Igazi autóbolondok, kösz, hogy vagytok!

22. Parkoló Parádé

2018.09.04. 15:32
18 hozzászólás

Ez egy szörnyen szubjektív beszámoló lesz a 22. Parkoló Parádéról. Lesz még poszt, amiben a teljes felhozatalból szemezgetünk, de itt most csak azok a járművek szerepelnek, amik mellett a legtöbben szájat húzva, fanyalogva elmentek. Vagy még csak észre sem vették őket. Amivel nincs semmi baj, szerintem én is úgy mentem volna el máskor a legtöbb mellett, hogy egy oldalpillantásra sem méltattam volna őket. De most szerettük volna az „Értéktelen, de megfizethetetlen” autókat megmutatni. Amiket nem azért imád a gazdája, mert mindenki őt irigyli miatta, mert akkorát lehet vele villantani, hogy ahhoz képest az Alderaan felrobbantása egy ványadt elemlámpa pislantása csak.

Egy bármilyen autóbuziknak szóló rendezvényen olyan magasra kerül az ember ingerküszöbje, hogy egy ütött-kopott Vectrára csak akkor figyelsz fel, ha porba van téve, 20–as felniken csücsül, valami látványos kiegészítő van a kocsi elé támasztva. Ilyen rendezvényen az ember a nyitott géptetős Supra előtt áll meg, levegő után kapkod a fejénél is nagyobb turbót látva, a nyitott rendszeres BMW-k hangjára kapja fel a fejét. Pedig van ám mit nézni ott is, ahol elsőre nem is lát semmit az ember. Mivel feladatom volt a másoknak csak vacaknak tűnő, de gazdáiknak elmondhatatlanul fontos járgányok összeszedése, lefotózása, olyan dolgokat is észrevettem, amiket másképp talán soha. Éppen ezért ez, a 22. Parkoló Parádé felkerült nálam a top háromba.

Sokan voltak, akik olvasták az előző posztot, egy szélvédőre tett papírral könnyítették a dolgomat – ezért nem lehetek elég hálás. Imádtam az opeles különítmény lelkesedését, volt ott géptetőre lakkfilccel írt hashtag, szélvédő mögé tett lapra firkantott összefoglaló. Ezek nem csak nekem voltak plusz infók, a többi parádézó is imádta az olvasnivalót. És így, hogy tudta az ember, hogy a piros Vectra hó végén fényeződik, azért áll gyakorlatilag félig szétszedve a villantós verdák közt, rögtön máshogy nézte a közönség. Az ugye mindenkinek megvan, hogy egy telifény ára milyen viszonyban áll az „A” Vectrák piaci értékével? Azt hiszem, teljesen jogosan volt rajta az „Értéktelen, de megfizethetetlen” felirat, ez elhivatottság a javából.

A mellette parkoló „A” Omega már túl volt egy lakatoláson-fényezésen – nem csak a szép állapota, de a rogyásig extrázott beltér pormentesen makulátlan kinézete is lenyűgöző volt. Sok pár éves prémium autó utastere nincs ilyen alaposan ápolva.

Remélem sokan látták közelebbről a bordó Escortot is. Azt a kocsit, amit soha, semmilyen körülmények között nem vennél észre, vagy ha igen, azonnal feltörő ásítás lenne a reakció. De ott volt az ablakban egy képsorozat, ami minden szövegnél többet mondott a kocsi sztorijáról.

Egy sufniból, centi vastag porréteg alól bányászták elő az autót. Szerintem maximum egy letérdelt akksijú, törött kijelzős mobiltelefont ha adhattak érte, és már azzal is túl volt fizetve a tulaj. Az új gazdája viszont csavarra szedte, minden zugát kitakarította, alaposan lepolírozta, gatyába rázta. A saját hasonló projektjeimből kiindulva napokig-hetekig tartó simogatás eredménye az a kocsi, amit a PP-n fotózhattam. Minden elismerésem a gazdájáé, elképesztő mennyiségű energiát tett egy így is pár százezret érő kocsiba. Ami lehet, hogy nem egy eye-candy, de az biztos, hogy nem sok hasonlóan szeretett öreg Escort van az utakon.

