2015.06.29. 17:25
91 hozzászólás

Ez van, ha az ember felelőtlenül fogyasztja a totalcaros és indexközeli tartalmakat. Kezdődött azzal, hogy olvasom a vízmellé kihelyezett kommandónk sztorijait, amiket felváltva írnak a srácok. Koncz Jani már több anyagban is beszámolt a történésekről, ami az ő esetében egyet jelent néhány pusztító szóvicc tömeg közé dobásával. Ilyenek, mint hogy "Ezek ketten élnek a halért", vagy hogy "a festői Lenke községen vágtunk át (mivel nincs több ilyen nevű falu a szlovák állam területén, ezért megkapta tőlem az Egyetlenke nevet) ", esetleg "a terepen álló asztal (röviden: terepasztal) mellett felejtettem". Nem is folytatom tovább, Janink pszichológiai hadviselésre alkalmas (szerintem egyébként minden vonatkozó nemzetközi szerződésben betiltott) nyelvi leleményei nem csak az adott pillanatban, de utána még hosszasan kifejtik az agy normális működését tönkretevő, romboló hatásukat. Ennek iszom most a levét.

IMG 0268 resize

Koncz úr a dokumentálással van elfoglala, így az általa készített képen is csak a két kukacáztató szerepel

Ugyanis az történt, hogy Index címlapon kattintgatás közben ráakadtam az emberre, aki acapella énekli a Neoton Familia méltán híres slágerét, a Kétszázhúsz felettet. Ez önmagában is nagy hiba volt, mert bár látom és értem, hogy nagyon sok meló volt ebben a kis klipben, meg ügyesnek kell lenni, hogy az ember ilyen szinten ízekre szedje és aztán szájjal, kézzel, térddel előidézett hangokkal újra egésszé varázsoljon egy számot, de ez valami iszonytató. Nekem erőltetett, túlságosan jófejkedő a produktum, de sebaj, nem én vagyok a célközönség, nem kell nézni. De a Kétszázhúsz felett pár sora a fejemben maradt.

És azóta nem jövök rá, hogy miért gonoszok a versenyt néző emberek. Mi mulatni való van a pálya mellet? De tényleg, miért derülhet mindenki a hajtűkanyarban? Na, ugye, ezt teszi a konczi agyzsibbasztás. Átállította az agyamat, és most egész nap ezt ismételgetem magamban - Hajtűkanyarban mindenki derülhet. És minden ismétlés után legszívesebben orrba csapnám magamat, mert csak egyre mélyebbre fészkeli magát a tekervényeimben. De azért a dolognak van jó oldala is, mert elgondolkoztam.

Elgondoztam, és most tovább kattog az agyam, hogy tényleg a Neoton száma a legrégebbi, autósporttal foglalkozó zenei művünk? Mert hirtelen más nem is nagyon jut az eszembe -ami leginkább hiányos műveltségemnek tudható be. Talán csak a Road együttes "Vissza három" klipje ugrik be, jó kis zúzós rali-himnusz.

De mi van még ezen kívül? Most a TC-olvasóinak össznépi tudására számítok, jöjjenek ide kommentbe az autósporttal foglalkozó zenék, ha lehet meghallgatható, megnézhető formában, találjuk meg a legrégebbit. A tisztán autós témájúak is érnek. Először valamiért azt hittem, hogy a Száguldás, Porsche, szerelem az igazi őslelet, de aztán fejemhez kaptam, hiszen ott a Meseautó, szerintem annál nincs a régebbi autós szám (erre a szerzeményre asszem nyugodtan használhatjuk a bétótlászlói fordulatot, miszerint nóta). Jut eszembe, ennek az Sz-P-sz-nek micsoda egy cseles szövege van.

Mert sokan - így Winkler is valamelyik Égéstérben - azon akadnak fenn, hogy micsoda marhaság már, hogy "Nyolc henger, majd szétvet az erő". Hiszen mindenki tudja, a Porschék hathengeresek. Már persze, ha nem számoljuk a négyhengeres motorú bokszereket, meg kihagyjuk a számításból a sornégy 924-et és a 944-et (a 968 most nem játszik, arról prózai okokból sem énekelhetett Charlie és Cserháti, a szám asszem 1984-es, a 968 meg 1992-ben jött ki). És semmiképpen sem gondolunk a számomra az egyik legizgalmasabb Porschéra, a 928-ra. Ami aztán tényleg nyolc henger, és kraft is van benne.p928.jpg

Na de akkor mi a baj a szöveggel? Nem füstölhetne a radiál? Már miért is ne. Nem elegáns egy Porsche? De, simán. Fénye krómacél, tükrös metál? Hát ez az, a 928 lehet tükrös metál (a kedvencem az aranymetál, a Matchboxom is ilyen színű volt), de sehol egy gramm krómacél. Ez egy modern, átkozottul áramvonalas autó, nincs hely rajta fém lökhárítónak, krómcsicsának.Mondjuk ez már szinte díszléc-trollkodás, annak van igaza, aki szerint ez hülyeség, és az Eszpéesszt nem elemezgetni kell, hanem üvöltetni a szerpentinen. Hánem? De.

Utóirat by Pista: A borzalmas Neoton-feldolgozásról jut eszembe, hogy ebben a műfajban azért a remek szvettereiről ismert Reggie Watts a samplerkirály. Érdemes meghallgatni pár szerzeményét.

Uróirat 2 by Rudi: ha autós témájú zene, akkor alapmű Sub Bass Monster Sebességmámor című száma.

Az első rally versenyek, „ej!” még annyi csodát,
A VFTS Ladák, és a kihegyezett Skodák
Sok fantasztikus típus, és rajtuk sok-sok logo,
És a mindenkit megfogó, spéci Koppány kipufogó

Aki nem ismerné ide kattintva meghallgathatja.