Csótány a soros

Gyorsjelentés az aktuális fejlesztésekről és beruházásokról

2018.05.20. 07:41
52 hozzászólás

Mostanában rendszeresen felmerül bennem az a gondolat, hogy eladom az összes öreg szaromat, és akkor majd biztosan visszakapom az életemet. Légies mozdulatokkal futunk egymás felé a családommal a parti fövenyen, hanyagul bedobhatunk bármit a kombi csomagtartójába, mert nem lesz tele autó-motor darabokkal, és nem költök szemtelen összegeket értelmetlennek tűnő dolgokra. Ámde furfangos Csík előhúz ilyenkor néhány könnyen emészthető és cáfolhatatlan tőmondatot, amivel visszahelyez a sínre, körömnyi uránt is pöcköl a kazánomba és máris zakatolok az olajszagú kihívások szövevényes vasúti hálózatán.

Eddig használtad. Most fizess. Fordítva rosszabb. – suttogta digitális üzenetben a zuglói Yoda mester. Reggel óta állok a vizsgasoron, lemerült az akksim, nincs töltés, három henger jár csak. – tudósít a harctérről a sokat látott veterán. Ja, hogy van az aktuális kínomnál nagyobb szívás is, amit emelt fővel viselnek? Nem csak én harcolok olyan leharcolt járművekkel, mint a szertári sas? Erőt adnak ezek a löketek, bárgyú vigyorral az arcomon fordulok újra a küldetések felé.

Hű Csótányom gigantikus feladat elé állított. Már akkor beázott, amikor megvettem, de a tél bevitte az utolsó gyomrost is a tetőnek. Vödrökkel fogtam fel a vizet nagyobb esőzések után, és méretes gombák nőttek a szekrényben. A lakóautó fából készült szerkezete menthetetlenül elrohadt. Ezzel párhuzamosan a donor lakóautót is bontani kellett, ami komoly feladatott rótt ránk. Göbiéktől – érthető okokból – mennie kellett az undormánynak, végül Simon barátomnál kötött ki, pontosabban a fejlesztőlabor kertjében, ahol dolgozik.

Ekkor tudatosult bennem, hogy egy hónap van a 100 szikráig. Egyetlen nyamvadt hónap, és nincs használható lakóautóm. Kiszaladtam Lakókocsi Tündiékhez Érdre, hogy verjenek lelket a csótányba, de el voltak havazva, szeptemberre tudták volna vállalni. Egyetlen megoldás volt, a Csótány is beköltözött a donor mellé a labor hátsó kertjébe. Apám nyilván felsóhajtott, hogy nem az ő füvét fogom eltörölni egy busznyi területen, a járulékos veszteségekről nem is beszélve.

A donorautó szétbontása alatt kiokosodtunk annyira, hogy bele mertünk vágni a javításba. Simon munka után a lakóautómnak szenteli szabadidejét, leírhatatlanul hálás vagyok neki ezért. Mivel mindketten leszoktunk a dohányzásról és az orális fixáció akut stádiumában vagyunk, délutánonként két koszos Oriza Triznyák rohangál a József Attila lakótelep eldugott sarkában csipszes zacskókkal, cseréplécekkel és körfűrésszel. Komikus látvány lehetünk, de a szomszédos bölcsőde gyerekeinek mi vagyunk a lokális Marvel univerzum.

A régi és a modern lakókocsik/lakóautók nagy része hasonlóan épül fel. Kívül alumínium héj, középen fenyőlécek és polisztirol, belül meg rétegelt falemez alkotja a szendvicsszerkezetű paneleket. Egészen addig nincs baj, amíg nem sérül meg a bódé valahol. Ha a víz bejut, a fa szerkezet elkezd korhadni, a kötőelemek elveszítik funkciójukat és menthetetlen bomlásnak indul a lakófelépítmény. A lakóautógyárak csak szórják be hanyagul a cserépléceket, mindenféle kezelés nélkül. Természetesen nem 30 éves használatra építik és nem számítanak beázásra.

A Csótány nagyjából 10 éve ázhat, az előző tulajdonosok nem vették komolyan a karbantartást, tessék-lássék módon lett csak foltozva a lakótér. Amire hozzám került, már előre látható volt a komolyabb beavatkozás szükségessége, a kacsaszalag placebója idáig tartott. Előzetes felméréseink alapján elegendő lett volna a hátfalat kicserélni, de a bontás után mélyebbre kellett tolni a vésőt.

A hátfal kiemelése után látszott, hogy a jobb oldalfal famerevítései is víztől tocsognak. A tetőpanel is ment a levesbe, és a hátsó szoba padlója sem maradhatott. Lehetett volna gányolni, de ez most rendesen meg lesz csinálva. Ha ne adj Isten elmérgesedik az atomháború, a villanás után csak a Csótány hátsó szobája marad állva a környéken. A stratégiai helyeken lévő gerendákat bükkből gyártottuk le. Ez túlzásnak tűnik, mert nemcsak drága, hanem megmunkálni is nehezebb, hülye ötlet volt.