Toyoták, Mazdák, Hondák, egy rakás olyan autó, amik már a kétezres évek legelején is csodaszámba mentek, ha nem alufólia és epokitt segítségével voltak vizsgáról vizsgára tolva. A hetvenes-nyolcvanas évek japánjait tizenpár éves korukra a rozsda mind megette, az egyetlen esélyük a túlélésre a mérhetetlenül gondos és kíméletes gazda volt. Félelmetesen jó dolog volt látni a csillogó Honda Accordot, a fotóját látva még Csikós is beletúrt zavartan a hajába(!) – te jó ég, de hát ilyen autó már nincs is!

A szerencsések pedig most olyan srácokhoz kerülnek, akik akkor születtek, amikor a kortársaik java része valamelyik roncstelep kupacának a tetejére kerültek. A harminc-negyvenéves vasak jövője huszonéves autóbuzik kezében van – és ahogy ezeket az autókat elnézem, nagyon is jó és olajos kezekben.

A fehér, egyhatos Sierrát ismerem, de élőben most láttam csak először, és csak most tudtam meg, hogy eredetileg birkára cserélte volna korábbi gazdája, aki horgászni járt a tökéletesen értéktelen és érdektelen Forddal. Nincs ember a világon, aki a Sierra-család egyik leggyengébb verziójának lefingott példányáért pénzt adna – gondolná mindenki.

De az ember huszonévesen bármilyen orkánban képes széliránnyal szemben vizelni, csak elég erősen kell akarni. A két Weber karburátor és a patika tisztaságú reaktortér pedig arról tanúskodik, hogy semmi gond a prosztatával, nincs az a viharos erejű szél, amiben a nadrág szára veszélyben lenne.

Sajnos az OT-rendszámos Fiesta ablakában kevés infó volt, a gazdájával nem találkoztunk (pedig többen is hangosan keresték, hogy leborulhassanak a lábai előtt). Érdekelt volna, mi vesz rá valakit arra, hogy egy külföldön sem éppen keresett és vágyott egyes Fiestát restauráljon csodálatos állapotúra. Minden elem fényezése, minden króm tökéletes, a beltér a szalonautókat idézi. Ez a kocsi volt a Ford első kisautója, ráadásul nem csak Európában, de az Egyesült Államokban is árulták (Istenem, mekkora durranás lehet egy klímás, nagy lökhárítós, szélességjelzős egyes Fiesta).

Természetesen voltak francia értéktelen, de megfizethetetlen autók is. Például a csodaszép Peugeot 309, amihez hasonlót nem is tudom mikor láttam utoljára. Az előző posztban is azért emlegettem ezt a típust, mert bár a kilencvenes években nagyon sok futott belőlük, ma már alig jön szembe az utcán. Annyira kihaltak, hogy ha most szeretnél venni egyet magadnak, a hahun négy darab dízelből válogathatsz, ennyi a kínálat.

Aztán ott volt a sorok közt egy Citroën C15, stílusos sárga fényszórókkal, visszafogott alufelniken. Ez is egy olyan kis furgon, amin már az komoly optikai tuning, ha lemossák – ezeket az igavonókat csak tankolni szokás, minden más, ami nem üzemanyag (tudom, Göbi, tudom, nem üzem-, hanem TÜZELŐanyag) utántöltés, már autóápolásnak számít. Nem is tudom, láttam-e valaha ennyire vakítóan fehér C15-öt, ez a kocsi nem csak egy tessék-lássék gépi mosást kapott, szeretve van, az biztos.

Két Twingót is kiszúrtam, ezek sem tipikus parkoló-királynők. Pedig az egyes Twingo mindig is vagány kis kocsi volt, elképesztően cuki zseb-egyterű. De az emberek nagy része az olcsó kiskocsit látja benne, 3-400 ezerért már a kínálat javából lehet válogatni. Mondjuk, ahogy elnéztem a PP-Twingóit, ennél lényegesen többet költöttek rájuk a vételáron felül: egyedi lámpák, spojlerek, fényezés, felnik, futómű…

Rendszeres PP-vendég a Felicia Fun pickup, egy négyszemélyessé alakítható, mozgatható utastér-hátfalú kisteher. Új korában drága volt, meg ritka is. Aztán már inkább csak ritka volt, szerintem a kutyának nem kellett egy bohócszínű melós Škoda, de mostanában megint elkezd drágulni. Azért az, hogy egy napi használatú Felicia Fun pickupot ilyen állapotban tartson valaki, az bizony komoly elhivatottságot igényel. Nagy szerencséje az autónak, hogy akkor, amikor épp az értéke mélypontján volt, nem fogták be gürcölésre, nem használták el raklapok és kartonok dobálásával.

