2021.02.27. 07:58
0 hozzászólás

A Valentin-napi őrület juttatta eszembe ezt a csodát: ez az egyetlen olyan autó, amelyről biztosan tudom, hogy egy hölgynek készült ajándékba, és eléggé szeretem ahhoz, hogy másoknak is megmutassam.

A NART Spider több szempontból is igazi különlegesség: egyrészt egy átépített Ferrari, amilyen eleve nem sok létezik. Maranellóban jól fizetett jogászok hadának feladata üldözni mindent, ami Ferrari-jelvényt visel, de nem teljesen gyári kivitelű. Ők adott esetben még egy kevésbé ízléses matricázásra is ráugranak, hivatalos felszólítólevéllel zaklatva a tulajdonost. Másrészt átépítés létére egyértelműen hozzátesz a Ferrari örökséghez, és nem elvesz belőle.

A formáról persze lehet vitatkozni, de nekem nagyon bejön. Az 1970-es évek ékforma sportkocsidivatja nagyszerű arányokkal párosulva él benne – nem véletlenül, a korszak egyik legjobb formatervezőjének munkája.

Természetesen nem véletlen, hogy ez az autó a Ferrari-jelvény ellenére nem végezte a zúzdában a gyári jogászok nyomására. Egy legenda építtette, Luigi Chinetti, Enzo Ferrari közeli barátja, a cég amerikai képviselője, háromszoros Le Mans-győztes. A történetek szerint ő azon kevés partnere közé tartozott, akiknek Enzo Ferrari – aki egyébként híresen sprőd volt a leggazdagabb vevőivel is – lényegében bármit megengedett.

Chinetti 1974-ben kezdett bele a projektbe: azzal bízta meg Giovanni Michelottit, aki ebben az időszakban a BMW-nek és a Triumphnak is tervezett, hogy alakítsa át a 365 GTB/4 Daytonát. A Ferrari korábbi csúcsmodelljét egy évvel korábban váltotta le a középmotoros Berlinetta Boxer, és bár a Daytonát sem nevezném csúnyának, az öt évig gyártott típus ekkor nyilván már megszokott látványnak számított.

Michelotti az azévi Torinói Autószalonra el is készült az első prototípussal, amely standjának központi látványossága lett. Az eredeti NART Spider kissé kivágott ajtókkal, masszív bukókerettel és küllős kerekekkel készült. Az eleje is más fazonú volt, mint a későbbi autóké. Később az övvonal egyenes lett, és a bukókeret helyett csak a vászontető maradt, de az alapkoncepció, a szépen ívelt orr-rész a bukólámpákkal, és az egyszerű vonalvezetés változatlan maradt.

Az öt elkészült autó közt nincs két egyforma. Egyrészt az alapjuk sem teljesen azonos: különböző évjáratú 365-ösökre épül mind, amelyek Chinetti tulajdonában maradtak. Másrészt folyamatosan változtattak a részleteken. Elsőként egy targatetős versenyautó készült el a Michelotti műhelyben. Ez még eléggé hasonlított az első tanulmányra, bár a Daytona versenyváltozatának technikáját kapta. A tervek szerint 1975-ben indították volna Le Mans-ban, ahol helyt is állt az időmérésen. A csapat egy másik autója körül kirobbant szabályértelmezési vita miatt másfél órával a rajt előtt Chinetti végül visszavonta a teljes csapat nevezését, így a NART Spidert végül soha nem vetették be élesben.

Az utcai változatok később készültek el, ilyenből összesen három, eléggé eltérő példány van. A kétféle kékre fényezett példány, amely egy 1971-es gyártású, szürke Daytona átépítéséből született, 1977-re, Chinettiék 35. házassági évfordulójára készült el. Luigi a feleségének, Marionnak szánta, ahogy arról a kilincsek feletti visszafogott felirat is tanúskodik. Nem csak a burkolat lett teljesen új, de az autó belseje is: jellegzetes, narancsszínű bőr belsőt kapott, új, az autó külsejéhez illően szögletes műszerfal-kialakítást, illetve színben hozzá illő vászontetőt. Az orr-rész a sűrű téglalap mintás hűtőráccsal teljesen egyedi, az összes többi autónak kicsit más fazonú az eleje.

A műszaki megoldásokon nem változtattak érdemben. Változatlanul hagyták a 4,4 literes, 352 lóerős V12-es motort is. A pontos adatait nem ismerjük, de az eredeti Daytona 5,4 másodeperc alatt gyorsulhatott százra, és 280 km/h volt a végsebessége, a NART Spider pedig állítólag könnyebb lett, így valamivel jobban is megy.

A különleges autó végül nem maradt sokáig Chinetti asszonynál: 1980-ban Európába került – eredetileg a Torinói Autószalonra kérte kölcsön a Michelotti stúdió – de további két évig volt kiállítási autó francia múzeumokban. Végül 1985-ben, Marion Chinetti halála után került vissza Amerikába, ekkor adták el, és innentől több kereskedő és gyűjtő kezén megfordult.

Azt semmiképp nem lehet mondani, hogy az évek során nagyon lelakták volna a különleges gépet: utoljára egy 2019-es árverésen bukkant fel, akkor épp 5400 mérföld, azaz 8700 km körül járt a számlálója. (Nem, azokban a körökben nem szokás az óratekerés.) Így nem is csoda, hogy érdemi felújítás nélkül is jó karban úszta meg az elkészítése óta eltelt negyvennégy évet. Ennek köszönhetően az ára is egyre magasabb lesz: bő két évvel ezelőtt 670 ezer dollárért (közel 200 millió forintért) talált új gazdára.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.