A Lexus bő egy éve mutatta be az ES nyolcadik generációját, amit nem sokkal később élőben is megtekintettünk. Érdekes módon a Lexus Predator-arc nélküli limuzinját csak az amerikai és az európai változatok érkezése után mutatták be a gyártó anyaországában, vagyis Japánban.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a különböző piacokra szánt változatok között általában akadnak kisebb-nagyobb eltérések. Miközben az ES japán kivitelének külseje és hajtása semmit nem változott, a szigetország piacára szánt változathoz többféle extrát tettek elérhetővé. Ezek között van menő és egészen bizarr is.
A király plusz felszereltségek közé tartozik a Lexus Genuine Aero Parts Set. Ez pont az, amire a neve alapján elsőre gondolnál: egy extra aerodinamikai csomag, amitől sportosabb tárgynak látszik az ES. A készlet része egy első és egy hátsó toldat, két küszöbtoldat, illetve két-két apró, uszonyszerű légterelő a D-oszlop környékén. A toldatokat fekete színben adják, az uszonyokat pedig az autó színére fényezik.
Aki az előbbinél is vadabb változatot szeretne, a Modellista által átszabott ES-sel érdemes szemeznie. A japán kivitelhez többféle extra világítás is rendelhető. Egy egykor népszerű, de idővel mellőzött extrát is elérhetővé tettek: az ES-hez kapható oldschool, külön felszerelhető, manuális kormányzár is.
A Lexus ES legbizarrabb extrája egyértelműen az illatosított lábtér. Igen, jól olvasod: a testes limuzin első vezetőoldali és utasoldali lábteréhez kérhető aktív illatosítás. Azzal nem vagyunk tisztában, hogy a Lexusokban zavaróan elszagosodó lábak mekkora gondot okoznak Japánban. A jelek szerint ez egy komoly gond, ha már maga a gyártó is megoldást kínál a problémára.
Forrás: Lexus

















