Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt években komoly felfutása volt a mesterséges intelligencia szerű rendszereknek és néhány nagyobb vállalat elkezdte alkalmazni a gyártási folyamatok optimalizálására. Így tett a Ford is, amire aztán pozitívan reagált a tőzsdei piac, azonban az autók minősége nem javult, sőt. Az elmúlt években több száz visszahívást rendelt el az amerikai márka, aminek az egyik tanulsága az volt, hogy az AI még nem tart ott, ahol gondolják.

A márka szerint az alapvető problémát az okozta, hogy a mesterséges intelligencia csak azt tudja, amit korábban megtanítottak neki. Egyéb problémákat képtelen önállóan felmérni, hiszen nincsenek önálló gondolatai, nem fejleszti magát. Éppen ezért a Ford nemrég úgy döntött, hogy visszaállnak a régi rendszerre és 300 korábban elbocsátott mérnököt csábítottak vissza. Az ő feladatuk nemcsak az lesz, hogy továbbra is biztosítsák az autók megfelelő minőségellenőrzését, de tanítaniuk kell a mesterséges intelligenciát, illetve ki kell nevelniük az utánpótlást is.

A vállalat egyik felső vezetője azt nyilatkozta egy amerikai lapnak, hogy az AI megfelelő és precíz működéséhez olyan embereknek kell képezniük, akiknek már a birtokában van a szükséges tudás. Elismerik a technológia hiányosságait és úgy látják, hogy ez a hibás döntés nagyban hozzájárult az autók minőségi romlásához. Hogy visszaállítsák a megbízhatóságot, a visszavett mérnökök mellett a minőségbiztosítási részleg felső vezetőit is leváltják, illetve kisebb területen alkalmazzák majd az AI-t.

Forrás: BBC

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika, az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.