2015.11.09. 14:10 Módosítva: 2015-11-10 08:30:16
31 hozzászólás

Aki olvasta az előző Fortepan-összeállításokat, az nyugodtan ugorja át a bevezetőt, és csapjon a közepébe. Aki nem, annak röviden elmagyarázzuk, mi is ez.

Régi fotókat nézegetni jó, különösen, ha az ember történetet is tud kapcsolni hozzájuk. De mi van, ha megfordítjuk a sorrendet? Kollégáink történeteihez válogattam fényképeket, amik általában csak az évszám miatt kapcsolódnak a delikvenshez.

Megkértem a szerkesztőség tagjait, mondjanak nekem 1914 és 1990 között olyan évszámokat, amik számukra valamilyen oknál fogva érdekesek, fontosak, mondják meg azt is, miért. Nem árultam el, mihez kell a lista, nehogy befolyásolja őket a válogatás közben - 1914-et direkt megtévesztésből jelöltem meg, mert ha 1900 és 1990 közötti évszámot kérek, többen gyanút foghattak volna. Én pedig végiglapoztam a Fortepan, Magyarország legnagyobb online fényképgyűjteményének kollekcióját, ahol 1900 és 1990 közti fotókat böngészhetünk, és képet rendeltem a sztorikhoz.

A gyűjtemény óriási, ezért általában „autó” vagy „motor” szavakkal szűkítettem a listát, de így is baromi hosszú ideig válogattam a képek között. Nehezen ment a gyűjtés, folyton elkalandoztam. De végül csak összeállt: ilyen volt az élet Magyarországon azokban az években, amik a Totalcar szerzőinek valamiért fontosak. Szerzőink, munkatársaink ábécésorrendben, az általuk választott évszámok növekvő sorban követik egymást. 

( Az első részt erre a linkre kattintva olvashatják, a második részt itt találhatják, a harmadikért ide kattintsanak, de a negyediket se hagyják ki.)

Sipos Zoltán

1945: lenyűgöz, hogy mennyire mélyről kellett újra építeni Európát, és milyen gyorsan sikerült nagyon látványos fejlődést elérni

A Deák Ferenc téren Mávag buszok roncsa. Budapestnek az ostrom során bekövetkezett pusztulása minden alkalommal, mikor ilyen képet látok, megdöbbent. Az állapotokra jellemző, hogy az orosz katonák a busz épen maradt kerekeit leszerelik, a háttérben álló is téglákon áll. Teljes hiány volt mindenből, így az utolsó gumiabroncsra is szükség volt, hogy aztán vászonig koptatva, a teljes megsemmisülésig használják.

1975: megszületik az öcsém, és szüleim átveszik a sárga Daciát, ami aztán nagybátyámé lett, majd visszakerült hozzám és most a feltámasztásra vár (lassan tíz éve, türelmes autó).

A Röppentyű utcában volt a Merkur használtautó telepe. Ide kerültek az állami cégek által leselejtezett, leadott járművek. Márkakereskedések nem voltak akkoriban, az egyetlen új autó forrás a Merkur volt, de a hosszú sorban állás miatt (évekig kellett várni egy új kocsira) a használt piac egészen furcsán működött, használtautó-kereskedések sem voltak. Akkoriban egy Lada olyasmi befektetés volt, mint ma egy Ferrari: megveszed, évekig használod, aztán legalább annyiért, vagy drágábban eladod, mint amennyiért vetted. (A sors érdekes húzása, hogy mikor ezt a képet nézegettem, még nem volt fent a Fortepanon az a fotó, amin konkrétan egy Ferrari áll a Röppentyű utcai telepen, és a legelső fortepanos anyagban Karotta születési événél már szerepelt. Vajon akkor Ferrarit vásárolni Budapesten, volt olyan jó befektetés, mint új Ladát venni?)

1980: elsős lettem. Kevés meghatározóbb dolog van az ember életében, mint az a nyolc év, ami alatt általános iskolába jár

Belvárosi gyerek voltam, az Irányi utcai általánosba jártam, szüleim is ezen a környéken dolgoztak, de egy árva emlékfoszlányom sincs arról, hogy a Vörösmarty téren valamikor autók parkoltak és busz járt. Az ORI székházra („Elizélt palota”) természetesen emlékszem, 2005-ben bontották le. Ez is a szocializmus egyik, mai fejjel nehezen felfogható (bár lassan megint egyre jobban érthetővé váló), központiasított intézménye volt, ahol államilag rendezték a rendezvényeket, felügyelték a fellépőket. Az ORI-ról és a nagy ORI-botrányról itt lehet olvasni , a képet nézegetve pedig ámuljunk a nyugatnémet rendszámú Škoda kupén, meg az ősrégi parkolóórákon.

