A Reuters információi szerint a részleteket hamarosan maga Oliver Blume ismerteti a részvényesekkel, és a terv alapján 2030-ig több mint 28 ezer munkahely szűnhet meg a vállalatnál.
A konszern szerint nem lesznek kényszerű elbocsátások. Ehelyett korengedményes nyugdíjazással, részmunkaidős nyugdíjprogramokkal, önkéntes távozásokkal, létszámstopokkal és a természetes fluktuáció kihasználásával akarják elérni a célt. A szükséges megállapodások jelentős részét állítólag már alá is írták az érintett dolgozókkal.

A Volkswagen még a járvány előtti években nagyjából 12 millió autó éves gyártására méretezte a globális termelési hálózatát. Azóta azonban teljesen átalakult a piac. Az elmúlt években a csoport eladásai stabilan évi 9 millió autó körül mozognak, tavaly például 8,98 millió járművet értékesítettek világszerte. A különbség óriási, ezért az elmúlt két évben a Volkswagen nagyjából 2 millió autónyi gyártókapacitást vágott ki európai és kínai üzemeiből. Ennek természetes velejárója a több ezer munkahely megszűnése is.
A vállalat mérete továbbra is hatalmas. A csoport 2025-ben 322 milliárd eurós árbevételt termelt, de ebből mindössze 8,9 milliárd euró üzemi eredmény maradt. Ez csupán 2,8 százalékos üzemi nyereséghányadot jelent, ami egy ekkora autógyártónál kifejezetten gyenge érték. Ráadásul a mérleget további 9 milliárd eurónyi egyszeri költség is terhelte.
A cél az, hogy 2030-ra a jelenlegi 2,8 százalékos nyereséghányadot 8–10 százalékra emeljék. Ehhez évente 6 milliárd euró megtakarítást szeretnének elérni.









