a Corollából. Örjöngve imádom, de persze metrófúrópajzs átmérőjű lyuk tátong az oldalamon a kíváncsiságtól, hogy mit gondolnak róla a többiek. Elég volt már a saját lelkendezésemből, tudni akartam, hogy mit gondol a vackomról az ország legszigorúbb autós szerkesztősége. A formáról persze senki nem beszél, nem akarnak a lelkembe gázolni - én is látom, hogy csúnya.


Nem egy bonyolult forma, na

De nem az autózás Miss Universe koronáját szeretném vele elhódítani, így hát nem érdekel. Viszont arra nagyon kíváncsi voltam, mit szólnak hozzá sokat látott kollégáim. Például Csikós, akinek több Révai-kötet megtöltésére elegendő tapasztalata van öregebb autókból, ráadásul vezette még akkor, amikor csapágyas motorral, támolygó futóművel, kilométeres holtjátékú kormányzással, ótvaros belsővel elvittük Egerbe.


Eredeti helyén kevésbé vagány, de egyben kevésbé fullasztó a kipufogó

Rajtam kívül ő az egyetlen, aki ismeri a hernyót a hosszú bábozódás, a csodás átváltozás előttről, mindenki másnak már csak a pillangót mutattam meg. Zsoltnak az egyik rendes, szerkesztőségi ebédjáraton nyomtam a kezébe a kulcsot helyettesítő, piros áramtalanító kapcsolót.

Ilyen öreg japán autóm volt már nekem is, GT, igaz, egy Mazda 626. Működött, tette dolgát, de nem kerültünk közelebb egymáshoz, inkább a kölcsönös tisztelet volt az úr, meg részemről a lecsukódó szemhéj-effektus sem maradt el. Gondoltam, a Corolla nyilván jobb lesz azért, mert egy bő hetvenessel erősebb, és van benne futóműtuning, de csodák azért nem lesznek, Japán, nyolcvanas évek, egyenautó-világ, csókolom.

Hát nem igaz. Az egyetlen dolog, amit egész életemből a Zoli Corollájához tudnék hasonlítani, az a Caterham Seven volt. De ebben valahogy a fedett kabin, a seggemet elnyelni képtelen kagylóülés és a fejemet verdeső bukócső ellenére még nagyobb volt az őrület. Ha van tökéletes autó a világon, hát ez az.

Felfoghatatlan hangok, a precizitás miatt elsőre szokandó, de ráhangolódás után döbbenetes váltó (BMW, Honda S2000, eh, hol vannak azok ettől...), a futómű meg egyszerűen leírhatatlan.

Kemény, persze, folyamatosan rázza az ember zsírjait, de úgy megy át mindenen, mint egy hidraulikusan csillapított gumilabda, azaz mindent érezni, de sosem üt meg. Szuper. És ahogy befordul, azt bele kellene tenni a Bibliába, a Koránba és Buddha tanaiba széljegyzetnek, igaz, én csak városban próbáltam, nagy sebességnél biztosan borzalmas, naná, persze, hogy.

A kormány él a kezedben, mintha a tenyereddel markolnád a féltengely-csonkot, és két doboz spenótkonzerv leöblítése után hirtelen szuper izmaid nőttek volna. Egyszerűen csodás. Sajnos még erős nyugtató hatása alatt is huligán lesz benne az emberből, hát persze, hogy nem kéne, kultúrember vagyok én. És igen-igen szeretem a savanyú szőlőt. Mint mindenki, akinek nincs tuningolt AE86-osa. Csak ők még nem tudják, hogy savanyú szőlőt esznek. Én már igen.

Persze Zsolt elfogult, együtt jártunk Egerbe, amíg az én autóm és az ő, egyelőre szupertitkos projektje készült. Meg aztán túlzottan empatikus, tudja milyen beleborítani egy új kisautó árát egy öregecske romba, majd hosszan hallgatni fű-fa-virágtól, hogy mekkora hülyeséget csináltunk. Kértem, hogy szidja, de ennél többre nem telt tőle. Keményebb kritikus kell, minimális empátiával. Az se baj, ha mostanában épp az autózás széles spektrumának túlvégégéről válogat. Az ebédről visszafelé már a Winkler vezetett.