A faanyag beszerzése külön kalanddal szolgált. Mivel nem tudtuk leszedni a kereszttartókat, az elérhető legkisebb járművel, egy Suzuki Vagyonőrrel mentünk a 4 méter hosszú lécekért. Az Üllői út nagy hírű és emblematikus fatelepén nem lehet kártyával fizetni. Beszarás. Az árak meg elképesztőek. Utoljára Indiában vettem fűrészárut, itthon aputól csentem/kértem, ha épp kellett valami. Nem tudtam, hogy ennyire drága a fa.

A kockás füzetes tervezés ötletén a kapkodás és a „sokkal jobb megoldások” ültek halotti tort. Az egész felújítás kettőt előre, egyet hátra tánclépések sorozatának tűnik. Ha már felszedtük a padlót, gatyába ráztuk a szennyvíztartályt is. Egy törött csatornaelágazás, két berohadt heveder csavar, egy leszakadt jeladóvezeték, egy napnyi munka bele is borult a szürkevíz tartályba. Az éltömítőt nem csak a javított területen kell felszedni, hanem a felépítmény teljes kerületén.

Órákat zabál fel a 30 éves kötőelemek bontása. A gyárban is túlgondolták a megoldásokat itt-ott, a rendszámtábla-világítás például hét párhuzamos vezetékkel van megoldva. Gordiuszi csomóba kövült a teljes hátsó vezetékelés is. Természetesen az elmúlt évek otthoni barkács szombatjai is rontottak a helyzeten, a Csótány vezetékelése olyan, mint az internet, ahova mindent feltöltenek, de semmit sem törölnek. Az összes előző tulajdonos húzott be még egy kábelt, mert vagy jedire vagy szórakoztató-elektronikai jelre volt valahol szükség. Tízméteres kábeleket termeltünk ki, a rendezettebb és tisztább rendszer érdekében. Előkerült három gyári vezetékpár is, ami 12 volttal látja el a hátsó traktust, több nem kell, médiafogyasztásra pedig ott a Gutenberg-galaxis, ahhoz nem kell drót. A bontási szakasz is heteket emésztett fel, az építés nemrég kezdődött. Berohadt csavarok, elgörbült, vetemedett gerendák adtak feladatot az összes fellelhető barkácsgépnek.

A velencei, kézzel festett szopóálarcot egy hete húztam szorosabbra a fejemen. A 100 szikrára nem csak lakóautó kell, hanem valami kétkerekű is, nekem így lesz kerek a világ. A '79-es Puch Maximról most lepattantam egy kicsit, ellenben vásároltam egy 210-es Babettát. Nem röhög.

Az eladó szerint, a mindennapi használatra alkalmas állapotban lévő büdösbiciklin eddig csak egy vázat cseréltem. Gondolom egy bemálnázott, vakmerő manőver következtében torzulhatott a váz annyira, hogy intenzívebb fékezésnél az első sárvédő leakasztotta a gyertyapipát a helyéről. Szerencsés véletlen, hogy pont akkor került fel a netre egy ingyen elvihető és pont olyan felkiáltójelzöld váz, mint az enyém, le is csaptam rá gyorsan.

A héten a váltó jön szét, mert nem rötyötöl alapjáraton a kuplung. Igazából nem bánom, mert a közös szerelés erősíti a barátságot. Tizenkét éves lányom kitörő lelkesedéssel bütyköl. Kis segítséggel a blokkot is ő rakta be az új vázba, egyszerűbb feladatokat egyedül végez. Szerelés közben kifejtette, hogy neki kötelező elsajátítania a szerelés tudományát, mert ahogy a fiú osztálytársai műszaki affinitását látja, ez a feladat rá fog maradni a jövőben. A teremgarázsban és a folyosón terjengő lakkbenzin-szagért meg elnézést kérek a szomszédaimtól, nem zárt helyen kellett volna elmosni a láncot, már tudom.

Persze nem csak a jóság, hanem a szépség is fontos, Pistával kitaláltunk egy új divatirányzatot: megtiffaniztuk az első lökhárítót és a gépháztetőt az öreg Fiaton. Csodálatos üvegmatricákat lehet venni a nevesebb barkácsáruházakban, fogunk mi még elismerően csettinteni egy melós nap után, érzem. A géptető még Pista műhelyében van, azért is el kell menni.

Azt mondtam, hogy két hét múlva műszaki vizsgán kéne megjelennie a Ducatónak? Megyek és még szorosabbra húzom azt az álarcot és sietek, mert most virágzik az a bizonyos erdő...

Még több lakóautó a Totalcaron

Hogyan építs lakóautót otthon?
Nem kell más hozzá, csak egy régebbi Renault Master, egy kis kézügyesség, pár szerszám és lelkesedés
Öreg buszból csinált menő otthont ez a lány
Három év és egy drágább budapesti lakás ára ment rá, de nagyon laknánk az eredményt.