Csipszer, Te Szent Ember

Székesfehérvár, panelkonyha, múlt hétvége. Konyhaszéken kuporgok, Máté vehemenciája töretlen, csak most a pedál helyett egy kiló tésztát igyekszik lerugdosni a torkunkon sarokkal. Jogos önvédelem, mégiscsak mi támadtunk rá saját otthonában: Ricsi videót csinál, Elvisz fotókat, én csak csodálni jöttem, meg majd írni egy cikket az irigységről. De előbb cigi és kávé az erkélyen, ezek nélkül Elvisz működésképtelen.

Az utca túloldalán garázssor, az egyikben egy Alfa ül felbakolva, azért jöttünk. Meg a Lexusért, meg a Porschéért, meg a Cube-ért, meg hát a Fospisztolyért, amiben egy bekezdéssel ezelőtt fuldokolva röhögtem. Máté fejében már felépült a dramaturgia, a leggyötrelmesebb állapotútól, ez az Alfa, haladunk a tökéletesség felé, ami a Porsche. Városszerte elszórva pihen az öt autó, vidéken sem egyszerű garázst találni, 8-10 millió forintokat is elkérnek értük, vagy épp havi 30-40-et, lám, egy újabb front, ahol pozíciókat veszít az autóbuzulás.

Az Alfa idén 45 éves. Alfetta 2000L, 2 literes, benzines, 130 ló, de ki nem szarja le, mennyi. A sparhelt mellé gyógyult apókát sem kérdezed, mennyit nyom ki fekve, csak hallgatod sokadszorra ugyanazokat a sztorikat németekről, oroszokról meg vesekövekről. Az Alfettát is hallgatni vette Máté, mert – egyenes idézet – a karburátoros autó hangszer, nem kipufogóból üvölt, minden tisztességes embernek kell egyszer egy olyan. Az autó szétszedve, az alkatrészek úgy töltik be a garázst, mint disznószervek a nyárikonyhát: tömítőszett a deknin, a szívósor az egymásra stócolt kerekek tetejére hányva, kardán a fal mellett, a blokk tömzsi vaspöcsként magányosan ácsorog a motortérben, az egész fölött meg ott lóg a Wunderbaum. Kívülállóknak MÉH, Máténak méh, jajnekem, pátosz.

Nem lehetetlen vállalkozás újra megszerezni az OT-t, újra, mert bár rajta a rendszám, megvételkor nagyon messze állt tőle. Rozsdamentes az alap, alkatrészt is találni hozzá, főleg Németországban, mondjuk nem két forintért. Árak hangzanak el, toxinként lépik át a vér-agy gátat a nullák, megtántorodok, a falban kell megkapaszkodnom. Csak az választja el a projektet a totális anyagi megsemmisüléstől, hogy Máté mindent maga csinál, itt, ezen a 15 szent négyzetméteren. Elvileg, és ez egy optimista óvatosságtól nehéz elvileg, a java megvan, már csak össze kell rakni.

De nem énekelném ki a szájából a részleteket, nem is tudnám hitelesen visszaadni, majd a videóban elmondja ő, betűvel meg remélhetőleg a blogja mellett itt a TC-n is lehet majd olvasni. Csukja a garázsajtót, beülünk a Kockába, az a napi járós. Szeretem a Priusomat, de a Cube zuhanórepülésben tör az ember lelkére, annyira perzselően japán, hogy kicsit megbánom. A fehér fényezés kiemeli az aszimmetrikus formatervet, de ilyen koherens, átgondolt dizájn is kevés van a piacon, modern autók közül hirtelen csak az Ioniq 5 ugrik be. A Cube-nak a neve is, az alakja is kocka, odabent viszont ellenpontoznak a részletek: körök a kezelőszervek, kör a szőnyeg a műszerfal tetején, vízgyűrű minta van a hangszórórácsokon és a plafonon (ebben pont nem, mert üti a naptető), de a hátsó ajtó fekete betétje is hullámzik. Alkalmazott humor, iparművészeti hehe, minden részletét imádom, és még csak a megbízhatósága sem oldoz fel, az 1,6-os benzines nagyon el se akar romlani.

Felhörög a kognitív disszonancia redukció, megindokolom magamnak, hogy mégse lett volna jó vétel, mert... mert nem. Valójában csak arról van szó, hogy Máté nem Máté, hanem Salamon, a töke pedig nemcsak világít, de nagyobb is a legtöbbünkénél, voltaképpen tanuki. Utat mutat a sötétben a magamfajta gyáváknak, akik nemhogy négy, de egy darab hobbiautót sem tartanak fenn, meg azoknak a kissrácoknak főleg, akiknek minden, utcán szpottolt ritkaság meghatározó alapemlék. Én is tisztán emlékszem, mikor és hol láttam először F01-es hetes BMW-t – tucatlimuzin, de mélyvidéken nagy dolog volt akkoriban.

