1957 augusztusában nem volt tikkasztó a hőség. A Nürburgring repedezett aszfaltja azonban így is felforrósodott és tükörként sugározta vissza a hőt a pálya szélén álló szerelőkre-nézőkre, akiket azonban ez a legkevésbé sem zavart. Az emberek tízezrei a célegyenes végét nézték mereven, miközben Vanwallok, kis F2-es Cooperek és Porschék zúgtak el orruk előtt.
Feléjük sem néztek, a befutót várták. Mit nekik Stirling Moss vagy Jack Brabham, amikor az élen, az első három helyen a legnemesebb márkák könyörtelen küzdelme zajlik: Ferrari kontra Maserati, Vittorio Jano V8-asa Colombo soros hathengerese ellen. A filigrán bőrülésekben pedig a Formula-1 gigászai: Mike Hawthorn és a legendás Juan-Manuel Fangio. Soha ennyi néző nem látogatott ki Formula-1-es futamra. Mindenki azt várta, mikor botlik meg végre a 46 éves argentin. Ki lesz az, aki megejti rajta az első vágást? A bukást várták, a négyszeres, öregedő világbajnok bukását. És Hawthorn lehetett volna az, aki megállítja abban, hogy ötödször is világbajnok legyen (négy, különböző márkával).
Fangio a harmadik helyről rajtolt, a két gyári Ferrari mögül. Tudta, hogy Hawthorn és Peter Collins boxkiállás nélkül akarják végigcsinálni a versenyt, azért kockáztatott: félig üres tankkal, puha abroncsokkal vágott neki és mindenki számára hamar egyértelművé tette, hogy kirobbanó formában van: nyerni jött, nem veszíteni. Mindkét Ferrarit megelőzve sikerült az első helyre küzdenie magát és saját határain is túllépve, az autóból és a gumikból mindent kifacsarva igyekezett előnyre szert tenni, hiszen tudta: hamarosan ki kell állnia tankolni és új gumikért.
Aztán az egyik szerelő által leütött kerékanya az autó alá gurult. És mire megtalálták és Fangio elindulhatott, addigra nem volt esélye a győzelemre. Aztán a 46 éves matador, a versenysport talán legnagyobb alakja minden idők legszebb versenyét mutatta be miután 45 másodperces hátránnyal besorolt Collins és Hawthorn mögé. Fangio varázsolt. Attól a pillanattól kezdve, hogy felüvöltött és életre kelt a 250F-motorja. Jéghideg volt és könyörtelen: a következő tíz körben kilencszer döntötte meg a Nürburgring körrekordját az utolsó körre pedig utolérte mindkét Ferrarit.
Collinst kifékezte, Hawthornt úgy előzte, hogy a Maserati két kerékkel a füvön kanyarodott. De nyert. Soha nem mentem ilyen gyorsan és valószínűleg soha nem is fogok. - mondta a futam után.
Igaza volt. Ez volt élete utolsó - és egyben legnagyobb - győzelme.
És most itt van ez a pendrive, melyen ott a legendás szigony. Nem, ez nem az, amit én kaptam a Ghibli-bemutatón, annyira szép és minőségi egy tárgy, hogy azt saját használatba vettem és zenéket tárolok rajta. Ezt Csikós hozta Dániából és még úgy is csodálatosan formás egy tárgy, hogy valószínűleg egy kínai gyártósor okádja magából ezrével. Csak ezen ott a Maserati-logó, abban pedig minden benne van, ami csak egy 100 éves, olasz, vegytiszta sportautó-gyártó történelmében lehet. Kapacitása 4GB, fémházas, finoman kattanva rögzül kinyitott állapotban és nem fog tönkremenni.
Az öné lehet. Csak annyi kell hozzá, hogy elképzelje a képet, amint a kamera ráközelít az 1957-es GP utolsó pár kilométerét robbanásig forgatott motorral teljesítő Fangio elszánt arcára. Fangio előtt Collins, közvetlenül előtte Hawthorn. Az argentin tudja, hogy élete utolsó, nagy dobása ez, tudja, hogy gyorsabb mindkettejüknél és éppen ez a két autó választja el ötödik világbajnoki címétől. Nem hibázhat, de nincs sok ideje ahhoz, hogy megelőzze mindkettőt. Elszánt, hideg és profi.
Na ezt az arcot mutassa meg nekünk! Egy fotó kell, amit valahová feltölt (célszerű az Indafotót használni) és a linket beküldi a kommentablakba. A szerkesztőség szavaz, a kreativitásnak nincsenek határai de a Maserati-Hiénának igen. Kedd délben, pontban 12.00-kor befejezzük. A beküldött képek közül a szerkesztőség szavazata alapján választjuk ki a nyertest.
