Valami zsizsegés már van

2018.03.23. 11:35 Módosítva: 2018-03-23 12:25:19
52 hozzászólás

Tudom, bocsánat és elnézést. Halálba dolgoztatom Papp Tibit itt Essenben, eddig a kezdőposztot leszámítva nagyjából mindent ő írt az elmúlt napokban. Vagy az otthoniak. Mondjuk, Tibire ráfér egy kis tréning – na nem munkából, mert abból általában kétembernyi jut neki amúgy is –, mert van benne egyfajta finom undor minden jármű iránt, aminek kicsit is lejáróban van a szavatossága. Értem itt már akár a youngtimereket is. Modern csávó, legalábbis fejben, nem véletlen, hogy ő az egyik fő elektronikai geek a szerkesztőségben. Essen most olyan neki, mint stampó pálesz a gyomorrontásosnak: vagy kihányja, ami bántja, vagy végleg lemegy a nehéz cucc és elmúlik az émelygése.

03210045

Persze van azért bűntudatom, rendesen. De kifelé jövet nem tudtam írni, mert én vezettem végig – nem mintha nem bíznék meg vakon a Tibi vezetési képességeiben, de az mindenképpen kellemetlen lenne a barátságunkra nézve, ha egy faszállító teherautóról (de fura ez így leírva) leeső rönkön felborítanánk a Ducatót, ami épp az elmúlt nyolc évem nagyjából összes szellemi, anyagi és időbeli áldozatát elnyelő Ponton tetejére esne. Isten látja lelkem, nem okolnám, de akkor is hülye lenne a helyzet. Tehát én nyomtam le az 1300 kilcsit, mert még őérte is elmentem Pesterzsébetre reggel. Fáradt voltam, aznap nem írtam.

Másnap hajnalban keltünk, ki kellett vinni a Pontont a szalonra, ami a Frankfurt táján bekapott havazásban olyan koszos és sós lett, hogy kézzel lehetett róla törni az agyaggal kevert nátrium-kloridot. Tehát a szerdát nagyjából végigpucoltam, először száraz tisztítóval (köszi Greenwash Gyuri!) felül, aztán száraz tisztítóval alul, de minden kis zugot, csövet, csavart, mert tükröt szándékoztam alátenni, majd megint felül, mert addigra láttam, hogy nem lett tökéletes, aztán a krómokat, majd egy még jobb szerrel megint felül. Mindenem remegett, mire délután háromra kész lettem, és akkor álltam neki táblákat gyártani a fényképekkel, szőnyegről a nejlont feltépni, kirakodni és a többi. Majd ebéd, és strázsálás – sehova nem mertem elmenni.

03210062

De a kapásjelző már be-besípolgat. Reggel jött két késő középkorú német faszi, erősen behúzták a kéziféket Dezső mellett, láttam, hogy tanakodnak. Értettek az autóhoz, rögtön a legkeményebb diók feltörésére kérdeztek rá, amik egy ilyen Ponton restaurálásánál óhatatlanul előjönnek. Például kopogtatni kezdték a szellőzőkürtőket a motortérben – vajon papírból vannak-e? Hát persze, kicsit ki kellett egészíteni őket, ahol eláztak, de üvegszálas szerkezet erősíti őket most, az alapanyaguk viszont papírmasé, ami azért fontos, mert az ilyen kürtő – ellentétben az utángyártott műanyaggal – nem búg 100 km/h fölött. Na és a kézifékkötelet a kerekeknél megvezető csigaállványok? Azok újak, egy év távolsággal vettem őket az eBayen, abban a pillanatban, ahogy feltették őket, mert nem kaphatók. Oké, és a motorban a dugattyúk? Azok milyenek? Mahlék, válaszoltam büszkén, az utolsó első túlméretes szett ezen a Földön. Láttam, hogy lenyűgözte őket a sok korrekt infó, de én azért izzadtam, mert olyan volt a helyzet, mint a Columbóban, amikor a felügyelő valamiért mindig azt a szereplőt pécézi ki magának rögtön az első pillanattól, akiről tudjuk, hogy a gyilkosságot elkövette.

IMG 20180321 130030(1)

A csávó elkezdte nekem magyarázni, hogy drága a Ponton, mert a hollandok dobálják ki a veteránokat egy újonnan bevezetett adó miatt. Ő például harminc éve foglalkozik Pontonokkal (aha, innen ért hozzájuk!) és most vett a feleségének egy 190-es, vászontetős Pontont Amszterdamban 7000 euróért, amit hazahozott, átvitt a vizsgán minden javítás nélkül és most az asszony használja. Erre mondtam neki, hogy ez az autó 5400 euró volt, amikor én megvettem Svédországban, vizsga volt rajta, autóztam vele majdnem kétezer kilométert, mire szétesett, de ettől jó még nem volt. Ezért az ő 7000 eurós Pontonjának és az én kocsimnak árban semmi köze nincs egymáshoz. Hümmögött, de a haverjával azért még ötször körbejárták az autót. Ott állt mellettem Valker Viktor (ők egy Aston V8-ast hoztak ki eladni), s megjegyezte – ezek a börze végén még visszajönnek és meg fogják venni. Úgy legyen. Mindenesetre búcsúzóul a szakértőbbik csávó megjegyezte – tény, hogy ez a legszebb négyhengeres kis-Ponton, nemcsak Essenben, de talán az országban is. És a színe is jó, igazi prospektus-Ponton így (nesztek nektek, szürke-utálók...).

