Ennyibe fájt a második év az Audival

2021.02.10. 12:47
16 hozzászólás

A két éve vásárolt Audi A4-esemről tavaly írtam legutóbb, akkor egy teljes esztendő számvetése során kiderült, a látszólag hibátlan használt autóra is lehet költeni bőven, ha szeretnénk üzembiztosnak, biztonságosnak és vizsgaképesnek tudni a kocsit. Futás tekintetében már az első évben bejött az, amire számítottam, gyorsan belepörgött a húszezer kilométer a TDI-be. Ezután azonban jött a koronavírus, így a mögöttünk hagyott tizenkét hónapban kevesebbet autóztunk, nagyjából 13 ezret mentünk.

Közben a háztáji járműpark is átalakult, jobban mondva jelentősen leegyszerűsödött. Az eleve feladatalapon megvett Astra F családon belül váltott állomáshelyet, miután nálunk kiszolgálta a tervezett időszakot. Sokkal üzembiztosabb, komfortosabb és kényelmesebb alternatívát biztosít a leváltott Škoda Favorit helyett, ráadásul közben néhány apróságot is kijavítottam rajta, a haldokló benzinpumpa cseréjétől az alkalmanként jelentkező rángatás felderítéséig.

A legfontosabb, egyben számomra legfájdalmasabb változás ugyanakkor a Kiscápát érintette. Hirdettem már jó ideje az autót, de közben az esélytelenek nyugalmával tudtam, hogy nincs nagy piaca az E21-nek. Nem azért vesznek ilyen autót, mert bármilyen megközelítésből racionális döntés, így csak akkor adom el, ha valaki – hozzám hasonlóan – beleszeret. Akadt néha egy-két kósza telefon, ajánlottak cserébe tokaji telket és betegágy V6 TDI-t, és olyanok is voltak, akik egyszerűen nem jöttek el megnézni az egyeztetett időpontban. Volt azért két komolyabb vevőjelölt, egyikük vezette is, és imádta. Csak még abban nem volt biztos, hogy öreg BMW-t, vagy közepesen idős MX-5-öt vegyen.

Nyár végén, ősz elején aztán valaki tényleg beleszeretett. Többször beszéltünk telefonon, de a távolság és az elfoglaltságok miatt nehezen tudtuk összehozni a találkozót. Végül kiegyeztünk abban, hogy Egerig elviszem a kocsit. A rövid szerpentinen végig kettős érzések kavarogtak bennem. A torkomban dobogott a szívem, majd kiugrott, ha arra gondoltam, talán ezek az utolsó kilométereim a BMW-vel. Közben sokadszorra is rácsodálkoztam, mennyire bitangul jó ez az autó. Felsejlett az a rengeteg olajos-véres veríték, ami lefolyt a homlokunkon, és azok az őszinte, ezerwattos mosolyok, amik a képemre ragadtak minden egyes méteren.

Rengeteg közös munkaóra édesapámmal, a fejet kiszellőztetős tavaszi-nyári gurulások, a kirándulás, amikor megkértem a párom kezét. Kilométerben kifejezve kevés, élményben és emlékben viszont leírhatatlanul gazdag volt ez a hét év. Ilyen jó autóm soha nem volt, talán nem is lesz többé. De most más idők járnak, nem tudom megadni azt a figyelmet, azt a gondoskodást a Kiscápának, ami kijárna.

Épp sötétedés előtt értünk a megbeszélt helyre, de amikor leparkoltam, és megláttam a vevőjelölt arcát, tudtam, hogy a közös utazásunk véget ér. Igyekeztem minél többet mesélni az autóról, bemutatni a hibáit, forszíroztam a hosszabb próbautat, de pár száz méter után már a papírokat írtuk. Utoljára még megkocogtattam a kissé kontaktos bal első lámpát, végre magához tért. Kezet ráztunk, én pedig csak bámultam magam elé, fogtam a feleségem kezét. Mindketten könnyeztünk, a fátyol mögül néztük, ahogy a Cápánk kikanyarodik a Tesco parkolójából. Vége. Éjszaka még kaptam egy sms-t: „Hazaértünk. Minden rendben, tette a dolgát. Most még jobban tetszik.”

