Lilla szerel: az erő nem velem van

2014.04.21. 14:55
132 hozzászólás

A Mazdám aksija célul tűzte ki magának, hogy az őrületbe kerget a random kamikaze akcióival. Gondoltam túljárok az eszén, és beszereztem egy aksitöltőt. Na de ahhoz helyváltoztatásra kellett volna bírni az aksit, ami sehogy sem akart magától bekövetkezni, így az internetet segítségül hívva nekiálltam kiszerelni. Ugyan volt egy szerszámkészlet a csomagtartómban valamikor, de az valamelyik szerelőnek is szimpatikus lehetett, így önkényesen magához vette. A lakásban találtam egy 18-as csavarkulcsot, azzal álltam neki a roppant bonyolult műveletnek.20140412_175200.jpg

Mint sejthető, az aksitartó csavarja 12-es volt, persze én azért mindent megpróbáltam. Egy nyolcan körüli bácsi oda is jött, megkérdezte mit csinálok, mi a baj. Mondtam neki, hogy nem indul az autó, mire ő zsigerből megfejtette a probléma okát: nem jó a dinamó. Nyilván nem jártam sikerrel, de hamar sikerült kölcsönkérnem egy megfelelő méretű csavarkulcsot, azzal már ment minden, mint a karikacsapás. Egy darabig. Valószínűleg a férfiak (szerencsére) sosem fogják megérteni, milyen dilemmát jelent egy ilyen hadművelet végrehajtása egy nőnek.aksi.jpg

Először is: a töltő több darabból állt, mint kellett volna, de ezen azért viszonylag hamar sikerült túllépnem. Másodszor: előbb rakom a csipeszeket az aksira, és utána dugom be, vagy fordítva? És a piros megy a negatívra, vagy a fekete? Ezek evidens dolgok, kivéve, ha az embernek eggyel kevesebb X gonoszómája van. Ezen rendkívül nehéz kérdések megválaszolása után néhány órát nyugalomban, édes egyetértésben töltöttünk, de a románcnak véget vetett az aksiból szivárgó sav. Akkor úgy döntöttem, hogy inkább kirakom a szűrét, visszatettem a helyére, és csodák csodájára beindult az autó. Azzal a lendülettel elmentem 12-es, 13-as és 14-es csavarkulcsot venni, biztos ami tuti. Körülbelül 40 km megtétele után letettem az autót és borzasztóan örültem magamnak.

Másnap már kevésbé, amikor a slusszkulcs elfordítása után még az önindító tekerése sem érkezett válaszként. Ekkor már magabiztos mozdulatokkal hurcoltam a lakásba az aksit, feltöltöttem még egyszer, vissza a kocsiba, indul. Másnap ismét semmi. Ötezer forintért szereztem egy „új” aksit, kicseréltem, közben esett az eső, ami a régiből szivárgó savval keveredve megrövidített egy nadrággal és egy csizmával. Persze csak másnap bevásárlás közben tűnt fel, hogy a fekete nadrágot két-három függőleges csíkban marta ki a sav.

Az új szerzemény viszont teljesítményben és méretben is kisebb a réginél, sehogy sem tudtam rögzíteni a helyére. Gondoltam, ha a meglévő két rúdra vágatok még menetet, az nagyon jó lesz, de hirtelen nem találtam senkit, aki megcsinálta volna, úgyhogy az a fantasztikus ötlet pattant ki a fejemből, hogy a sarki lapszabászaton vágatok alá egy bútorlapot. Egy óra múlva meg is volt, szépen alá tettem, így már tudtam rögzíteni. Női logika. Mert ugye ha nem alá, hanem fölé teszem a lapot, akkor az aksi még mindig illeszkedik a tálcára, így viszont nem, ezért nem is annyira stabil. Elmozdulni így sem fog, de azért csak egészségesebb lenne. Nem mintha sokáig tartana a sorrendet felcserélni, de nem ez a lényeg.20140213_132149.jpg

