Sokan tudják rólam, hogy nem szeretem a terepjárókat. Feleslegesen nagy, környezetszennyező, energiapazarló, kihasznál(hat)atlan vasak, amelyeknek a volánja mögött még a legszelídebb buddhista szerezetes is előbb-utóbb olyanokat mond, hogy "ha nem megy odébb, letolom", meg "elég kicsit ráhúzni a kormányt, máris helyet ad", meg "én egy szelíd ember vagyok, tényleg, én aztán sose bántok senkit, de néha azért nekem is elegem lesz a hülyékből, látod, olyankor jó egy ilyen nagy vasban ülni".
Szóval úgy tekintek ezekre, mint eszközökre, amelyek az amúgy is eltúlzott közúti agresszió további fokozására szolgálnak. De ha egy ilyen vezetője tényleg nem csinál semmit, és tényleg olyan álmatag, tespedős tök, mint a Winkler (akihez fogható, nyugodt vérmérsékletű, defenzív terepjáróst nem ismerek még egyet), akkor is, csupán a puszta jelenlétével zavart okoz a térben, akkora. És a legnagyobb jóindulat mellett is elég figyelmetlennek lennie, leejtenie a muffin morzsáit az ölébe, nagyobbat tüsszentenie az átlagosnál, és figyelmetlenségből máris agyonlapított egy fél kerületnyi, varrószakkörre igyekvő marutis nénit.
És még csak a tipikus terepjárókról beszéltem, azokról nem, amelyeket terepjárásra is használnak. Pedig ezekről még rosszabb a véleményem. Európa felületét úgyis túl nagy felületen borítja be a civilizáció, házak, betonplaccok, autósztrádák, aszfaltozott utak mindenütt, azt a nagyon kevés, épen maradt zöld területet tovább pusztítani bűn. Mert még annak a nagyon kevés terepjárósnak, aki terepre megy az ilyennel, is csak egészen kicsi töredéke használ igazi szükségből ilyen autót. A sportkocsi is fölösleges persze, meg a hobbiautó is, de az legalább csak kipufog, nem bontja szét a környezetet. Vagy a fene tudja, mindegy is, bármilyen autós hobbit jobban támogatok, mint az alkoholizmust, a feleségverést, a szerencsejátékot.
Beállítom pontosan: terepjáró nekem nem kéne, elvben sem, etikailag sem, vágyilag meg pláne nem. Még egy Mercedes-terepjáró sem. A régi ML egy rossz Tata-pickup volt kellemes légkondival, pocsék rugózással, sok nyekergéssel, csapnivaló megoldásokkal, az új a fent említett "felesleges" szegmensbe esik, formája miatt a G-osztály csak nagyáruházak hűtőgép-raktárában mutat otthonosan a papírládák között, a giga-GL a társadalomellenes kategória, a GLK pedig igazából egy kedves kicskocsi, nem terepjáró, mondjuk azt harapnám.
De Krepsz Zoli barátom végre átküldte azt a terepjárót, ami igazán nekem való, a kisautós buzinak. Ha nem ismernék fel, ez egy G-osztály. De nem az a fajta, ami hűtőgép-dobozok közé való. Ez áramvonalas. Szép. Lendületes. A színe sem az az unalmas akármi, hanem metál-rózsaszín. Ilyen szuper dolgokat csak Amerikában csinálnak. Meg a ruszkiknál. Meg Kínában, ráadásul ott nagy szériában, milliószámra. Egy pápaszemes E-orr, fantasztikus minőségű lakatosmunkával rágraftolva az osztrák kockabódéra. Szelíd, nem fenyeget, ezzel terepre aztán senki nem megy majd.
Még most is hányok.