Driftbox-szal mértünk időt

Főszerkesztőnk épp nyaral, így nem tudja elmondani a saját szavaival, de emlékeim szerint tetszett neki. Közölte, hogy nekik sose kéne ilyen, de azt is leszögezte, hogy jó, nagyon jó. Aztán kurjongatott. Láthatóan élvezte, amin én lepődtem meg a legjobban. A második gyorsításnál 8000-ig űzte a fordulatszámmérőt, elsőre is gyönyörűen szúrta a harmadikat és a piros lámpánál előrefurakodott az első sorba. Előbújt belőle a boyracer és egészen addig kitartóan élvezte, amíg egy nagyobb keresztbordán átröppenve lefejelte a bukócsövet és enyhe agyrázkodással elájult.


Racing style

Hasonló ebédjárati próbát kapott Papp Tibi, aki márkatárs, de az ő Toyotája, hát hogy is mondjam finoman, egy más világ és más elvárások szülötte. Viszont az ő repertoárjában is van bőven összehasonlítási alap, nem is akármilyenek. Anno vezette Kiss Ferenc magyar ralibajnok Subaru Impreza WRC-jét, még a szép, csíklámpás karosszériával, ült a Grönholm mellett, de a legjobban egy Super 1600-os tesztért irigylem. Pár éve Bútor Róbert és a Citroen Saxo legyőzhetetlen páros volt a magyar rali mezőnyében, a kétkerékhajtásúak között. Tibi egy Budapest Rali után (már nem kellett az autót félteni), a lezárt Ecclestone úton (nem kellett a forgalomtól félni) kipróbálhatta a kocsit. Úgy, hogy a bajnok ott ült mellette a jobb1-ben, és ordította a bukósisak átbeszélőjébe, "nyomjad még, nyomjad még, pici fék, ez az, nyomjad, átfér ötödikben!" Szóval nem először ült csöves autóban.

Dögölj meg a saját zsírodban, mondta az irigy Csikós TéZének, miután vezette a Corollát. Bár, ha ez bekövetkezik, Zolinak lassú halála lesz, legalábbis az alapján, milyen keskeny a Sparco ülés. Szerencsére a hájam és a csípőcsontom idomul, mire az öv szárait beállítgattuk, megérkeztem az ülés aljára.

Bútor Robi Super 1600-os autóiban sem éreztem vacakabbul magam, ugyanaz a feeling: körben csövek, meg csupasz fém, hidraulikus kézifék, és a doboz minden atomját megrezgeti a motorhang. Egyébként a futómű és a kormányzás csak annyival puhább – helyesebb lenne a kevésbé betonkemény jelző – , hogy közúton épphogy lehessen vele közlekedni.

Én szerencsére nem verem be a fejemet a plafon alatti bukócső-keresztbe, szóval szinte teljes az összkomfort. Egy játékautótól egyébként ez szenzációs tudás, mert mindig ott van kéznél, amikor úgy adódik, hogy lehet gyorsulni vagy kanyarodni egy jót. És fényévekkel jobb, mint egy Focus RS vagy egy Golf GTI, hiába kisebb a teljesítménye, nem egy elhízott, agyongumírozott luxus-GTI. És ugyebár még hátsókerekes is.

Persze járna a franc ilyennel. Nekem is Toyotám van, sőt, pont egyhatos, de annak, hogy Zoli Corollájának van rendszáma, mindössze egy előnyét látom: elmehet a saját lábán a driftversenyre, nem kell hozzá tréler. Szóval, én nem fogok irigységből csúnyákat kívánni Zolinak.

