Zúztad már le ugyanazt az autót háromszor?

2017.10.17. 18:36
7 hozzászólás

Az Osram-hiéna második részében azt kértük, osszátok meg velünk éjszakai csattanós sztoritokat. Kaptunk is jó párat, igaz, nem mindegyik volt éjszakai és nem mindegyik volt csattanós. Ezúttal is voltak viszont olyan erős beszámolók, amik láttán meglágyult a Mohó Hiéna kőszíve. Következzenek a legjobbnak ítélt írások, a nyertesek Osram Night Breaker Laser Duoboxokkal lesznek gazdagabbak.

Az első egy rosszul sikerült lehúzódás Foki Dániel tollából:

Egy tavaszi napon épp Kecskemétre tartottam az 52-es úton, már hajnalodott. Bőven időben voltam, és telefonálnom is kellett egyet, ezért meg akartam állni valahol az út szélén. Nem mentem gyorsan, de kicsit későn vettem észre az alkalmas helyet (hosszú buszmegálló az út mellett, utána murvás placc), így egy nagyobbat fékeztem, és lehúzódtam. Igen ám, de ahogy az aszfaltról átértem a murvás részre, elment a tapadás, én meg az ABS kattogása közepette orral becsúsztam az árokba. 18 éve vezetek (vezettem) baleset nélkül, de ez egy érthetetlenül amatőr hiba volt. Az utolsó pillanatban az villant át az agyamon, hogy rögtön a pofámba robban a légzsák. De nem. Sőt, még a motor se állt le. Igen ám, de a kocsi az árokban, önerőből se előre, se hátra egy centit se.

IMG 0978

Tudtam, hogy jön egy cimborám ugyanarra, fölhívtam, kb. fél óra múlva oda is ért, addigra már nagyjából világos volt. (Ekkor készült a kép, a STOP táblát a látszattal ellentétben nem én döntöttem ki.) Kötele viszont nem volt, szóval továbbment, hogy keres valakit, aki kihúz. Én meg gondoltam, leintek egy traktort, vagy valami erre alkalmas járművet. Kiálltam az út szélére, pár percen belül jött egy üres autószállító tréler, én meg kalimpáltam neki ezerrel, de nem állt meg. Viszont a másik irányból kezdtek megállni az autók: egy Merci kisbusz, két Transporter, egy Skoda Superb, egy Audi Q7. Először azt gondoltam, azt hiszik az emberek, hogy megsérült valaki, ezért áll meg mindenki. De hamar kiderült, hogy nem: a Merci kicsapta a kék-piros fényeket, és az öt kocsiból kiszállt vagy húsz TEK-es kommandós – egyenruhában, fegyverrel, ahogy kell. Közben a főút forgalma lassult, néha szinte meg is állt, nézték a népek, hogy miféle veszélyes gonosztevőt sikerült elfogni.

De nem, csak én voltam az. Volt a TEK-esekkel egy kedves hölgy, ő azonnal kérdezte, hogy nincs-e bajom, mert ő mentőtiszt, és akkor ellát. Szegény egy kicsit még csalódottnak is tűnt, hogy egy karcolás se volt rajtam. Kérdezték azt is, hogy más is érintett volt-e a balesetben, mire mondtam, hogy nem, egyedül sikerült összehozni. Nem tököltek sokat, előkerült egy vontatókötél, becsavartam a vonószemet, ők odaálltak a Q7-tel, és szépen, finoman kihúzták a kocsimat, miközben rásegítettünk (hát... leginkább ők) némi tolással. Jó arcok voltak, innen is köszi nekik!

A kocsival meg lábon elmentem Kecskemétre, onnan még haza, csak a lökhárítóm, meg pár egyéb műanyag bánta a kalandot.

A második pedig Horváth Zoltán írása, bátyjának háromszor sikerült megzúznia az előtte haladó autót. Igen, ugyanazt. Ehhez ezúton is gratulálunk!

Adott volt egy sötet téli este, amikor az a remek ötlet született kedves családtagjaim fejében, hogy vigyük haza a nagymamát. Nem egy hatalmas táv, éppen csak vagy 30 kilométer. Én csak gyerekként vettem részt ebben, a két első ülés közé benyomott fejű, tágra nyílt szemű, folyton pofázó zavaró tényezőként.

Menjünk a bátyam Escortjával, azon jó öreg nyári gumi van, és tegyük ezt pont ma, hófúvás idejében! Szóval bratyó, nagyi be előre, és uccuneki, irány az este! Hófuvás, fehér ujjakkal kormányszorítás, követjük az előttünk haladó két piros fényt... Kicsit feszült csend az utastérben, csak az ablaktörlők klattyognak...

Egyszer csak a két fény erősebb lett, majd közeledett... bátyám fékezett, de érzésre kb. semmi nem történt... A két fény szépen lassan jött, jött, míg enyhe csattanással megállapodtunk. Kiszáll, beszélget, semmi komoly, bocsi-bocsi-negyereközel-jóvan-jóvan.

Bratyó vissza, nagyival megtárgyalják, hogy miért kell ilyen hülye erősen fékezni valakinek... Követjük a fényt a szép egyenes kisalföldi úton. Egyszer csak piros felvillan, közeledik. Bratyó foga csikordul, erei dagadnak a kézfejen, nagyi betámaszt. Siklik a szán, ki tudja hol áll meg. Betölti a piros fény a latyakos szélvédőt. Csatt... Kicsit emeltebb hangú a beszélgetés, de megint nem volt semmi komoly, sebességünk lévén kb. kocogótempó.

Vissza a kocsiba, sóhajt, gyönyörkodik a kicsit immáron csálé lámpák érdekes fényében a szép, havas úton. A harmadik „találkozásnál” így szól az ember:

Tudod mit, félreállok, és előzz meg, mert apránként lebontod a kocsi hátulját!”

Hazaértünk. Kb. két óra alatt. Azóta is mindig eszembe jut, ha havon kell menni!

A nyerteseknek gratulálunk, akinek pedig most nem jött össze, ne csüggedjen, inkább figyelje a Totalcart, hamarosan újabb koncokkal érkezik a Hiéna. Stay tuned!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.