2011.10.18. 15:45
151 hozzászólás


Jó estét kívánok. Ez itt a Totalcar blog.

Ezzel a két mondattal indult útnak 2006. január 5-én a Belsőség-blog. Az a blog, melyet jelenleg is olvas ön, kedves olvasó, melyet azért hoztunk létre, hogy egy kicsit tán betekintést nyerjen mindennapjainkba, munkánkba, az ezzel járó nehézségekbe és a vidám pillanatokba is.

belek01

Ez a mi blogunk és a többes szám első személy nem csak a szerkesztőségben jelenleg dolgozó tizenegy állandó munkatársat és remek, külsős munkatársainkat, barátainkat jelenti, hanem azt a több tízezer (alkalmanként százezer) embert, akik naponta nézik, olvassák, velünk sírnak vagy nevetnek és persze kritizálnak okkal vagy ok nélkül.

De mi tulajdonképpen ezt akartuk és igaz, sokszor házhoz mentünk és megyünk a pofonért, de azzal, hogy megnyitottunk egy ilyen csatornát az olvasók felé valami olyat csináltunk, ami még nem volt. Kialakult egy remek együttélés, önök értékelik, ha nyíltak vagyunk, nekünk pedig fontos, hogy úgy is tekintsenek a Totalcarra és annak belső blogjára, ahogy kell. Nem alkuszunk ezentúl sem, ha kell, szembeúszunk az árral, de szótlanul nem hagyunk semmit, ez a Totalcar, ez a Belsőség.

belek02

Öt év azonban irdatlan nagy idő és mára a blog szinte önálló életet él a Totalcaron belül, ami jó és ünneplésre adhat okot. De nem szabad elbíznunk magunkat és homokba dugni a fejünket a problémák előtt, így át kellett gondolnunk, merre és hogyan menjünk tovább.

A vége ez a megújult blog lett, amit látnak és egy másik, amelyiken – remélhetőleg – egy olyan tartalom generálódik majd, amelyik sokszor vitte el rossz irányba egy-egy Belsőség-poszt alatti társalgást.

Sokan hiányolták cikkeink kommentelhetőségét, ennek pedig nem ritkán egy teljesen másról szóló poszt kommentablakában adtak hangot, ami rendszeresen új tartalmat generált a tartalomban és ez nem jó. Ennek orvoslására megalkottuk a TComment blogot, ahol minden Közélet/Technika/Vélemény/Teszt/Hírrovat tartalomhoz automatikusan generálódik egy kommentposzt, melyet a cikk szerzője menedzsel majd. Ez a blog a főoldalról és minden kapcsolódó blogunkról elérhető majd, itt, a jobb oldali dobozok között megtalálják, ahogy a többi, hozzánk közelálló és arra érdemes blogot is.

Ezzel – természetesen – igyekszünk az időközben felcseperedett trolljainkat is oda terelni csakúgy, mint az érdemben hozzászólókat is. Ez persze messze nem jelenti a Belsőség végét, hiszen ez a blog a szívügyünk, a mi gyerekünk és minden, velünk, a szerkesztőség életével és önökkel kapcsolatos dolog továbbra is itt történik majd.

A szigorúan vett Totalcar-tartalom azonban elköltözik a TCommentre, itt a vegytiszta autóbuzéria és a belterj marad.

belek03m

Nézzenek hát szét bátran, minden apró részletnek szerepe van és tudatosan került oda, ahová való. Kattintsanak az új Poszt leírása-gombra, melynek segítségével új olvasóink is bármikor bekapcsolódhatnak a Ponton-sztoriba vagy a Cougar-sagába, könnyebben kereshető kapcsolódó tartalommal, szerzőkre lebontható cikkekkel és posztokkal.

belek04m

A CSS-frissülése idején elképzelhető, hogy az oldaldobozok közül nem jelenik meg mindegyik új formában, de legyenek türelemmel, a böngészőjük gyorsan alkalmazkodik majd. Véleményüket, észrevételeiket természetesen várjuk. A blog.hu-s fiúk és lányok velünk együtt küzdötték végig az utóbbi hónapokat, hogy ilyen legyen.

Jó napot kívánok. Ez itt 2011, az új Belsőség. Nagyobb, szebb, szélesvásznú és vágatlan. Fogadják szeretettel és Lamborghinivel, ahogy kell.