Audikkal az atombomba hűlt helyén

2009.10.25. 14:36
145 hozzászólás
Ajtók előtt, ajtó mögött Botó Ádám, a találkozó szervezője

Mai történetünk úgy kezdődött, hogy Botó úr megvette élete első Audiját. Továbbmennék, ez az Audi egyben Botó úr első saját autója. Vagy jót, vagy semmit, nem igaz? Javasolnám, hogy Botó urat innentől kezdve hívjuk inkább Ádámnak, tekintve, hogy egy igen fiatal emberről van szó, az autójának pedig máris elárulom a teljes nevét: Audi 100 CD. Tudják, a Szivar becenévre keresztelt, nyolcvanas évek végén árult modell, amibe a rendszerváltáskor, amikor a használt, de jó minőségű nyugati autók végre elérhetővé váltak, sok magyar szerelmesedett bele, talán nem véletlenül.

A vásárlástól egyenes út vezetett az Első Magyar Audiklub tagságáig, onnan pedig egy némiképpen kacskaringósabb a kunmadarasi repülőtérre, ahol a lelkes klubtagok a zimankós idő és az én percről percre erősödő derékfájásom ellenére egy minitalálkozót tartottak október 17-én. Amikor hűséges igavonó Nemaudimmal nem kevés kacskaringózás után ráleltem a kifutópálya végére, vagy nyolc autót és vagy húsz autóst találtam ott, utóbbiak kékre hűlve toporogtak az osztályon felüli betonon. Később még bővült az osztálylétszám, és egészen jó kis bandázás kerekedett, a hideg meg kit érdekel, tavaly például hóesésben búcsúztattuk a VW Cult klubosokkal a szezont, mégse görbült sírásra a szája senkinek. Ha jövő ilyenkor Merci-partyt rendezünk, gondolom, békák potyognak majd az égből, sebaj, kibírjuk majd azt is, feltéve, ha nem horpasztják be a karosszériát...

Frontális támadás

Aki az Audi, mint márka és mint autógyár történetéről mindent meg akar tudni, vegyen magához kétnapi hideg élelmet, és olvassa el Csikós kolléga igen alapos cikkét, és utána térjen vissza közénk. Aki csak keveset akar tudni, annak azért annyit elmondok gyorsan, hogy az Audi AG egy német, 1949 óta Ingolstadtban székelő cég, amely épp az idén száz éves. 1964 óta a Volkswagen a tulajdonosa, amely gondosan vigyáz arra, hogy a négykarikás márka megtartsa a saját arculatát. Audiék kerek negyven év szívós munkájával mára elérték a VW által számukra kitűzött célt: prémiumautókat gyártanak közepesen és erősen gazdag embereknek. Felénk a márka ázsióját némiképpen csökkenti, hogy Kelet-Európa közepesen és erősen gazdag emberei között sok a bűnöző és a politikus, így az új és nagy Audik a maffiaautó-szegmensben feszítenek, a Merci és a BMW hasonló kategóriájú modelljeinek társaságában. Ön talán arra szokott tippelni, amikor egy Q7-es kéccázzal megelőzi az autópályán, hogy abban az irdatlan dinoszauruszban minden bizonnyal egy origami-művész, vagy egy körzeti védőnő siet valahova, de nagyon? Ugye, hogy nem? Hát erről beszélek, Nyuszómuszó.

E sajátos auráról persze nem annyira az Audi tehet, mint inkább az elmaradott káeurópai viszonyok. A közmegegyezés szerint az Audik jó kocsik, a legtöbb még jól is néz ki, főleg annak a szemében, aki szereti a megbízhatóságot sugárzó, konzervatív német stílust, ami sokáig a márka sajátja volt. Azután Bangle BMW-s ténykedése az Audi formatervezőiből is kihozta az állatot, de amíg olyan szépeket rajzolnak, mint az A5, addig csak hadd állatkodjanak. Nem kőgazdag magyar autóbuzik akkor juthatnak hozzá egy-egy vágyott modellhez, amikor annak a csillaga az elsődleges piacon már megfakult, és az ára átlagember számára is elérhető mélységbe zuhant.

