Next Tc Logo

Ha szóba kerül az elektromos autózás, a féltudású szkeptikusok azonnal napi 1000 kilométereket kezdenek autózni, és amíg egy villanyautó erre nem képes, addig az nem jó. Erre tessék, itt a Nio ET7, ami már nekik is megfelelhet.

A kínai gyártó nemrég legújabb akkumulátorát tesztelte a testes szedánban, mely a félszilárdtest technológián alapul. A szilárdtest-akkumulátor a hagyományos lítiumos egységek folyékony elektrolitja helyett szilárd, vezetőképes anyagot használ. Ezt spékeli meg a félszilárd azzal, hogy ezt az anyagot folyékony elektrolitba helyezi, ezzel pedig kompaktabb méretet, kisebb súlyt és nagyobb hatékonyságot, ezáltal nagyobb hatótávot érnek el.

Az ET7-ben használt akkumulátor 150 kWh energiát tárol, miközben nem nagyobb egy hagyományos 100 kWh-s Li-ion akkumulátornál. A másfélszeres kapacitás azonos méret mellett szép teljesítmény, ráadásul úgy, hogy a félszilárd egység alig 20 kilóval nehezebb csak.

Úgy néz ki, hogy a technológia működik, és ezt a Nio nemrég bebizonyította az ET7-tel. Három különböző tesztutat alakítottak ki, melyen három különböző autó futott. Az egyiknél Shanghaiból mentek Xiamen felé, majd Pekingből Hefeibe és végül Kunmingból Zhanjiangba. Az első út során az ET7 1046, a következőn 1062, és végül a harmadikon 1070 kilométert ment egy töltéssel valós körülmények között. Ez azt fedi, hogy bizonyos szakaszokon elérte a 118 km/h-t, az úton 1875 méter szintkülönbség volt és a biztonság kedvéért még 200 kilónyi holmit is bepakoltak az autóba. Az út során az ET7 átlagsebessége 83,7 km/h volt és összesen 12,8 órán keresztül mentek vele.

Az új akkumulátoros Nio ET7 előrendelése már április 16-án elkezdődött, ám a hivatalos bemutatásra még várni kell pár napot. Április 25-én fogják elárulni az elektromos szedán pontos specifikációit, a kiszállítások pedig rá 5 nappal, április 30-án el is kezdődnek majd.

Forrás: Carscoops

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.