„Felrázva, nem keverve” Mazda MX-5
Ez az MX-5 James Bond öltönyébe öltöztette magát, de ennek ellenére inkább a hangulatra megy mintsem a számokra.
Közzétéve:
2026. 05. 02. 07:22
A világ egyik legjobb élményautója a Mazda MX-5, ez tény. Az is tény, hogy az Aston Martin formatervei a legszebbek közé tartoznak. De ha ezt a kettőt egy sufniban, némi gittel és üvegszállal megpróbálod összegyúrni, az olyan, mintha egy tacskóra húznál szmokingot: aranyos, de mindenki látja, hogy valami nem stimmel. Ez az MX-5 is pontosan ilyen; szemből nézve próbálja hozni a brit arisztokráciát a hatalmas hűtőmaszkkal, de a japán roadster apró méretei miatt inkább tűnik egy dühös rajzfilmfigurának, mintsem a titkosszolgálat céges autójának.
Az alkotás alapját egy NC generációs Miata adta, amit a tulajdonosa – valószínűleg egy átmulatott éjszaka és túl sok Martini után – úgy döntött, hogy átmaszkíroz. A sárvédőket kiszélesítették, kapott némi diffúzor-imitációt is hátulra, de a végeredmény mégis egy olyan optikai csalódás, amitől a szemünk egyszerre akar sírni és nevetni. Olyan ez, mint egy olcsó replika-óra: messziről, sötétben, hunyorítva akár hihető is, de amint közelebb érsz, látod a ragasztónyomokat.
A technika alatt persze maradt a jó öreg japán vas, ami egyrészt jó hír, mert legalább elindul reggelente, másrészt viszont komikus, amikor a gyilkosnak kinézni akaró Aston-tekintet mellé egy 2,0 literes motor vérszegény kerregése társul. Míg egy igazi Vantage-ben egy morgó V8-as próbálja feltépni az aszfaltot, itt marad a békés suhanás és a remény, hogy senki nem akar velünk versenyezni a lámpánál. Mert ha igen, akkor hamar kiderül, hogy ez a 007-es nem rázva, nem is keverve, hanem inkább csak lassan, békésen poroszkálva érkezik meg a célba.
Belül a helyzet még szürreálisabb: a Mazda jól ismert, puritán műanyagrengetege fogad, amit próbáltak némi bőrrel és fával feldobni, hogy ne legyen annyira éles a kontraszt a külső „luxus” és a belső valóság között. A kormányon persze ott virít a szárnyas logó, hátha a sofőr elfelejti két kanyar között, hogy miben ül. Ez a fajta építés az önámítás magasiskolája, ahol a tulajdonos büszkén hirdeti az egyediséget, miközben minden parkolóban legalább öt percet kell magyarázkodnia, hogy „nem, ez nem az, aminek látszik, de majdnem”.
A Mazda MX-5 egy őszinte, imádnivaló kisautó, az Aston Martin pedig egy elérhetetlen álom. Ez a korcs viszont valahol a kettő között ragadt a senki földjén: túl torz ahhoz, hogy Aston legyen, és túl szégyellős ahhoz, hogy Mazda maradjon. De hé, legalább van benne fantázia.
Borítókép: Bring a Trailer