Úgy látszik, öregszem – vagy csak zavar, hogy nincs hová bekötni a kislányom ülését. Na nem baj, talán majd ha nagyobb lesz... addigra talán Zoli megunja, és megveszem olcsón. Addig viszont érdekelne , hogy az Avensisbe lehet-e shortshiftert szerelni.

Tibinek is tetszett, ami fura, úgy tűnik a Hachiroku elsőre mindenkit meghódít. Lássuk akkor, hogy mit szól hozzá az, akinek már van. Nem is akármilyen. Karotta már szerencsésebb volt, nem éhgyomorral vagy tele hassal ült bele, ráadásul lezárt pályán, az Euroring pünkösdi nyílt napján próbálta ki a kocsit. Közvetlenül a sajátja után. A legkeményebb teszt következik.

Jó ijesztő dolog más autóját vezetni. Már az R8-nál leírtam, hogy mennyire nyomasztó a más ember drága tárgyát veszélyeztetni, de ugyanezt egy barát gondosan épített kegytárgyával csinálni végképp hazárdjáték.


Harcban edzett, ismerős autó

Zoli ülése ráadásul nekem nem jó, a lábaim valahol a pedálok előtti utolsó centimétereken kalimpáltak. Mivel a versenyülést a saját seggéhez csavaroztatja az ember, testre szabni nem volt esély. De vezetnem kellett, úgyhogy lecsúsztam félig a székben, mint álmos Winkler a tikkasztó értekezleten, és a mellem alatt megkötött övvel kihajtottunk a pályára. Don't try this at home.

És hogy ez a Hacsi mennyire kurva jó! Ugyanúgy megy, mint az enyém, csak sugárzik belőle az egészség és a játékosság. Mint egy profi bokszoló az első menetben a 12.-hez képest, ugyanaz a csávó, kevesebb véres péppel a járomcsontokon. A bukócső miatti kasztnimerevség olyan magabiztosságot ad a futóműnek a pályán, amilyet én sose éreztem a magaméban, és akkor még nem is említettem a fogó fék és a minden fokozatban szinkronizált váltó örömét.

A legjobb az egészben mégis a Quaife gyorskormány volt a mókolt villanyszervóval. Esküdni mertem volna, hogy ez a felállás minden érzést ki fog ölni a kormányból, közben pedig semmivel se beszélt vissza kevesebbet, mint az én szétkopott belű szervótlan gyári kormányművem. Viszont csuklóból lehet hatalmasakat korrigálni, amitől az ember úgy érzi magát, mint Ari Vatanen a Hegyre menet, ráérős, spórolós mozdulatok, vasmarok a gépen.


Tetszik neki

Nem sok olyan autót tudok elképzelni, amit bizonytalanul, rosszul ülve, a tulajával a jobbomon ekkora öröm volna vezetni. Azt hiszem, ez a tökéletes első versenyautó: elég erő, becsületes hátsókerékhajtás, kedves, kezes egyensúly, jó fékek, általános megbízhatóság-érzet. Ha soha nem megy máshol, mint pályán, akkor két szezon múlva elbír majd egy ridegebb, agresszívebb, élesebb futóművet, amivel 1 másodperccel gyorsabb lesz, és pont ugyanolyan rohadt jó, mint most. Ilyenek ezek a kis Corollák, akár gyáriak, akár félkészek, készek vagy félholtak, mindenhogy rohadt jók, mindig.


A cső mellé ez kötelező tartozék

Oké, elismerem, Karotta is átkozottul elfogult. Egyrészt neki is van ilyen, amit minden nyűg ellenére imád. Másrészt nem gyalogol bele egy boldog ember lelkébe azzal, hogy pocskondiázza a kocsiját, annál sokkal érzékenyebb ember. Persze Pista sem egy tölgyfatuskó, de ha egy autót rossznak érez, akkor nincs az az isten, hogy azt ne mondja ki. Ő is kanyarodott párat a Ringen.

