2016.12.23. 10:59
38 hozzászólás

Eddigi életem során két meghatározó terepes élményem volt – már ha nem számolom azt, amikor a telekről hazafelé, még jogsi nélkül betettem a nagyfater Kispókját a földút melletti árokba. Igazából a másik kettő is sántít kicsit. Az egyiknél ugye kicsit teleszaladt a gatya, amikor csak lombkoronákat láttam magam előtt – de a Volvo BV202-t akkor nem én vezettem. A másik pedig inkább bénázás volt, mint terepezés: a 80-as Audimmal egy taknyos márciusi éjjelen beástam magam a sárba, nem győztem segítség után telefonálgatni. Így hát nem csoda, hogy megörültem, amikor Nyegleo elhívott offroadozni a Suzuki Jimnyvel.

Snitt. A Jimny hátsó ülésén kuporgok. Szerencse, hogy keskeny az autó, mert így csodásan ki tudom magam feszíteni. Most biztosan felborulunk. Oké, a rézsű csak huszonöt fokos, de ez a helyzet akkor is rendellenes. Persze, valós veszély nincs, Csaba, az instruktorunk nem most lát először sem terepet, sem terepjárót. Ekkor még nem gondoltam, hogy hamarosan én is megküzdök a rézsűvel.

Az offroad tanpálya egyébként nagyon jó kialakítású, az olyan zöldfülűek is körbetalálnak rajta, mint amilyen én is vagyok. Induláskor végre azt is megtudom Csabától, mit is csinál pontosan a felező. Felez, vághatnánk rá gyorsan. Hát nem, ugyanis inkább háromszoroz. Jelen esetben a Jimny úgy viselkedik, mintha háromszor annyi nyomatékkal gazdálkodhatnánk, ennek megfelelően óvatosabban kell bánni a kuplung-gáz pedálkezeléssel.

Egy pillanatra nem figyelek oda, és a sárból máris ráfordulunk a rézsűre. Oda, ahol utasként már fejtetőn, de legalább az oldalán pihenő Suzukit vizionáltam. Kormánnyal a kezemben kicsivel jobb a helyzet. Egyesben, alapjáraton lépegetünk előre, majd szépen le is fulladunk. Oktatóm azt mondja, egy dízellel itt nincs probléma, a benzinesnek viszont a jelek szerint szüksége van egy pici gázra. A második körben már jobban megy. A kormánnyal kell egy kicsit gépészkedni, és furcsa, hogy a három és fél méteres autó segge mintha folyton meg akarna előzni, de már kezdem élvezni.

A következő hibát egy meredek emelkedőnél követtem el. Tartsam kicsit magasabban a fordulatot – hangzik az utasítás. Tartom, de nem eléggé: az utolsó egy méteren megállunk, hiába tiprom a gázt padlóig, már késő, fullad a Jimny. Fékkel megtartom, indítózok, nyúlnék a kézifékért. Na, ezt itt megint csak nem szabad, hiszen mind a négy kerék megfékezésére szükségünk van. Visszagurulunk, majd a megfelelő fordulaton tartva szépen felmászunk. Erőlködés nélkül.

A nap végén már teljesen másképp néztem a Jimnyre. Azt persze tudtam, hogy a Suzuki Samurai kiváló terepképességekkel bír, sokan szeretik, népszerű típus, és rendezett papírokkal nagyon nehezen lehet találni belőle. Az utódban viszont eddig csak egy kis, cuki, terepjárószerű izét láttam. Marha nagyot tévedtem. A Jimny egy rendes, igazi terepjáró. Ráadásul abból adódóan, hogy kicsi, könnyű és keskeny, kiváló célszerszám is. A szűk erdei utakon is elmanőverezhetünk vele, közben pedig olyan kaptatókat is leküzd, amelyeken egy nehezebb gép már súlya miatt elvérzik. Én pedig egy kicsit tanulhattam arról, mennyivel másabb kezelni egy autót terepen, mint aszfalton.

A Suzuki Jimny tesztjét hamarosan olvashatják a Totalcaron.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.