De egy ideje kint van a két tábla, egyiken rajta azzal a német telefonszám, amit Linczyék vettek, kicsit már elkezdtem felengedni. Különféle barátaimtól kaptam képeket mindenféle Pontonokról, amik szerteszéjjel hevernek a szalonon, elhatároztam, felkeresem a konkurenciát, csak hogy leszúrjak néhány tájékozódócölöpöt az univerzumban.

Épp az 1A csarnokban, itt a börze távoli, kicsit eldugott, pince jellegű részén – hogy áldom az eszem, hogy kiadtam a 100 euró+MWSt-t arra, hogy bent legyek, mert kint, a három szabadtéri placcon, az ónos szitálásban, a mínusz két fokban alig van nézelődő, azok is inkább katasztrófa-turistáskodnak, miközben a gazdik a rommá lehelt kabinokban lilára fagynak az eladás legcsekélyebb reménye nélkül – is van egy másik Ponton, amúgy meg a felhozatal szenzációs. Dugig vagyunk Porschékkel, súlyos a Mercedes-kontingens, tömegével hevernek szanaszéjjel a hatalmas, 50-60 éves amerikai vasak, köztük Simca-Abarthok, 23 ablakos Sambák, Alfa Romeók és ami csak létezik – olyan jó 200-250 autó lehet csak itt.

Az a másik Ponton egy 119 ezer kilométert futott, holland autó, ahogy a kiírásból kiderül. Ó, az igénytelen barma, még arra se vette a fáradságot, hogy németre vagy angolra áttegye a szöveget, nekem leégne a pofámról a bőr. Még két lépésről is szép az autó, 27 500-at kérnek érte, tehát hasonló árskálán mozgunk mi ketten. Ráadásul Schmalkühler, azaz keskeny maszkos, régi, aminek az indexét nem karral, hanem a kürtgyűrű elforgatásával lehet működtetni – ezt a fajtát jobban szeretik a népek.

Viszont csak a nyomorult, 52 lóerős, háború előtti 170-esből származó, nyomórudas motor van benne, amit meg nem nagyon szeretnek – a legkelendőbb Pontonok nem ezek az első szériásak, hanem a második szériás, még keskenyebb maszkos, de már OHC-motoros változatok. Az enyém a harmadik, a szupermodern, a széles maszkos, azaz a Breitkühler, amiben már nem fadarabok vannak az ablakok körül odabent, hanem bakelit elemek (szerintem szebbek is). Nem is értem, akkor ebben az 1955-ös autóban miért van bakelit? Miközben teljesen eredetinek írja a belső teret az eladó? Valami nem stimmel itt.

A kevés kilométer nagy vonzerő, de alánézek a kocsinak a fényképezőgéppel, és megnyugszom. Ez az autó nem konkurencia, ez egy elhasznált, kissé festékkel letaknyalt valami. Az illesztéseknél is, ahol sima, gumi távtartóknak kellene lenniük a karosszériaelemek között, itt valami gány van. Ezt is alaposan rendbe kéne tenni, vagy ha nem, akkor mutogatni nem kéne. Még lehet jó autó, de nem egy nyolcmilliós valami. Még Essenben sem.

Hosszas keresés után megtalálom a másik kocsit a 3-as pavilonban egy olyan standon, ahol csupa megmaradt, kicsit használtas-horpadtas, eredeti autót árulnak. Ez a kocsi egy 190-es (dönthető ülések, díszlécek az ablakok alatt), de kicsit újabb, és kapaszkodjatok meg – 9177 kilométert írnak rá. És eredeti fényezést. Meg eredeti krómokat, amik amúgy kicsit mállanak. És látok néhány randa horpadást a karosszérián – miért mindig a bal hátsó sárvédője megy szét ezeknek a Pontonoknak? Na meg hiányzik a két hátsó dísztárcsa is.

Ez az autó még a másiknál is öregebb, 1954 táji lehet, a nagyon koraiak közül való. A belseje szép – de az üléseket szinte biztos, hogy már átkárpitozták. Aláfotózok és elszörnyedek. Ehhez képest még az én Pontonom is egy csoda volt, amikor megvettem, Igaz, hogy nincs átlukadva semmi (az enyémen se volt), de minden elem baromi rozsdás, a kipufogót úgy, ahogy van, ki lehetne dobni, ezt az autót atomokra kéne szedni. Hogy mennyibe kerül? 45 ezer euró, bizony. Lépjünk.

