Next Tc Logo

Megszokhattuk már, hogy a valóságban semmi sem olyan szép, mint papíron. Nem szokott ez másképp lenni az elektromos autók hivatalos hatótávjánál sem, melyet általában valós körülmények között szinte lehetetlen reprodukálni. Itt van például a Toyota bZ4X, mely egy hidegben végrehajtott teszt során a hivatalos vállalás felét tudta csak teljesíteni.

A hamarosan európai babérokra törő kínai elektromos crossover, a 204 lóerős, elsőkerekes BYD Atto 3 azonban nemrégiben rácáfolt az említett negatív trendekre. Egy abszolút ideális, 25 fokos hőmérséklet mellett lebonyolított országúti tesztvezetés kereteiben az autó 60,5 kilowattórás akkumulátorral szerelt változata a 420-as WLTP hatótávval szemben 445 kilométer megtételére is képesnek bizonyult. Ez körülbelül 6%-os túlteljesítést jelent.

Egyes autóipari szakértők szerint egyébként a BYD modelljei alaposan megszorongathatják Európa jelenlegi villanyautóit, mivel árukhoz képest magas felszereltséggel és tisztességes számokkal érkeznek. Ráadásul akkumulátoraik amellett, hogy nagyon biztonságosak, olcsók, erősek és nem tartalmaznak problémás ritkaföldfémeket sem.

Gulácsi Bence
Gulácsi Bence