Mikor a zsűrizésre került a sor, többször is visszanéztem a képeket, a kollégák is átlapozták mindet. És mindenkinek egy másik autó volt a kedvence a felhozatalból – és természetesen mindenkinek más szempont alapján jött ki a végeredmény. Ott álltam leforrázva, döntésképtelenül. Kénytelen voltam időt kérni, hagyni, hogy leülepedjenek a dolgok – mégis csak egy karbon alvázas, összkerekes távirányítású kisautó a díj. Aztán másnap nyugiban végiglapoztam a galériát. Többször is. Aztán észrevettem valamit. És akkor eldőlt: egy Suzuki a kedvencem, igen, egy Swift.

Nem tudom, hány embernek tűnt fel az a makulátlan piros ötajtós az egyik fa alatt. Nem lepne meg, ha kiderülne, a látogatók nagy része azt hitte, hogy egy korábbi rendezvényről ott maradt parkoló autó. Mert hát ki a fene kapná fel a fejét egy Swiftre?

De tessék jobban megnézni: fényszórómosó egy korai Mi Autónkon? Makulátlan, csodálatos állapotú fényezés, karctalan lökhárítók, minden műanyag koromfekete? Gyári Suzuki tetőcsomagtartó? Vastag kárpitanyagból készült műszerfalvédő (sok amerikai autón van ám ilyen, különösen a déli államokban, ahol a Nap rongáló hatásaitól igyekeznek megvédeni a műszerfalat)? Gyanúsak a felnik, a tetőspojler, a ködlámpák. Nem emlékszem, hogy ezekben lett volna gyárilag fordulatszámmérő. Vagy hátsó ablaktörlő. Tán még a kalaptartó sem járt szériában. A kormány se ilyen kéne legyen. Gyorsan utánakérdeztem a Swift-ügyben tapasztalt ismerősömnél, Daninál, jól sejtem-e, hogy ez egy utólagosan, de gyári extrákkal felturbózott kocsi. Jött is gyorsan a válasz, hogy bizony, ez eredetileg egy full fapad, ennél kevesebbet Swift csak akkor tudott, ha nem 1,3-as, hanem az ezres motor mozgatja. És igen, jól látom, ezek itt mind hosszú évek alatt összeszedett gyári vagy kereskedésben rendelhető korabeli extrák az 1993 óta egygazdás kocsin.

Talán ezek így együtt is elégnek bizonyultak volna, hogy a Swift mellett döntsek, mert hát mekkora autóbuzinak kell lenni, hogy valaki egy olyan autót tartson gyárinál is jobb állapotban, aminek a kortársait lassan vasárban lehet megvenni? De ott volt még az a fotó, amit a gyári Suzuki tetőcsomagtartóról csináltam. Amin a sokadik nézésre észrevettem azt, amit élőben nem: a csomagtartó talpa alatt gondosan formára szabott átlátszó öntapadós fóliát, ami azért került a kocsira, hogy megvédje a fényezést a karcolásoktól. Talán érthető, hogy ezek után csak a Swift gazdája lehet a játszósautó nyertese. Kérem, hogy jelentkezzen nálam mailben, vagy itt a kommentek közt.

Nagyon, nagyon köszönöm mindannyiunk nevében mindenkinek, aki elhozta az „értéktelen, de megfizethetetlen” autóját. Csak bátorítani tudok mindenkit, hozza el legközelebb is, még akkor is, ha nem lesz akkor díjazva. Külön hála azért, ha az ablakba kiírtad, miért is érdekes – mellesleg, ha jó sztori tartozik az autódhoz, akár értéktelen, akár értékes a kocsi, érdemes pár sorban leírni és kitenni az ablakba, mind szeretnénk megismerni az ilyen történeteket.

Nesze neked áramvonal
Opel GT öreg, de rohadt menő, és most már ilyen nevű díja díja is van erről, a Parkoló Parádéról. A GT-t kipróbáltuk, sőt, még le is rohadtunk vele. De a menőség ezzel is jár, meg rengeteg pozitív élménnyel.
Még ne csomagold el az autót télre, parkoljuk együtt egy utolsót idén
Készüljön mindenki, egy nagy közös parkolással köszönünk el az év autósbarát felétől.