Mit mondjak? Mit mondjak? Aki nem hülye, láthatja a videón a vigyort az arcomon, Jack Nicholson a Ragyogásban sem csinálja jobban. Teljesen fölösleges a kérdés, az autó pöpec. Persze, majd kollektíven megvádolják a szerkesztőséget azzal, hogy Zoli szekerét toljuk, de megnyugtathatom a kétkedőket: ha egy raklap szar lett volna, akkor tőlem megkapja, erre mérget vehetnek. Különben is, aki ismer, tudja, hogy nincs lakat a számon, szóval le lehet hűteni a forró fejeket és beletörődni, hogy ez itt egy finom műszer, jóféle, pontos subler.


Örülnek a majmok

Persze, ezernyi más, jobb, erősebb versenyautó, játszós járgány létezik szerte a világon. De ez itt van, megfogható, próbálható, a szemünk láttára született meg hosszú vajúdás után nyomták ki olajos kezek a garázsból a világba, olyan is lett. Karaj. Ja, hogy nem szép? Miért? Egy nagy tányér pacal vagy kocsonya (kis paprikával-hagymakarikával megszórva) szép? Na, jó, a kocsonya talán igen, de a lényegen mit sem változtat, az élvezeti érték ott van, benne, bele van építve a vasba, a csőbe, a pontos fékekbe, a pillekönnyen felpörgő motorba.

Ó, igen, a sorhat az Isten, de míg nekem (és sokan másoknak) rajzasztalon vagy maximum fejben létezik a dolog, addig ez már a pályán köröz és működik. Megbecsültem, és akinek hangyafasznyi érzéke van ahhoz, hogy felfogja, mitől igazán jó egy versenyautó, az szintén ezt tenné, csak menni kéne vele egy karikát. Leszarni magasról, vastagon a külalakot és nekiengedni a gázpedált a lemeznek, megnyalni a kerékvetőt a külső íven, ahogy a feneke elindul, majd finoman befeszít, éppen mielőtt elvennénk, mert úgy érezzük, sok lesz és most odaverjük más játékát. De nem lesz az, sosem, sehol. Mindig, minden helyzetre találunk megoldást, az autó pedig él alattunk, mocorog, lassít, ha kell keresztben, de valamit mindig csinál, amitől úgy érezzük, hogy hús-vér nővel hancúrozunk, nem egy latex angyallal.

Kicsi a motor és gyenge? Fuck that – mondaná az angol. 900 kilóval bőven jók vagyunk, játszadozunk, dobáljuk ide-oda a pályán, keressük a fogást, mert mégis csak egy öreg, semmitmondó Toyota, ki látott már ilyet!? Mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem érezzük, hogy lassúak lennénk. És így is van, jók vagyunk, jó alapanyagokból főzünk, érezzük a benzin és a forró gumik illatát, működik a sparhelt. Egy orbitálisan jó játék, nekem elhihetik, kicsit utálom is érte Tóth Zolit, a fene egye meg. Kevés autó bír engem, mert bunkó vagyok, a finomkodás nem kenyerem. De ez a kis, fehér doboz, ez jött velem, reccsenés, megingás és szétesés nélkül.

Ó, b..a meg, csak egy ilyen nyálas óda lett a végére, elnézést, emberek. Ez ilyen. Játék, azt meg a fiúk szeretik. Ide lőjetek!

Pistának is tetszett, pedig ő végképp nem fér el rendesen a versenyülésben, a bukócső tetőkapujának V-szára miatt pedig féloldalasan görnyed a kormány fölé. Hiába, ez az üléshelyzet hozzám lett belőve, ráadásul csak csavarral állítható.


Rezzenéstelenül fordul

Ami engem illet, itt az euroringi videó, tekerjék fel a hangerőt és nézzék meg a fejem azon. A sommás véleményem pedig az utolsó mondatom. Ja, és szombaton Driftedzés lesz az Euroringen, aztán vasárnap típustalálkozó Visontán, a gokartpályán. Az élet gyönyörű.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.