Pocsék képek, sok szeretettel

2020.12.28. 14:41
9 hozzászólás

Nem gondolom, hogy különösebben nagy fotóművész lennék, tisztes iparosként gyártom a képeket. Némelyik egészen jól sikerül, vannak amik elmennek, vannak csak simán rosszak, és vannak azok a remekművek, melyeket megtartok magamnak - mármint eddig megtartottam, de most itt vannak azok a 2020-as mesterműveim, melyek túlmutatnak önmagukon. Az év végi listák amúgy is önmagunk vállonveregetéséről szólnak, ez tehát a művészetem java, amire igazán büszke vagyok. Az igazi fotóbubusok kedvéért a fő exif adatok ott vannak zárójelben, a képeket pedig mindenféle utómunka és vágás nélkül mutatom be. Természetesen megvásárolhatóak, full size-ban, nyomdai minőségben is.

Ennek a BMW R 1250 RS-ről készített fotográfiának már a kompozíciója is merész, ahogyan ráirányítja a figyelmet a BMW archaikus GPS tartójára, ezzel utalva arra, hogy a változó szelepvezérléses bokszermotor is a múlt és a jelen találkozása. A képet keresztülvágó fa pedig fokozza a feszültséget, reflektál az ember és a természet felborult viszonyára. (Exif infó: 1/100, F4, 135 mm, ISO 100)

A Honda CBR1000RR-R SP sebességét mi sem adja jobban vissza, mint hogy annyira rohadtul megy, hogy a Hungaroring célegyenesében egyszerűen le sem lehet követni. A kép drámaiságát az előtérben húzódó rács adja, ami azt a falat szimbolizálja, ami egy ilyen méregdrága, versenyzésre született csúcs motor és az utca egyszerű embere között húzódik. (Exif infó: 1/125, F10, 200 mm, ISO 100)

Az előtérben húzódó bokor egyfajta voyeur (hoppá!) hangulatot kölcsönöz a képnek, mintha meglesnénk a Ducati Monster 1200-at a természetes élőhelyén. A művész ezzel animizálja az amúgy is bestiális motort, ráerősítve ezzel a baljós hangulatra. (Exif infó: 1/100, F4, 89 mm, ISO 100)

Ez a kép szinte egy feladvány, mert a BMW S 1000 XR egyfelől Waldóként rejtőzik a fák között, ugyanakkor rikító piros színével és a középre komponálással azonnal magára vonja a figyelmet. Ez a paradoxon végig feloldatlan marad, a szemlélő szinte érzi azt a nyugtalanságot, ami az S 1000 RR-ből származó soros négyhengeresből árad. (Exif infó: 1/320, F4, 70 mm, ISO 100)

Ennél a Kawasaki Z650-ről készített fotónál ösztönös zseniként alkalmaztam a tér hármas tagolását (előtér-téma-háttér) a képbe belógó Suzukimmal. A kép dinamikája nagyban köszönhető annak, hogy kísérleti jelleggel nem a szokásos tükörreflexes szettet vittem magammal, hanem egy teljesen ismeretlen MILC-cel próbáltam megoldani - de a lényeg továbbra sem a technikában rejlik, büszkén vallom, hogy bármilyen géppel lehet izgalmas fotót lőni, a lényeg az, hogy drága legyen. (Exif infó: 1/100, F11, 110 mm, ISO 100)

A kompresszoros Kawasaki Z H2 olyannyira megihletett, hogy három egészen különböző módon is sikerült izgalmasan és korszakalkotóan megörökítenem. Az első még egy viszonylag kommerszebb darab, ez inkább amolyan technokrata erőfitogtatás, aminek az értékét az adja, hogy a nagy példaképek összes trükkjét egyszerre vonultatja fel: egyszerre van szokatlan helyen a fókusz, mozdult be téma és késett le a művész. Ettől lett egy komplex hommage és sokrétű műalkotás egy egyszerű szimpla motorfotóból. Bizony-bizony, ilyen vékony, a szappanbuborékok falvastagságát idéző határ választja el csak a kommersz sajtómunkát az igazi művészettől. (Exif infó: 1/160, F7,1, 208 mm, ISO100)

Ez a kép bizonyítja, hogy nem egysíkú művész vagyok, nem csak az elmosódásokkal és az élességgel tudok játszani, hanem egy minden pixelében éles fotón is tudok újat mutatni. Továbbra is a Z H2 van - ezúttal szó szerint is - a fókuszban, ezúttal a környezetet használva adtam többletjelentést a fotónak. A motorost kitakaró útjelző tábla szinte szájbarágósan utal arra, hogy hiába a 200 lóerő, a modern elektronikák mellett lassan nincs is szükség motorosra. A nagytotálban bemutatott környezet izglamas elemei - a belógó hirdetés, közlekedési táblák, piros autó, kiszáradt facsemete - pedig harmóniát alktonak a motor merész formatervével. (Exif infó: 1/250, F10, 114 mm, ISO100)

Erre nyugodtan mondhatom, hogy a művészetem csúcsa. Egyben sikerült megjelenítenem a száguldást és a modernizmus emblematikus kiállítótér/galéria típusát, a fehér kockát (díszten fehér falak, homogén, semleges padló, mesterséges fény, "hogy a művészet lényege láthatóvá váljon, és hogy a nézőnek lehetősége legyen egy időtlen és szakrális térben találkozni a műalkotásokkal, azok a külső realitásuktól „megtisztítva”, történeti, gazdasági és társadalmi kontextusukat kizárva láthatók a kiállításban" (forrás).

A képen megbúvó Kawasaki Z H2 ebben az esetben tényleg csak utalásszinten van jelen, a folthatása a legnagyobb impresszionalista festők előtti főhajtás, ugyanakkor a szociológia határterületén mozgó kérdéseket is felvet, például az élményközlekedést szembeállítja a fehér furgonokban ülő, hivatásszerű sofőrök monoton munkájával, és a szembeállítás egyben párhuzam is, hiszen a két eltérő élet ugyanazokon az utakon zajlik, sőt - és itt jön be az elkerülhetetlen elmúlás is -, ha a két vonal találkozik, annak csúnya vége van. (Exif infó: 1/160, F7.1, 208 mm, ISO100)

Köszönöm a figyelmet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.