Felért egy komolyabb próbatétellel az idei, az elmúlt években megszokottnál csapadékosabb és hidegebb téli időszak, ugyanis a fagyási-olvadási ciklusok intenzívebb váltakozásának következtében jóval több kátyút kellett kerülgetniük az autósoknak.
Március 15-én véget ért a téli üzem az országszerte körülbelül 31 ezer kilométernyi utat kezelő Magyar Közútnál, így a következő hónapokban a tavaszi-nyári fenntartási és üzemeltetési feladatok kerülnek előtérbe. Indulnak a tartósabb, lokális burkolatjavítási munkálatok is, elsősorban a forgalomra veszélyes kátyúk felszámolása végett, amint kinyitnak a melegaszfalt-keverő telepek.
Mikesz Csaba műszaki vezérigazgató-helyettes korábban arról számolt be, hogy az országos kátyúmentesítéshez a vészterhesebb időkben hat hét alatt több mint 3600 tonna aszfaltot használtak fel. Amikor erről február második felében szó volt, az útellenőrök mintegy 4600 problémás helyszínt rögzítettek.
A burkolatjavításon kívül kaszálási, növényzetgondozási és szemétszedési feladatokat is el fognak látni, tovább a közúti jelzőtáblák, szalagkorlátok, vezetőoszlopok és védőkerítések karbantartásáról, tisztításáról és szükség szerinti pótlásáról is gondoskodnak majd. A jelzőlámpás csomópontok ez idő alatt is folyamatosan üzemeltetik és tartják karban.
A nyári időszakban is kiemelt feladat marad az előre nem látható események – például forgalmi akadályok, balesetek, pályazárások vagy torlódások – gyors és hatékony kezelése. Ennek biztosításához a társaság a nappali munkavégzés mellett éjszakai és hétvégi készenléti rendszert működtet.
A Magyar Közút ugyanakkor arra kéri a közlekedőket, hogy a tavaszi-nyári munkák idején is fokozott figyelemmel közlekedjenek a munkaterületek közelében, indulás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről az Útinformon keresztül.
Borítókép: Illusztráció: Méhes Dániel Tamás/Getty Images










