Ennél eredetibb Subaru Impreza WRC nem létezik

2021.05.24. 07:35
1 hozzászólás

Richard Burns reményei a világbajnoki címre végleg eloszlottak a 2000 augusztusában történt finn futam nagy balesete után, de a szezonzáró nagy-britanniai futamon, a Port Talbot melletti Margam Country Parkban hazai közönség előtt győzelmet aratott. Kilencedik WRC diadalát ezzel a Subaru Impreza S6 WRC-vel, amihez azóta sem nyúltak hozzá.

Már az év elején gazdát találtak a Subaru Impreza versenygépnek, ami önmagában nem ritka jelenség. Ilyenkor a futamot követően az autók az ellenőrzések után visszakerülnek a Prodrive-hoz és rendbe rakják a technikát és a karosszériát is. A 11-es alvázszámú autót viszont nem úgy adták át, ahogyan általában szokás, hiszen a vevő egyenesen a futam végéről vitte el az autót.

Ezt a Subarut tartják a legeredetibb fennmaradt WRC autónak, mert minden apró karc és horpadás ott van rajta, amit a versenyeken szerzett. Ez a patina adja meg igazán a varázsát, az FIA kis címkéi és a letört tükör. Nem csak a murvára való kerekek, de az aszfaltra valók is megvannak az Imprezához, de még a szexi éjszakai lámpacsokor sem maradt le.

Pontosan azok az ülések és övek vannak benne, amiben Richard Burns és navigátora, Robert Reid küzdöttek a szakaszokon. Még az olyan apróságok is az autóban maradtak, mint Reid Nokia telefonja és energiaszeletei. Utóbbiak lejáratáról nincs információ, de szerintem már egy ideje fogyasztásra alkalmatlan.

2,0 literes, négyhengeres, turbós bokszermotorja bő 300 lóerős és a manipulációt kizáró pecsétek ellenére azért van az Impreza WRC-ben egy kis trükk. A hatsebességes szekvenciális váltó átment, az összkerékhajtás sem ördögi, a hangméréssel azonban kezdeni kellett valamit. A Prodrive titkos szoftvere lehetővé tette, hogy a fordulatszámmérő 1000-es eltolásokkal csaljon, így tudott átmenni az autó a szigorú zajpróbán.

Három futamon ment a 11-es Impreza S6 WRC, a francia Tour de Corse-on, az olasz Rallye Sanremon és a brit Network Q Rally-n. Azóta nyugdíjban van, de ez nem jelenti azt, hogy ne volna bevethető.