1989: illegális diákmunka Németországban. Ebből a pénzből vettem aztán a Simsonomat és életem első airbrush-át (mini festékszóró pisztoly), amivel aztán a makettezésben szintet ugorhattam.

Amíg én feketemunkával – na jó, szürkével, mert az unokatestvérem helyett, az ő neve alatt jártam a Stuttgart melletti kisváros élelmiszerboltjába dolgozni – megszerzett kőkemény nyugatnémet Márkából vásárolgattam a színes-szagos boltokban, itthon meghalt Kádár János.

A modern technológiák ekkor még nem találták meg az utat a magyar szakemberek műhelyeibe, így aki cégfeliratot akart az autójára, az ilyen klasszikus címfestőhöz fordulhatott, hol voltak még a plotterrel vágott fóliákból ragasztott dekorok. A címfestő kézi munkával, általában ecsettel festette fel a motívumokat, ami persze tartós volt, de sokszor nem olyan szép, mint egy fóliából vágott dekor, és persze eladás után eltávolítani sem volt egyszerű feladat.

Zomborácz Iván:

1956 (kicsit hozzácsapva 1955 utolsó pár napját): megszülettek a szüleim

Mivel 56-ban már jártunk, ezt az 55-ös képet választottam, kimondottan motoros témájút, hogy Ivánhoz passzoljon. Csak azt nem tudom megmondani, még ha ízekre is pofoznak, hogy milyen fogatot látunk a képen. Annyi látszik, hogy nem egy ultramodern darab, mármint hogy a paralelogramma villájával és a merev vázzal 1955-ben sem számított annak. Persze az is igaz, mi volt 1955 Magyarországán úgy istenigazából ultramodern. Mert például ez a Szent Gellért téren, A Gellért szálló ellőtt látható, kézzel pumpálós benzinkút sem egy űrrakéta. (Azóta, hogy ezt a részt megírtam, felkerült egy csomó uvaterves fotó a Fortepanra, ott azért vannak nagyon modern épületek, és a faros Ikarus is előremutató konstrukció volt, de azért tudjuk, az ötvenes évek és a hiánygazdaság fogalma kéz a kézben jártak)

1969: Fasza év a popzenében

Azon gondolkozom, 1969-ben mennyire lehetett rakenroll Magyarországon egy ilyen safari-tetős Land Roverrel dolgozni? Mit dolgozni, menő filmesnek lenni, bepattanni az alumínium karosszériás terepjáróba, és csinálni a mozikat? Mondjuk Schiffer Pálék nem éppen populáris témákat dolgoztak fel, igaz, ettől talán még rakenrollabb a dolog. De tényleg, hogy kerülhetett Magyarországra ez az állami rendszámos Landy?

1973: részeg líbiai kamionsofőr kidönti a Teneré fáját

Ezt az utcasarkot sokan ismerhetik, számtalan bulizó sétált el előtte. A Ráday utcai kiülős-negyed kellős közepén vagyunk, ahol akkor még parkolhattak autók. Érdekes módon csak német gyártmányok vannak a képen, a népi demokratikus, meg a tényleg demokratikus Németországokból származó kocsik. A Trabik és a púpos Waresz mellett egy Bogár-utódnak szánt Typ3 látszik (hiába az igyekezet, a Bogár sok-sok évvel túlélte).

És itt van a Google Mapsen ugyanaz a sarok. A Török Pál utcában 1973 óta megváltozott a fogalmi irány, de a földszintes épület még most is ott van. A franc se gondolta volna, hogy nem csak hogy áll még a ház, de a falán a régi lámpás is ott van. Jó látni az ilyesmit.

1987: Én születtem

Bár ez a kép Budapesten, a XV. kerületi Harsányi Kálmán utcában készült, nagyjából az ország bármelyik nagyobb telepén kattinthatott volna a fotós, legfeljebb az Ikarus nem kék, hanem sárga-fehér, esetleg piros-fehér lett volna. Akkoriban a furgon Nysa vagy Zuk volt, esetleg Barkas – a típusokat ismerve, érthető okokból a száguldozó fehér furgonos sofőrök fogalma még nem volt ismert nálunk-, a téeszek vezetői, magasabb beosztású állami tisztségviselők pedig Volgákkal jártak.