Az utolsó Pontonra véletlenül bukkanunk a galérián, ami itt nem galériát, hanem egy több pavilon között keresztben húzódó, fedett folyosót jelent – ami így lényegében még egy kiállítási csarnok. Egyszer csak belebotlunk, miközben ebédet keresünk. Naná, ez is fekete, nem véletlenül T-Ford ez mind? Nincs rajta ár, nem is lehet megvenni, ugyanis nyereményautó, valami gyermekügyet támogat a cég, amelyik ezt, egy VW-buszt, egy nagy-Pontont meg tudja fene, mit még kiállítottak itt. Egy szelvény, és megnyerheted valamelyiket. Én inkább nézelődök.

Ez még a legszebb Ponton az enyém után, legalábbis így szemre. Igazi német gyorsrestauráláson eshetett át nem túl rég: újak a krómok, a lámpák, elég szép a fényezés, de alul minden tiszta gány, a sok, girbegurba hossztartó, pocsék varrat telibe van locsolva alvázvédővel, a kipufogó korrodált, de ezen legalább a futómű nem néz ki úgy, mint a sófürdő álma. Ez is Schmalkühler, ráadásul benne van az értékes, teljes tető hosszúságú Webasto vászontető, ami nagyon kívánatossá teszi. Benzines, 180-as, és bár nem írják, de szerintem ez is a régi, gyenge, nyomórudas motorral működik. Azért csinos, de az én autóm a motorja miatt garantáltan életképesebb – és sajnos ezerszer szebb is.

Volt még egy kis-Ponton a börzén, többek jelezték, hogy a 3-as szabad területen ácsorog, de mire odaértem, már nem volt meg, a szabadterületekről ugyanis el lehet vinni börze közben is a járműveket. Az árát se tudom, mert állítólag nem volt kiírva rá, csak azt láttam egy messengeres képen, hogy egészen szépen vonalban van, és hogy a nagy-Ponton hosszú első indexe és oldalsó díszlécezése van rajta. Annyira nem lehetett azért jó ez az autó se, mert a kis Pontonokhoz lehetett ugyan ilyen díszlécezést rendelni, de akkor a hosszú első indexszel nem járt az A oszlop tövében is a két kicsi, illetve a küszöbdíszlécet megduplázták. Valami majomszeretetes autó ez is, nem kerek.

Amúgy, a nagy képet nézve az én autóm a 28 500 eurós kiírással (amit úgyse kapok meg) az egyik legolcsóbb az egész börzén. Itt minden inkább 75, 125, 270, illetve 870 ezer euró. Borzalmas a felhozatal amúgy; több lett a pavilon a három évvel ezelőttihez képest, ennek ellenére sokkal nagyobb a tömeg, mint akkor, és még van hátra három nap. Naja, a Nyugat lassan rohad elfele, nálunk meg közben dübörög a gazdaság, mondta annak idején Kádár atyánk – vagy kicsoda is? Itt szinte nyomasztó, mennyire él ez az egész veterános szcéna: nálunk van évente egy ötvened ekkora OT Show, ahová kijönnek az emberek bámészkodni az olyan csodákra, amelyek nagy része Essenben a legalját jelentené a kínálatnak (mint az én Pontonom is). Csakhogy Essenben nem bámulják a sokkal drágább csodákat, hogy né má' anyjuk, volt ilyen béjjemvéjj is, hanem meg is veszik. És páran nem csak mindenféle drága béjjemvéjjt gyűjtenek be, hanem az 1928 óta érintetlen, korrektül karbantartott, gyönyörű állapotú, Saoutchik-karosszériás Mercedes-Benz 680 S-t, amiből 9 példány készült, ma már csak 3 van meg. Na, az nagyjából egy pécsi háztömb értéke és van rá igény. Felfoghatatlanul messze vagyunk ettől a szinttől, nemcsak anyagilag, de fejben is. Nem mutogatok senkire, mert én is pont így vagyok, nyolc év pokla, amit ki tudtam gyűrni magamból, itt aprópénz, befogadni pedig én se tudom ezt az egészet, csak konstatálom a helyzetet – folyamatosan fáj a fejem az akklimatizációs kényszertől.

03210064

De itt, ebben a közegben, úgy érzem, el kell mennie a Pontonnak. Mert baromi jó az ára (sőt, egyenesen olcsó), mert még az esseni mércével is kirívóan szép a kivitele és mert nincs másik épkézláb Ponton az egész börzén. Ilyen se volt még. Erősen reménykedek.

Nagy-nagy kösz a Mercedes-Benz Hungáriának az út szponzorálásáért (pedig az E osztály hátsó sárvédőformáját már nem is a Pontonról másolják) és a Bavarian Classicsnek a csodásan rakétaszerű Ducato autószállítóért (...de Peti, BMW-ből nincs ilyenetek?).

Az esseni túra további cikkei:

Pontonvég
Ha nyolc évvel ezelőtt olvasom, amit itt írok, felvágom az ereimet. Ha néggyel ezelőtt – hát, nem is tudom mire vélni a hírt. Most itt van a helye: táncot jártam a dög hűlt helyén, igen, a garázsban.
Egy búcsúfotó különös története
Igen, ez a MI Audink, és itt van az esseni kiállításon, egyenesen a gyári múzeumból. Ezt vezettük, nem is keveset. De hogy került ide? És mi hogyan kerültünk bele?! Még ma sem hiszem el.