Mind szeretve vannak nagyon

A szerencsés Audik életében ekkor köszönt be az aranykor. Új gazdáik tejben-vajban fürösztik őket, hibáikat sorban kijavítják, rigolyáikat elnézik, a lemenő Nap fényében hosszasan simogatják az idomaikat, és egyáltalán nincs kizárva, hogy olyan őrült is akad, aki néha befészkeli magát a garázsban a bal 1-be, és esti mesét mond az ő kicsikéjének. Ami azt illeti, a kunmadarasi csapatból ezt több emberről is simán el tudom képzelni, akik ugyanis ott összegyűltek, jól láthatóan erős érzelmi kötődésben voltak többnyire youngtimer korú vasaikkal. Mint képeink is mutatják, volt ott jó karban levő S4-es éppúgy, mint felújításra váró Audi 80, vagy éppen folytonos átépítés alanyául szolgáló Audi 90 Quattro, de volt bennük egy közös: mind szeretve vannak nagyon.

És akkor valamit a helyszínről is. Magyarország legnagyobb katonai reptere úgy fest most, mintha a Tarkovszkij-féle Zónában járnánk: lepusztult, rommá bontott épületek haldokolnak az egyre bátrabban burjánzó növényzet szorításában, sehova nem vezető utak kanyarognak a bozótosban, bizonytalan rendeltetésű szerkezeteket rág a rozsda nagy étvággyal. Fénykorában meg úgy nézhetett ki, mint egy kommunista falanszter, tekintve, hogy az is volt: egy felderítő és egy vadászbombázó ezred állomásozott itt ideiglenesen több évtizeden át, meg persze a sok kiszolgáló alegység a légvédelmi rakétásoktól az ellátókig.

Vadászgép-hangárok autókkal és emberekkel

A nyolcvanas években tizenhatezer ember élt ezen a szigorúan őrzött és ellenőrzött szovjet szigeten, igen nagy valószínűséggel jó pár atomtöltet társaságában, amiket háborús helyzetben különféle osztrák célpontokra kellett volna ledobni a MÍG vadászgépek által kísért Szuhoj bombázókkal. Az atomot egy speciális telephelyen őrizték, dupla szögesdrót kerítés és géppuskafészkek védelmében, egy vastag falú vasbeton hangáron belül kialakított vasbeton raktárépületben. Az itt szolgáló katonák a többiektől elszigetelve éltek, nem beszélhettek senkivel, ezért csak Némáknak nevezték őket. Kéthavonta cserélték a teljes állományt, le merem fogadni egy vöröscsillagos tiszti sapkába, hogy az ipséknek fogalmuk se volt róla, a keleti blokk melyik országának melyik települése mellett őrzik és gondozzák a robbanófejeket. Ebből az is következik, hogy Kunmadaras vastag filccel be volt jelölve a kapitalisták térképein, mint atomcsapást érdemlő célpont, de üzenem a madarasiaknak, hogy most már kicsit meg lehet nyugodni.

Nyugtalanságra legfeljebb az adhat okot, hogy a magyar államnak húsz éve fogalma sincs arról, mit kezdjen a hellyel, amiből egy ügyes kínai piacos kereskedő már rég nemzetközi légi teherfuvarozó logisztikai központot csinált volna, ami a környék összes munkaképes emberét foglalkoztatná. A lényeg ugyanis adott: egy első osztályú betonból több méter vastagra kiöntött, kiváló minőségű, majdnem négy kilométeres kifutópálya, amire a legnagyobb szállítógépek is simán leszállhatnak. Na mindegy, a dolog eddig addig jutott, hogy az állam átadta az önkormányzatnak az egész szellemvárost a község szélén, és a jövő ködbe vész, mint a kifutópálya vége az októberi ködben.