Így esett, hogy három autóval vágtunk neki 2020-nak, de az év végére csak egy maradt. Ez ám a flottaracionalizálás!

De vissza az Audihoz. Az év apróságokkal indult, az első féknyergek vezetőpersely-készletét kellett kicserélni, plusz egy-két kiégés miatt az összes hátsó izzó helyett újat raktam be. Az első nagyobb kiadás tavasszal következett, amikor beszédültem a gumishoz. Már amikor korábban felszereltem a téli gumikat, láttam, hogy a lekerülő nyári Hankookok meglehetősen repedezettek. Amúgy hatévesek voltak, a profilmélységük bőven határérték fölött, de így már nem akartam visszatenni. Végül Continental lett helyette, valamivel 110 ezer fölött csengettem értük szereléssel együtt, most egy ideig nem lesz gondom gumira.

Közben puhítottam édesapámat és nagybátyámat a karosszériamunkák miatt. Az már a megvételkor egyértelmű volt, hogy a két sárvédő cserés, sőt a garázsban is ott pihentek már az elemek közel egy éve. Végre eljött az idő, hogy fel is kerüljenek. Ahogy az lenni szokott, szétszedéskor elkezdtek sokasodni a problémák: a kocsi orra biztosan volt már törve, ez nem lepett meg, de a mértéke valamivel nagyobb lehetett, mint sejtettem. A lökhárítótartók kukák, csoda, hogy még tartottak, a klubon keresztül szereztem újakat. A sárvédőn kívül pedig a küszöb első végén, és a vezetőoldali ajtó sarkán volt rohadás. Ez a projekt végül 112 ezer forintban állt meg így, hogy családon belül folyt a munka. A fényezés ugyan nem lett tökéletes, de a hibák erős napsütésben látszanak, legalább a rozsdától sikerült megszabadulni.

Az összerakás után arra lettem figyelmes, hogy a jobb első ajtó hangszórója nem szól. Először arra gyanakodtam, hogy lemaradhatott egy-két csati, így gyorsan lekaptam az ajtókárpitot. Szerencsére itt nem fenyeget az a veszély, ami a Suzukimnál korábban, nevezetesen, hogy a patentok fele eltörik már a szétszedésnél, további negyede az összerakásnál. Itt ugyanis fémpatentok és csavarok rögzítenek. Leszerelve ugyanakkor nem azt láttam, amit elképzeltem: a hangszóró úgy volt összegányolva szilikonnal, hogy az is csoda, hogy eddig működött. Ha már így alakult, körbenéztem az egész autót. Két rossz hangszóró volt a végső mérleg, ezeket bontóból négyezerért pótoltam.

Egy hét nem telt még el, éppen tankolni álltam ki a benzinkútra, amikor éktelen sípolással kezdett ijesztgetni az autó. A műszerfalon villogott a fék visszajelzője, így megállva rögtön kinyitottam a géptetőt. A fékfolyadéknak minimális híja volt csupán, majd az itatás után újraindítva nem is jelentkezett ismét a hibajelzés. Fékpróbát követően a gyér forgalomban óvatosan hazakúsztam, hogy tüzetesebben is alámásszak. A jobb hátsó féknyeregnél láttam egy minimális szivárgást. A jelenség nem ismeretlen, korábban a 80-as Audimnál is szívtam ezzel. Ott először felújított nyerget vettem, de nem volt jó, végül a sajátját újítottuk fel. Most viszont inkább újakat vettem, párban – ha már lúd, legyen kövér.

Amíg az alkatrészek meg nem jöttek, biztonsági játékot folytattam, nem erőltettem az autó mozgatását. Felhívtam Laci barátomat, akivel többnyire kölcsönös szívességi alapon működünk: ő rutinos autószerelő, talán a legjobb a környéken, ha valami kínom van, segít. Cserébe a mindenféle számítógépeit, telefonjait, egyéb ketyeréit én veszem gondozásba, ha valahol viszketnek. Kerítettünk hát egy délutánnyi alkalmat, hogy kicseréljük a két nyerget. A szivárgó jobbos mellett nem volt indokolatlan a balos leváltása sem, mivel kezdett berohadni. Azt érdemes tudni, hogy a korabeli VW-konszernes autókat, így például a B5-ös A4-et is legalább kétféle hátsó nyereggel szerelték, ezek között nemcsak az anyaguk, hanem a fékcső csatlakozása is különbséget jelent. Amikor Laci kézbe vette az új alkatrészeket, kicsit meg is ijesztett, mondván, a saját, egy évvel idősebb Avantján nem ilyenek vannak. Szerencsére az enyémre stimmeltek, gyárilag is ezt a változatot kapta a kombim.