Vályi István:

1980: Ekkor születtem és 89-re még éppen eleget láttam és éreztem a szocializmusból ahhoz, hogy zsigerből utáljam azóta is azt a rendszert. Soha nem éltünk kifejezetten rosszul, azt nem mondhatnám, de ettől függetlenül a vezetékes telefon, a Junoszty TV és a reggeli helycserés sorban állás azért megvolt. Nem kívánom vissza, ahogy a borzalmas, szoci autókat sem. Ja, és persze a kötelező oroszul tanulás, na az nem egy gyereknek való.

Ezen a képen szinte minden ott van, ami a” működő” szocializmust jellemezte. A Csehszlovák ROH a  Forradalmi Szakszervezet  üdülőhajója, a „Druzba” horgonyoz a Vigadó térnél. Ezzel a hajóval a jól teljesítő elvtársakat hozták üdülni Budapestre, minden bizonnyal szakszervezeti beutalóra volt szükség az ilyen utazáshoz. A rakparton várakozó turisták mellett pedig ott a szocialista járműgyártás krémje: Volga M24, kombi Warszawa, Trabant, Wartburg, Lada – érdekes módon mind valamilyen világos árnyalatban pompázik. Ó igen, és azok kedvéért, akik nem éltek akkoriban, mindenképpen érdemes elmondani, hiába jött valaki párt- vagy szakszervezeti beutalóval, egészen biztosan nem ugyanazt a kiszolgálást kapta, mint egy nyugati, „kemény valutával” fizető vendég. A szocializmusban a kapitalista turisták voltak ugyanis a királyok.

1985: Az első könyv, amit végigolvastam. 21 Nap, Fekete István

Pista érezte, hogyan kell a munkaversenyben jó eredményeket elérni. Igaz, még csak öt éves volt, de teljesítette a száz százalékot. Az ember ilyen teljesítménnyel már teljes joggal pózolhatott volna a csodás, vörös drapériával bevont, ünnepi díszbe tett, felvonulós kisteherautó mellett. Megjegyzem, nem is igazi autóbuzi, aki a kilógó felnik látványától nem érzi azonnal az orrában az elégett Arol 2T _illatát_, hallja lelki füleivel a vröpböppöröppöpböppöbpöppöt. Vagy nem látott még Barkas-t.

1986: életemben először láttam Sennát az első Magyar Nagydíjon, Ranga Lacit ralizni, mindkettő hatalmas példaképem és hát volt egy Queen-koncert a Népstadionban. Feledhetetlen élmény mindhárom.

Pistának már autós példaképei voltak hétévesen, mások ennyi idősen még bőven Miki egérért rajongtak. És nekik is megadatott, hogy találkozzanak a bálványukkal, 1986-ban – amikor Ferihegyet még Ferihegynek hívták, a kifutón még  Malév festéses 1200-es Ladák  cikáztak – hazánkba látogatott a híres sztár. Ennél a képnél semmi nem mutatja jobban, hogy mekkora hatalom a Disney. Mert ugye, létezik még Malév? Fenéket. És Pan Am? Ugyan. A Disney meg közben akkora lett, hogy minden hozzá tartozik, amiből nagy pénzt lehet csinálni. Gyerekek, ne repülőtársaságot alapítsatok, rajzoljatok inkább mesefigurákat, abban van a lóvé!

1987: általános iskolában a szünetben két tanító erőszakkal levágta a rendszerellenes, hosszú hajam. Hét éves voltam akkor. Vesztükre, mert sírva hazamentem, anyám pedig elég lobbanékony természetű, ráadásul éjszakás nővér volt, reggel ért haza, úgyhogy a lábáról lehúzott klumpával verte végig az iskolaigazgatót a folyosón. Többet nem volt gondom abban az iskolában.

Voltak, akik lázadtak (vagy legalábbis azt hitték róluk), de az emberek nagy része egyszerűen csak élte a mindennapokat. És igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeiből: spórolt kocsira, nyaralóra. És sokan nagyon megbecsülték azt, amijük volt: a nyaraló spalettáit rendszeres időközönként újramázolták, a Wartburg gumijait pedig óvták a naptól, nehogy idő előtt tönkremenjen. Például erre is lehetett használni egy lyukas Palma gumimatracot.