Kicsit még ragad a flaszter, a bevonat a Dragbike EB-ről maradt itt

A hasznosítás egyik szerény lépéseként földi járművek tiporhatják időnként a betont, gyorsulási versenyek formájában. 2007-ben két motoros halt meg egy ütközésben, ami miatt tiltólistára is került a helyszín, idén augusztusban viszont nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Dragbike EB-futamot, amelyen a brit Ian King 6.4 másodperc alatt küzdötte le a 400 méteres távot, miközben elérte 355 km/h-s sebességet. A versenyt látta a nem mellesleg Kunmadarason lakó Ádámunk is, szerintem akkor döntötte el, hogy fog ő még itt gyorsulni a saját autójával. És, hogy össze-vissza kanyargó történetünk itt frappánsan visszatérjen eredeti medrébe: sikerült is neki.

Az audis minitalálkozó három nagyobb blokkból tevődött össze: a gyorsulgatásból, az autók fényképezéséből és videózásából, illetve a motorterek hosszas tanulmányozásából és szereléséből. A résztvevők nagy többségének most volt először alkalma arra, hogy igazán meghajtsa a járgányát, és bár a stoppert nem kezelte senki (az élményre gyúrtak, nem az időre), a páros indulások alapján nyilvánvaló volt, hogy az S4-es és az átépített 90 Quattro futnak a legfürgébben. A száguldozás után átcsoportosultunk a hangárok elé a fotózkodásra, majd visszatértünk a pálya szélére a motorházakban turkálni. Miután én eljöttem, a csapat maradt még gyorsulgatni, főleg, hogy megérkezett Dunakesziből Mérő Gábor klubtárs egy 350 lóerős Audi 90-essel, és mindenkit elvitt egy körre, akarom mondani egyenesre.

Audi 100 CD 2.0: Ádám egy évig várt az igazira

És hogy az autókról is legyen végre szó, kettőt alaposabban is körüljárunk. Az egyik természetesen a lelkes szervezőé, Ádámé, aki joggal büszke rá: megkockáztatom, hogy kevés ilyen állapotú darabot lehet találni itthon ebből az évjáratból. A tulaj is hosszas keresgélés után talált rá. Úgy cselekedett ugyanis, mint a szűz kamasz, aki elhatározza: élete első nője mindenképpen attraktív lesz, hogy nagypapként kellemes legyen majd visszaemlékezni a felszabadító aktusra a vén kandalló mellett ejtőzve. Így hát Ádám ült a számítógépe előtt hosszú, méla lesben, és naponta ellenőrizte a friss kínálatot a használtautós oldalakon. Amikor a királyi vad Kiskunfélegyháza térségében hirtelen feltűnt, nem habozott, biztos kézzel ejtette el.

Abelső tér is azt mutatja: nem hajtották, szerették

A toll kissé megremegett a kezemben, amikor sugárzó arccal közölte, hogy ezt a garazsírozott, keveset futott, gondosan karbantartott, szinte gyári állapotú klasszikust háromszázezer, mondom még egyszer, há-rom-száz-e-zer forintért vásárolta. Egy éve van a birtokában, óvja, félti, de használja, költeni alig kellett a kocsira ennyi idő alatt. A motorja 2000-es, öthengeres, 115 lóerős. K-Jetronic injektor adagolja a benzint, katalizátor nincs, a nyomaték ötfokú mechanikus kapcsolású váltón át megy az útra, a fogyasztás 100 kilométerre stabil 7 liter. Huszonkét évvel ezelőtt négy elektromos ablak, tetőablak, körben színezett üvegek, metálfényezés, szervókormány, riasztó, központi zár, sízsák, plüss belső, ülésmagasság-állítás tartozott a CD-kivitelhez, ennyi kényelmi extra ma is elegendő a komfortos autózáshoz. A belső tér tágas, a csomagtér nem különben, így, ha egyszer a távoli jövőben Ádám, már mint három gyermekes apuka, úgy dönt, hogy elugrik a családdal az Adriára, nem lesz gond a helykínálattal. Feltéve persze, hogy meglesz még akkor az autó – én arra szavazok, hogy igen.

