Bébi, hány grammos vagy?

2010.10.04. 17:32
55 hozzászólás

A hosztesztársadalom átrendeződött a nagy széndioxid-mizériában. Korábban leginkább köbcenti alapján lehetett őket kategorizálni, továbbá aszerint, hogy ezek a köbcentik valódiak-e, vagy mesterségesek.

Mára gyökeresen megváltozott a helyzet, mivel egy szottyadék takarékos autó mellé nem lehet odaállítani bárkit. Olyan kell, aki vonzza a tekinteteket, akit meg is néznek. Ha már az autót nem: színtelen fehér, virsligumijai vannak, nincsenek benne extrák. Ráadásul többnyire régről ismert típusokról van szó.

Ezt az elméletemet Párizsban dolgoztam ki, az autószalonon. A hoszteszlányok jellemzésére kidolgozott széndioxid-egyenérték egy olyan mérőszám, amely az adott lány külső adottságait jellemzi. Ez megadja, hogy hány mi az a legkisebb szén-dioxid kibocsátású autó (g/km-ben megadva), amely mellé odaállítható az illető. Értelemszerűen úgy, hogy az autót meg is nézzék az újságírók, érdeklődők. Sőt, le is fotózzák.

A definícióból következik, hogy egy lány annál jobb adottságokkal rendelkezik, minél kisebb ez az érték. Vagyis egy hosztesz szépsége és az autó széndioxid-kibocsátásának szorzata állandó. Megjegyzem, a Párizsi Autószalonon a legjobb általam látott hosztesz 89 g/km-es volt.

Az elméletet igazolni látszanak a Chevrolet Camaro mellett lézengő csajok, akik természetesek voltak, meg vagányak, de nem mondanám rájuk azt, hogy gyönyörűek. Minek is? A kocsira mindenki kíváncsi volt.

Hozzáteszem, hogy mégsem a hagyományos autó, hanem a mopedautó a hosztesz-szakma legkeményebb kihívása. Tessék elképzelni, milyen lányt kell egy Ligier mellé állítani ahhoz, hogy fotózzák, sőt, tévéstábok vágóképeket forgassanak róla. Hát ilyet.

Mint minden elmélet, ez sem lehet meg kivételek nélkül. Egyes márkák ugyanis nem veszik figyelembe a jármű CO2-kibocsátását a válogatás során. Például az olaszok ilyenek, legyen szó akár Fiatról, Alfáról, Lamborghiniről. Akit ők odaállítanak, az megállná a helyét egy zéróemissziós villanytricikli mellett is. Ezt tekintsük axiómának, nem bizonyítjuk, elfogadjuk.

Ugyanez igaz a Cadillacre is. Vagy tévedek?

Nem ragoznám tovább, a kutatási anyag – amelyet vitaindítónak szántam – a képgalériában található.