Közben már lázasan készültünk az augusztus eleji esküvőmre, és éppen indultam volna valami vélhetően nagyon fontos helyre, az sem kizárt, hogy dolgozni, amikor július közepén, a legnagyobb melegben – mi más is történt volna – meghalt az akkumulátor. Oké, ránézésre sem volt fiatal darab, mellesleg gyári cikkszámos, még Németországban szerelhették be, pedig az autó hat éve magyar. Először optimizmustól duzzadva a töltéssel próbálkoztam, de másnap reggel megint nem moccant. Cellazárlat, kuka, új aksi kell.

Nyár végére még beütemeztünk egy vezérléscserét, hosszbordás szíjakkal, olajjal, szűrőkkel együtt. Nem egy nagy dolog, ment is minden rendben, de az autó fél elejének lebontása után kellemetlen percek következtek. Rálátás nyílt a hűtő teljes egészére, így sikerült kiszúrni, hogy bizony az egyik sarka lyukas. Egész pici lyukacska, ahol csak egy hangyányit ereszt, de ezt így már nem rakhatjuk össze. Hoppá! Kaptam a fejemhez. Egy egészen kis mértékű fogyást már régóta tapasztaltam a rendszerben, de az okát eddig nem sikerült felderíteni, a TDI-kre jellemző ugyan a vízcsőcsonk elöregedése, de azt már cseréltük, a vízpumpa is új, a csövek is rendben. Hát itt volt a gond, a hűtőnél. Mivel alig észrevehető szivárgással volt dolgunk, nagyjából el is párolgott, vagy felszáradt, ami kijött, nyoma nem volt a kocsi alatt. Szerencsém volt, mert szombaton, zárás előtt pár perccel még kaptam polcról új hűtőt.

Ez volt tehát 2020 augusztusában. Nem tagadom, ekkor egy csöppet tele volt a hócipő, gyors egymásutánban a problémás fényezés, a fék, az aksi, a hűtő odáig vezettek, hogy fontolgattam a szabadulást, de végül észhez tértem. Pár napra rá átfordult a kilométer-számláló a 300 ezres tartományba, és immár lassan fél éve nem kellett az autóhoz nyúlni. A folyadékszintek stabilan állnak, a virtuális kockás füzetbe pedig csak tankolásokat véstem fel azóta. Ebben a tekintetben sincs számottevő változás, a nagy átlag 33 ezer kilométerre számolva 5,55 liter per száz kilométer.

Kilométeróra állása Alkatrész/munka Összeg (Ft)
293972 Első féknyereg vezetőpersely-készlet cseréje 3800
294023 Hátsó izzók cseréje 2100
295461 Nyári gumik (Continental, 205/55 R16) 113000
295522 Első sárvédők, lökhárítótartók, bal első dobbetét cseréje, orr-rész fényezése 112000
296271 Két hangszóró cseréje 4000
296891 Két hátsó féknyereg cseréje 49000
297394 Akkumulátor (Bosch S3) 28000
299648 Vezérlés, szíjak, olaj, szűrők és hűtő cseréje 58000
Összesen: 369900

Ilyen mérleggel zárult tehát a második közös évünk az Audival. Rázúdult az üzemanyagon kívül 370 ezer forint, aminek valamivel kevesebb, mint a fele időszaki szerviz. Döntse el mindenki, hogy ez sok vagy kevés, egy lassan huszonöt éves autónál szerintem elfogadható. Azt is tudom, hogy fájdalmasabb lett volna a számla, ha mindent szervizben kell csináltatnom. A májusi műszaki előtt még egy lengőkarszettet kap az elejébe, aztán meglátjuk, mit hoz a folytatás.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.