További szigorításokat vezetnek be 2026 júniusától a németországi Volkswagennél, ahol a költségcsökkentés a céges autók használatának megreformálásával folytatódik. Mint az egy belső levélből kiderült, nemcsak az emelkedő üzemanyag- és fenntartási költségeket próbálják megfékezni, de elejét veszik a tankolókártyák és a flottajárművek jogosulatlan használatának is.
A vállalat szóvivője az Auto Motor und Sport megkeresésére megerősítette, hogy felülvizsgálta a szervezeti szabályzatát, és változtat rajta.
Az új előírások már tiltani fogják a prémium üzemanyagok használatát, így nyártól csak a tanksapkán feltüntetett, lényegesen olcsóbb sztenderd üzemanyagot lehet majd tankolni a céges autókba.
Korlátozni fogják a mosások számát: onnantól fogva, hogy életbe lép a módosított szabályzat, havi legfeljebb négy autómosásra lesz lehetőség, míg a drágább, prémium szolgáltatásokat nem fogják engedélyezni.
Bennfentes források szerint a közelmúltban több visszaélésre is fény derült. Előfordult, hogy a céges autókat magánutakra használták, az üzemanyagkártyákkal pedig arra nem jogosult harmadik felek – például külsős munkatársak – fizettek. Ez utóbbit a jövőben úgy előzik meg, hogy a tankolókártyák egységesek, névre szólóak és nem átruházhatóak lesznek.
A Volkswagen döntött a saját benzinkútjainak bezárásáról vagy korlátozásáról, amelyeket eddig ugyancsak igénybe lehetett venni a céges tankolókártyával – ezzel párhuzamosan az elektromos járművek arányát is növelni fogják a céges állományban. A cég nem zárja ki, hogy a jövőben még szigorúbb intézkedéseket fog bevetni, hogy tovább faragja a kiadásait.
Borítókép: Illusztráció: Focke Strangmann/Getty Images









