Az új kisautó
honlapján tettek közzé néhány
fotót, amelyen már a sorozatgyártásra kész változat szerepel.
Ahogy eddig is sejteni lehetett, az 500-as külsőre csaknem
megegyezik a 2004-es Trepiuno tanulmánnyal, csupán néhány apróság
változott. A lökhárítókra krómszínű díszlécek kerültek, változtattak a
lámpák felépítésén, és a kilincsek kialakításán is, de a formaterv
lényegében változatlan maradt. Belül elsősorban az ülések kialakítása
változott, elhagyták a tanulmány érdekes csomagtérbővítő rendszerét,
így hátul is teljes értékű üléseket találunk. Emellett a műszerfal is
teljesen átalakult. A váltókar a középkonzolra került, akárcsak a Panda
esetében, a műszerfal teljes szélességében végighúzódó krómkeretes,
vörös betét pedig látványos kontrasztot alkot a világos kormánnyal és
kezelőszervekkel, illetve a sötétszürke háttérrel.
Sajnos az 500-as műszaki megoldásairól egyelőre nem árultak el
semmit, így azt sem tudjuk, hogy a 900 köbcentis kéthengeres
turbómotorról szóló pletykák igazak-e. Ugyanakkor már semmi kétségünk
afelől, hogy a Fiat kínálatban nem az 500-as lesz a legolcsóbb modell.
Az autó alapára állítólag 10 ezer euró körül lesz, azaz drágábban
kínálják, mint a Pandát, bár még így is ez lesz a legolcsóbb múltidéző
kisautó a piacon.
Az új 500-ast hivatalosan július 4-én, a legendás előd bemutatójának
ötvenedik évfordulóján leplezik le, két hónappal előbb, mint ahogy
korábban tervezték, bár egyáltalán nem biztos, hogy addigra marad még
olyan információ, amelyet valamilyen formában ne szivárogtatnának
ki.