Persze, egy ilyen géppel ma már (és még) nem lehet dobogóra lépni az autós feltűnési versenyben, de okos ember nem vadidegenek kétes bámulatát hajszolja, hanem a maga és barátai örömét keresi – és Botó úr az első Audijában ezt kétségkívül megtalálta. Van egy frankó kocsija, és tagja lett egy lelkes emberekből álló autós társaságnak. Ha depressziós leszek mostanában, csak felidézem Ádám arcát, ahogy széles mosolya átsugárzik a színezett üvegeken, és garantáltan helyre fog billenni a közérzetem.

Kormos Imre olcsó eszközökkel igyekszik kihozni a gépéből a maximumot

Míg a szivar Audiban a gyári állapot méltó az elismerésre, addig Kormos Imre Audi 90 Quattrója a másik végletet képviseli: a kocsira, főleg a motorjára már a jóságos tervezője se ismerne rá. Imre ugyanis kísérletező alkat. Addig is, amíg feltalálja a tényleg vízzel menő autót, vagy valami hasonló szerkezetet, ami megoldja az emberiség energiagondjait a következő ezer évre, az Audira dolgoz ki érdekes megoldásokat. Lóerőből és gyorsulásból sosem elég, még akkor sem, ha mindezt már csak a kunmadarasi betonon lehet büntetlenül kiélvezni. Imre olcsó eszközökkel igyekszik kihozni a gépéből a maximumot. Az összkerékhajtás jó partner a tuninghoz, a négy kerék egyszerre viszi az erőt az útra, gyorsuláskor az autó eleje megemelkedik, mintha tényleg fel akarna szállni, és megszórni a világot egy kis atommal, de közben tapad, ahogy kell.

A benzint nem befecskendező adagolja, hanem egy átalakított, nyomás alá helyezett Weber karburátor

Íme, a motor jelenlegi konfigurációja, ami valószínűleg nem marad sokáig ilyen, mert érlelődnek az újabb ötletek. A vákuumos gyújtás egy Audi 200 Turbóból lett átépítve, a lélegzést sportszűrő segíti. Ez eddig nem nagy ügy – de most jönnek a specialitások. Az extrémitásokra hajló tulaj egy Mercedes CLK-ról leoperált kompresszort házasított össze az Audi-motorral, ráadásul úgy, hogy a benzint nem befecskendező adagolja, hanem egy átalakított, nyomás alá helyezett Weber karburátor. Imre egy egész fúvókakészletet (és még mennyi minden mást!) hord magánál, és folyton a különféle átmérőkkel kísérletezik. Az eredmény meggyőző, pláne, hogy nemcsak a gyorsulás látványos, de vaddisznó a hozzá társuló kipufogóhang is.

A többi Audit hely hiányában nem tudom részletesen felmagasztalni, de álljon itt a minitalin részt vett emberek és járművek listája, és beszéljenek helyettem a képek, amelyeken mindegyik autó és tulajdonos látható.

Csatári Zsolt Audi 90 Quattro
Rédei Ádám Audi 80 1.9 TDI
Demeter Róbert Audi S4 2.2 20 VT
Simon János Audi 100 2.0
Simon Zoltán Audi 100 C4 2.5 TDI
Jakab László Audi 80 1.6 TD
Balogh Roland Audi 80 2.3 E
Kormos Imre Audi 90 Quattro
Botó Pál Audi 100
Botó Ádám Audi 100 CD 2.0
Mérő Gábor Audi 90 2.2 Turbo Quattro
A végére a zászló - na jó, a törölköző - is előkerült

Mivel a helyszín úgyszólván ideális arra, hogy az autómánok ott összeröffenjenek, gyorsulgassanak, szerelgessenek, főzzenek és csajozzanak, nincs kizárva, hogy kellemesebb évszakban, szebb időben lesz még Kunmadarason Audi-találkozó, akár nagyobb mezőnnyel is. A magam részéről más márkák rajongóinak is ajánlom a helyet – ennyire közel sehol máshol nem lehetnek az autóikkal atombombák hűlt helyéhez, és nem élvezhetik egy elhagyott katonai szuperobjektum perverz romantikáját. Da szvidanyija!

Jövőre, ugyanitt?