A Lexus LS400-ra mondjuk pont nehéz emlékezni, nem egy markáns dizájn, de a 90-es években melyik Amerikának szánt nagyszedán volt az. Mátéé első generációs, zöld, kávébarna belsővel és a 245 lóerős V8-assal. Nyitjuk a géptetőt, tesztelnénk a finomságát, de a Revolutot nehéz az élére állítani, gurulós pénz meg senkinél nincs, látszik, hogy nem vagyunk elég felkészültek. Az 1UZ-FE önálló műfaj a V8-on belül. Hidegen indítva nem vág falhoz, de fordulaton odabent helyére kerül, cseng, 32 ujjbegy klimpíroz az ember tarkóján, ráfonódik a kisagyra és Zdzisław Beksiński furulyás képét facsarja ki belőle.

Az igazi csoda persze a Century, Máté ült olyanban (meg is írta, tessék elolvasni!), meg van róla győződve, hogy az ehhez képest is teljesen más dimenzió, nemcsak a V12, az egész autó. Nem tudjuk elképzelni, mert ez is különbözik a valóságtól. Kanyarban persze dől az LS, de tekercsrugós létére úgy mozog az úton, mint a köd, Jézusom, milyen lehetett ez légrugóval, pláne 1990-ben. Szenzációs trauma, nagoyai szájpecek a Mercedes mérnökeinek, ilyen miatt egy S-osztály bemutatóját sem szégyen elhalasztani. Persze attól Lexus, hogy mindezt 34 évesen is tudja, miközben vannak pl. Stellantis termékek, amik 5 évesen hitványabbul néznek ki, és valóban azok is.

Nem hibátlan, de Máté nem is tartja burokban. Vagyis de, mert a garázson belül is ponyva van rajta, többszöri porszívózás után is szitál bent a por, az meg méltatlan. Apróbb karcok mutatják rajta a 370 ezer kilométert, amiből nagyjából 1700 pár hete került bele egy olasz túra alatt. Elmegyünk tankolni, mert az egy látványos program, 71 liter után kattan a pisztoly – ilyen benzinár mellett halántéknál is kattanhatna, de ha nem Lexusszal visz át a révész az Akherónon, én nem sietnék meghalni. Máté hozza a blokkot, számol, a sok autópályázás miatt 10 literre jön ki a matek, de általában inkább 12-t szokott kérni, ami így sem sok. Megvettem volna tőle sokszor, de pénzem se, tököm se volt hozzá, nem is lesz, de Máté is meggondolta magát, már nem eladó.

A fő mű persze a Cayman S. 2011-es, írt is róla, nem is értette meg mindenki, nehéz elfogadni, hogy van élő ember, aki a saját tulajdon kezével szereli a Porschéját. Viszket az ember agya, a természet rendje ellen való, ha közember matat a drága holmiban, meg egyáltalán a tény, hogy közembernek köze lehet hozzá. Nem kókányol, a gyári alkatrészek mellett a gyári speciális szerszámokat is megveszi, de ne tévedjünk, Máté nem valami kegyelt fehérvári dandy, két lábbal a padlólemezen álló, dolgozó ember, annyi az előnye, hogy rendesen elmeháborodott. Ilyenek tervezhették a Cube-ot is, több kéne belőle.

3400 köbcenti, 320 ló – a gentlemen's agreement technikai és morális optimuma –, ami ennél több, az utcán csak bunkóságra jó. Jóval 7000 fölött tilt, kár, hogy nem tizenhat sebességes, az lenne csak a végtelenített audiomanuális edging, közben sportautó létére úgy lépi át a dilatációt, mint a Lexus, fenséges, megbolondulsz. Ez sem vitrinbe vett nipp: tavaly egy 6500 kilométeres norvég túrát nyomott le vele Máté, tetőcsomagtartóval, ahogy mind álmodunk róla, de pályázni is ki szokta vinni, pár hónapja verettek egy napot a Kopasszal és egy egy Clio RS-sel az Euroringen. Itt derülnek ki olyan defektusok, mint a nagy fékezésekkor kinyílni hajlamos ajtócska az első csomagtartóban, amit azóta szigszalag tart a helyén. 280 ezer kilométer van benne, de így is többet ér, mint amikor vette - állampapírt élvezzen így az ember.

Görnyed fölöttünk a délután, Elvisznek MotoGP-t kellene nézni, engem babafürdetésre várnak haza, de kell egy lezárás. Négyemeletesek között liminális hangulatú parkoló, szocializmus párolog a falakból, még ha a nyílászárókat műanyagra cserélték is közben. Fakult rózsaszín garázsajtók mögött áll az AE86, amit még Bandi és Pista szedett ki a tengelyig érő sárból. Körülötte használtgumik tornyai, az egyik felnin aranyszínű filccel felirat: Fos. Mármint Fospisztoly, vagy Shitgun, nem kell bemutatni, az életútját, műszaki állapotát és az autót birtoklók jellemfejlődését/elmeállapotát végig lehet követni itt a TC-n.

Máté és Stump Bandi kezemunkája kintsugi aranyforrasztás a cserépdarabok között, a tavaly beszerelt Blacktop a wasabi a hal és a rizs között, a wabi-sabi meg az összes horpadás, rohadás és személyes-kretén mementó, amitől szeretni lehet egy ilyen öreg nyamvadékot. Zavaró is lenne egy gyári állapotú, hibátlan Hacsi, mint egy levesbe sosem mártott díszkanál, dugd a seggedbe, újra itt a pátosz. Rendszám persze nincs rajta, az ajtó is el van torlaszolva, harangoznak, de egy indítás még belefér, füst, megvan az új pápa.