Egykoron délceg formája még jól kivehető. Mindenki vágyta közelségét, még inkább a bensőségét, és szerették a belsőségét. Ereje teljében dübörgött sokáig, vitte magával megannyi ember lelkesedését, felnőttekből csinált gyermeket, kölykökből meglett embereket. Évtizedek óta kocogtatja öreg testét az idő vasfoga, helyenként már tán át is szakította a lemezt. Bezzeg régen még volt benne anyag! De még most is büszkén áll kerekein, csak egy kicsit ki kell pofozni. Minden javítható. Elhalványulva bár, de még a gyújtási sorrend is rá van firkálva valahol a motortérben. 1-7-4-10-2-8-6-12-3-9-5-11
Az autót használni kell, arra való. Ha szeretjük, vigyázunk is rá. Nem csak magunk miatt csináljuk, mert az öröm nem kedveli a magányt. Akkor tör ránk igazán, amikor látjuk a tükörben, hogy utánunk fordulnak a járókelők. Amikor az iskoláscsoport mellett eleget teszünk a felcsillant szempárok követeléseinek egy túráztatással. Amikor mesélünk kedvencünkről a cimbiknek. Amikor drukkol a nép, hogy meg tudjuk oldani a problémát, és végül meg is oldjuk. Innen nézve minden imádott autó egy kicsit közös tulajdon. Ez itt sokat látott már a világból, szó szerint is. Ulán Udétől, Amerikán át a faluvégig. Ennek ellenére a futásteljesítményével nincs gond, abból bírna akármennyit.
Nem feltétlenül a tulajdonos felelős egy autó állapotáért, hanem az üzembentartó. Ő határozza meg, hova hordja szervizbe, kik tartsák karban, és milyen minőségű alkatrészekkel. A világ folyamatosan változik, az ember pedig egy dologba törődik bele nehezen, a változásba. Abba is, hogy ő maga változik. Az elvárások márpedig mindig ugyanazok minden terméktől: előzze meg a saját korát, akik karbantartják, azok pedig mindig mindent átlássanak egyetlen pillanat alatt, és mindenre tudják azonnal a megoldást. Lehetőleg mielőtt még bármi probléma adódna. Ehhez a gépezethez ráadásul nem is képzés kell, hanem lelkesedés. Hogy élvezzenek rajta dolgozni, azt hálálja meg. Ettől tud ereje teljében, büszkén feszíteni, azt veszi észre minden járókelő, akkor szokták megsimogatni. És ez az elismerés az, ami hajtja előre a gépezetet, ami biztosítja a lelkesedést. Csodás körforgás.
A lelkesedés hídján megannyi dolog át tud jutni még a legforróbb pokol felett is, de ha a tulajdonos és az üzembentartó ebből a hídból kispórolja az anyagot, és még a reményt is, akkor az bizony összeomolhat. Még rosszabbá válik a helyzet, ha elkezdik ócska alkatrészekkel karbantartani, azzal nehéz begyűjteni az elismerő pillantásokat. Spórolásból nem lehet meggazdagodni. A gazdagsághoz sokat kell keresni, azáltal könnyebb lesz hozzáértő szerelőt is találni, és igenis meg kell venni a jó minőségű alkatrészeket. Úgy örömmel fognak rajta dolgozni a karbantartók, meg fogja őrizni az értékét a gépezet, minden ráfordított pénz befektetéssé válik.
Nehezebbé válik minden, ha egy üzembentartó elkezdi a gépet lelakni fénysebességgel. A szépen újrakárpitozott beltéri elemeken elnyomja a csikket, a jó gumik helyett felrakja a kopottakat, kidobálja a hozzáértés híján feleslegesnek gondolt, de annál fontosabb, gyári alkatrészeket. Pótolhatatlanokat. Eredeti alkatrészt ehhez már nem kapni, de jó minőségű utángyártott még akad. De az is ugyanekkora baj, ha látja, hogy kopog már a gömbfej, zörög az egész futómű jól hallhatóan, de nem vesz róla tudomást. Magától nem javul meg semmi.
És most itt hever előttünk, elég viharvert állapotban, felújításra várva. Olyan világban, amihez nem könnyű alkalmazkodni, és ahol értékesebb a méltóság, mint valaha. Sehogy sem lehet összehasonlítani azzal, amely korban megalkották, mégis sok járókelő abban az állapotában, abban a közegben szeretné látni. Megannyian pedig teljesen más formában állítanák talpra. Nincs kinek megfelelni, és mégis mindenkinek meg kéne, hogy minél több legyen az elismerő pillantás. A jó hír viszont az, hogy az üzembentartók most már újra olyanok, akik reálisan látják a világot, és még az üres zsebükből is elő tudják húzni a lelkesedést a szerelők számára. Meg a reményt, hogy még megéri ráncba szedni ezt a szerkezetet. Meg kell próbálni, mert ez a vén krehács mindannyiunké, akik szeretjük az autókat. Visszatekerni nem lehet az óráját, sajnálom.
És most, karácsonykor, amikor az ember szíve könnyebben befogadja a legképtelenebb dolgot is, mondok valamit. Önmagában nem létezik. Csak karbantartók, üzembentartók, járókelők vannak. Lelkesedés, szenvedély, meg a vágyott elismerés. Mi létezünk csak. És mégis van mit megjavítani. Ebben mindenki segíthet, például ha látjuk, hogy a szerelő épp nem jól nyúl hozzá, akkor nem fejbe kell vágni egy lapáttal, hanem akár közölni, hogy hogyan lehetne jobban csinálni. Meg fogja köszönni. Ha meg jól csinálja, azt is szabad jelezni, azzal juthat egy újabb adag lelkesedéshez. Persze, mint tudjuk, semmit nem muszáj megtenni, csak Péterrel találkozni a legvégén, de addig is szerethetjük egymást. Legalább egy kicsit.
Én csak egy karbantartó vagyok, de már fenem a villáskulcsokat. Látom, hogy jó is kisülhet ebből, és tudom, hogy nem vagyok egyedül. Aztán majd meglátjuk. Csak szeretet legyen! Hozzá kiapadhatatlan nafta a kútról, és folyamatosan áramló amper a falból.
Meg kibaszott V8 dörgés.
Kép forrása: GettyImages/Simon Willms
