Garázsba szakadt a fölé épített úszómedence Brazíliában

2021.04.27. 16:08
11 hozzászólás

A garázsfeljáró fölötti kihasználatlan térnek álmodtak luxus-funkciót a brazíliai Vitóriában, de a kivitelezés nem bizonyult éppen tartósnak: a három éve, 2018-ban épült ingatlan medencéjének alja teljes egészében, szinte egy darabban, egy csapásra leszakadt, a benne levő víz pedig elöntötte a garázst. 

Az esetről készült kép láttán az építészmérnökök többsége bizonyára repülősóért nyúl, a leszakadt rész riasztóan vékony, keresztgerendákat, betonacélt nem látni, így inkább az a csoda, hogy három évig kibírta a szerkezet.

A lezúduló víz erejét mutatja, hogy az ott parkoló autókat is képes volt megmozdítani, nagy szerencse, hogy a történtekkor, este 10 órakor a ház 270 lakója közül épp senki nem érkezett haza, és ami legalább ennyire fontos, a medence sem volt használatban. Senki nem sérült meg, de az épületet ideiglenesen, április 27-ig ki kellett üríteni, a helyreállítás és a lakók szállásának költségeit pedig az eredeti építtető állja, ugyanitt vízkáros Renault Sandero Stepway (?) eladó.

/reddit via Jalopnik