2010.03.21. 15:57
127 hozzászólás

Hogy mit keres egy Volga a Tuning Show-n? Tudja a fene. Aztán belenéz az ember a motortérbe, ahol a vártnál picivel több hengerrel szembesül.

A fekete Volga megérkezett. Ma már nem félünk tőle, pedig kéne

Egészen pontosan nyolccal. A motort a GAZ 66-osból sikerült betottyantani ide, pont passzol, elvégre a sornégyes ennek volt a fele. Gyakorlatilag nem sok változtatásra volt szükség, mindössze annyi volt a gond, hogy a motor eredeti hűtőventilátora nem fért el a nagyobb vízpumpától, ezért egy elektromosat építettek a hűtő elé; illetve, két merevítőt kellett kicsit arrébb helyezni, mert a V8 szélesebb, ugyebár.

Raz, dva, tri csitire, pjáty, seszt, szem, vószem - asszem megvan mind

Nemcsak a motor új, de az autót magát is felújították. Alánéztünk, a futómű makulátlan, igaz, még egy-két apróság (embléma, és hasonlók) hibádzott, mert gyakorlatilag show előtti napon készült el a kocsi.

Persze, a sietség miatt még vannak hiányok, a C oszlopról is hiányzik a kis lámpa

Hogy miért csináltak ilyet? A tulaj elmesélése szerint a Volga gyártott a KGB számára 200 darab V8-ast a Csajka 5,5 literes motorjával, de ezekből ma már nincs fellelhető példány – ezt akarták utánépíteni. Tulajdonképpen nem nagy a különbség, a blokk ugyanaz a GAZ 66-osban is, nyomatékra kihegyezve. 500 Nm tényleg elégnek tűnik, bár a motor ennek ellenére is csupán 115 lóerős volt. Igaz, azóta– a regulátor kiiktatásával – már nem 3500 a maximális fordulata, hanem kábé 5500. Ami nagy különbség.

Gyári, azt leszámítva, hogy lebőrözték a műszerfalat

A hangja gyönyörű, a gázfröccsre nagyot billen a kaszni. Állítólag még hármasban is sikító gumikkal indul el a 2466-os KGB-kódú Volga. (Ilyen típus hivatalosan nem létezett, a két donor típus számának összevonásával generálták az egyedi autóhoz.) A gumik már csak azért is sikítoznak, mert eredeti, gyári gumik. Egy pincében találtak belőle ötöt, ezeket kapta meg a V8-as.

Sztahanov-mozgalom: a tervezett hengerszámot sikerült 100 százalékkal túlteljesíteni