Nehéz időket kellett átvészelnie az 1958-ban alapított Lolának, például 2012-ben, amikor be is csődölt a sport- és versenyautókra specializálódott brit cég. Két éve aztán elérkezett a visszatérés pillanata az egykor a Forma–1-ben évtizedeket lehúzott Lola számára, mely a Yamahával technikai partnerségre lépve Forma–E-világbajnokságban kezdett új fejezetet.

Lucas di Grassi of Brazil and Team Lola Yamaha ABT Formula E Team competes during the 2026 Cupra Raval Madrid E-Prix at Circuito del Jarama in Madrid, Spain, on March 20, 2026. (Photo by Miguel Lemos/NurPhoto via Getty Images)
Fotó: Miguel Lemos/NurPhoto/Getty Images

Az elektromos bajnokságban eddig nem termett sok babér a Lolának, de másban már egyedülállónak mondhatja magát globális viszonylatban is.

Egy régi legenda feltámasztásával ugyanis elsőként épített fenntartható üzemanyaggal működő, mégis V8-as motorral szerelt versenyautót.

Az alany a Lola T70, mely a sportautózás egyik nagy sztárja volt az 1960-as években. Kisebb versenyekből több mint 230-at nyert a típus, a nagyobb sikerek mégis elmaradtak, leszámítva az 1969-es daytonai 24 óráson aratott kettős győzelmet. Modernkori reinkarnációit, a T70S-t, illetve annak közútra szánt változatát, a T70S GT-t a londoni Royal Automobile Clubban mutatták be.

Mindkét változatból mindössze 16 darab fog készülni. A közúti változatba a Chevrolet 6,2 literes V8-as motorja került, ami 500 lóerőt produkál. A T70S GT-nek ennyi is elég ahhoz, hogy csupán 2,9 másodperc alatt a 100 km/h-s skálához lökje a sebességmérő mutatóját, amely akár 320 km/h-ig is képes felkúszni.

Az újkori Lolának az egyediségét az adja, hogy a hangos és harsány V8-as motor a károsanyag-kibocsátás 54 százalékkal kisebb, mint az eredeti modellnél, ami a fenntartható anyagok használatának és a fejlett gyártási technológia alkalmazásának köszönhető.

Fogják még csiszolni az utcai változatot, bizonyos homologizációs feltételek miatt szükséges is, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) áldását adja rá.

Forrás: RacingNews365.com, Lola Cars
Borítókép: Lola Cars

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Autósport-fanatikus, újságíró, szerkesztő, podcaster. 15 évesen kezdett saját blogot egyengetni a témában, ami később (nem annyira) egyenes utat jelentett az újságírás irányába. Első szárnypróbálgatásaival az ős-TC-olvasók hosszú évekkel ezelőtt találkozhattak a Totalcar címoldalán. Az érettségi után az Eurosportnál tanult sportkommentálást, a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikáció- és médiatudomány képzésen pedig integrált média szakirányon szerzett diplomát – az egyetemi évek alatt, amibe csak lehetett, beleszőtte a Forma–1-et és az autósportot. Egyetemi tanulmányaival és saját projektjével párhuzamosan a Vezessnél helyezkedett el, ahol nem egészen hét évig a hírezett, ügyelt, szerepelt podcastben és több Magyar Nagydíjról tudósított. 2026 óta erősíti a Totalcar csapatát: amellett, hogy a hírgyár oszlopos tagja, a TotalRace című podcast házigazdája.