- Bejön Trump ígérete, hogy olcsóbb lesz a benzin, de nem úgy, ahogy képzelte.
- Mit jelenthez ez a magyar autósok számára?

Donald Trump amerikai elnök elégedetten nyugtázta, hogy ígéretéhez híven csökkent a benzin ára az Egyesült Államokban annak köszönhetően, hogy ő vette át az ország irányítását – írta az Axios hírportál, amely azért benézett az autósok számára kedvező hír mögé is.
Ezúttal nem füllentett az államfő, valóban neki köszönhető a kellemes változás. Az USA-t körülvevő körkörös vámemelései nyomán ugyanis az olajpiaci kereskedők arra számítanak, hogy a világgazdaság zsugorodni fog 2025-ben, így csökken az olaj iránti kereslet. Ezért esik a két legfontosabb olajfajta, a benzin és a gázolaj árát a világ legtöbb országában meghatározó Brent és a WTI szabványok jegyzése április 2-a, a vámintézkedések bejelentése óta. Szerdán a WTI már 60 dollár alatt volt, a Brent pedig 61 dollárnál tartott. Hasonlóan alacsony, tartósan 60 dollár körüli vagy az alatti WTI-árfolyamokra 2021-ben volt utoljára példa.
A mostani csökkenés azt is jelenti, hogy az olaj ára kezdi elérni azt a zónát, ami már eltántorítja az olajtermelőket attól, hogy növeljék kitermelésüket. Ez a hatás erősödhet, ha elhúzódik a Trump kereskedelmi háborúja a világ nagy részével szemben. Az amerikai olajipar azt várja, hogy az új washingtoni vezetés támogatni fogja az olajkitermelést, ám 60 dollár/hordós WTI-jegyzésnél ennek semmilyen hatása nem lesz – mondta Ben Cahill texasi olajipari szakértő. Szerinte a cégeket aggasztják a recessziós kilátások. Ez óvatossá teszi őket, amíg nem válik kedvezővé a makrogazdasági környezet, addig lekerül a napirendről az olajkitermelés növelése.
Ezzel szemben a washingtoni adminisztráció optimista kommunikációja áll, amely szerint a papírmunka csökkentésével és az iparági szabályozás lazításával fogják ösztönözni az olajkitermelés növelését. Ellen Wald olajszakértő megjegyzi, hogy hiába enyhíti a Trump-kormány a szabályozást, az új mezők kitermelése az előkészítéssel együtt éveket vehet igénybe, tengeri lelőhelyek esetén évtizedeket. Ígyezekkel semmiképpen sem lehet felpörgetni az olajkínálatot a következő években. Szerinte Trump azzal érhetne el pozitív hatást, ha garantálná a gazdaság stabilitását a következő évekre, mert ez meghozná abefektetők kedvét a fejlesztésekre.A szakértők úgy látják, hogy az Egyesült Államokban hamarosan gallononként három dollár alá eshet a benzin ára a csökkenő olajár nyomán, ám hogy ez meddig tart ki, az nyitott kérdés.
Mindez a magyar autósok szempontjából azért fontos, mert az két említett olajfajta árának csökkenése a magyar benzinkutakon is megjelenhet, de az értékelés szerint árzuhanás egyelőre nem várható. Ráadásul a magyar üzemanyagárakra is hatással van sok más tényező mellett. Utóbbiak közé tartoznak az adóterhek mellett például a devizaárfolyamok, is, ám a forint a mostani hektikus világpiaci helyzetben a forint a negatív irányba menetel, ami viszont kedvezőtlen a magyarországi kutak árainak kialakítását tekintve.