Hanem az, hogy iszonyú büszke voltam magamra, hogy mindezt egyedül sikerült véghezvinnem. Tulajdonképpen egészen extázisba estem, hogy ha ez ilyen könnyen ment, akkor ez az egész autóbütykölős dolog nem is olyan vészes. Talán én is mindent meg tudnék rajta csinálni, ha egyszer megmutatná valaki. Még a végén lehetnék autószerelő. Esetleg egyszer majd a kevésbé hozzáértő ismerősök is hordhatnák hozzám az autójukat…

Viszonylag hamar le kellett szállnom a földre. A szárnyaimat letörte egy ékszíj. Meg egy bordásszíj. Sipivel megbeszéltük, hogy ő úgyis autót szerel, megyek én is, és kicseréljük a Mazdában a szíjakat. Nagyon lelkes voltam, hogy akkor majd én csinálok mindent, neki csak az instrukciókat kell adni. Megmutatta a kicsavarandó csavarokat, és nagy lelkesen neki is álltam. Tekertem, toltam, löktem, nekifeszültem, ütögettem, hiába. Már az első csavar lazításánál elhasaltam. Meg sem akart mozdulni. Egy egészen picit sem. A nem létező autószerelői pályafutásom a műhely kukájában landolt. Végül Sipi cserélte ki mindkét szíjat, az instrukcióit követve pedig én tettem fel az újakat, hogy legyen azért valami kis sikerélményem. Persze a csavarok meghúzásához és a feszesség beállításához megint csak ő kellett.

Szó sincs róla, hogy ezentúl ne próbálnék meg bármit megszerelni magam. Csak nem gondoltam volna, hogy a puszta fizikai erő hiánya fog meggátolni abban, hogy előbb-utóbb az alapvető dolgok után kicsit komplikáltabbakat is meg tudjak csinálni. Mert igen, ezek alapvető dolgok, tudom én is, de valahol el kell(ene) kezdeni.

Annyi vigaszom azért van, hogy végre itt a tavasz és nincs hideg, csicseregnek a madarak, nyílnak a virágok lekerülhetett a téli gumi. Novemberben – az autó értékét jelentős mértékben növelve – vettem egy garnitúrát, ugyan az egyik legolcsóbb volt, de mégiscsak új, gondoltam biztos jó lesz. Habár meg sem közelíti a néhány évvel ezelőtti fantasztikus szerzeményemet, de a gratuláció ehhez is jár magamnak és a gyártónak egyaránt. A féktáv duplázódott, a tapadás feleződött, viszont legalább csúszott. Ezek után a most utolsó szezonját futó nyári gumi olyan, mint saláta után a mekis fagyi – dupla öntettel.

A jobb idő további hozadéka, hogy a téli ablakmosó folyadékot nyárira cseréltem. Nem tudom milyen indíttatásból kellett az összeset kispriccelnem, miért nem volt jó rátölteni, de nem kellett volna, erre minden alkalommal emlékeztet a műszerfalon egyáltalán nem diszkréten világító narancssárga visszajelző. Ugyanis azóta azt érzékeli, hogy a tartály üres, hiába töltöttem rögtön után nyárival. Bökdösés, lökdösés, tunkolás mind hiába. Apróság, de idegesítő, mert egyrészt elég erős fénye van, másrészt mindig azt hiszem, hogy a kéziféket felejtettem behúzva. Akármennyire is megnyugtató a tudat, hogy Sipos úr Mazdájában sincs ez másképp, ha valaki tud valami trükköt, ne tartsa magában.20140416_201216.jpg

Nyárra már szeretném, ha a stabrúd rendben lenne, a hátsó lengéscsillapítókat sem ártana cserélni. Persze van sok más is, de most ezek a legfontosabbak. És hogy mikor lesz nyár? Biztosan csak akkor, amikor a gáz a csomagtartó teleszkópjában már kitágul annyira, hogy ne landoljon az egész a fejemen.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.