


Megvette a BMW-t, majd a motorháztetőre nyomták a rendőrök
Történetünk főhőse szabad szemmel jól látható összegért vásárolt egy BMW X6-ost egy apró kereskedésből, majd nem sokkal később a saját autójának motorháztetejére fektette a rendőrség. Hogy mi vezetett idáig és ki a felelős az ügyben? Erről beszélgettünk sorozatunk újabb részében dr. Kozma Tamással és dr. Tajti Szabolccsal, a www.karterito.hu jogászaival.


Megvette a BMW-t, hazáig sem jutott vele
Az alábbi levelet olvasónk, Tamás küldte a Nepperűzőbe, mert úgy érzi, hogy nem volt elég körültekintő sem a vásárlást megelőzően, sem a vásárláskor, és végül csúnyán átverték. Kívánsága, hogy története tanulságként szolgáljon azoknak, akik épp autót készülnek vásárolni. Ez a baki több százezer forintjába, egy elvesztegetett napjába és megannyi idegeskedésébe került. Ennek ellenére tökösen vállalja, hogy ezt benézte, és történetével segíteni szeretne másoknak.

Ötös karambol az autópályán - biztosan a hátsó volt a hibás?
Öt autó ütközött az M3-as autópálya gödöllői szakaszán a belső sávban - látszólag egyszerű a történet és megállapítható a felelős személye, de mi történt valójában? Sorozatunk újabb részét immár szokásos módon dr. Kozma Tamással és dr. Tajti Szabolccsal, a www.karterito.hu jogászaival elemezzük.

Nepperszótár 3.: Full-full!
Göbölyös Zsolt 2012-ben, vagyis idén pont tíz éve foglalta össze először a használtautó-hirdetések visszatérő szófordulatait. Négy évvel később, 2016-ban pedig jött a második kör, amelyben aktualizálta a listát az akkori trendeknek megfelelően. Most 2022-t írunk, és időközben befutott a Márketplész, a Jófogás és ma már a Használtautó.hu fejléce is átalakult. Jöjjön hát a nepper-medley, ahogy én látom most!




Albérletben laksz és parkolnál? Ezért szívod meg!
Alapjaiban változott meg a budapesti parkolási rendszer szeptember elején: új zónákra osztották a várost, és az óránkénti parkolási díjak jelentősen megemelkedtek. Egy dologhoz azonban nem nyúltak: a kerületek lakosai szinte ingyen kaptak parkolási engedélyt - már ha találtak egyáltalán helyet a zsúfolt, többnyire belső kerületekben. Igaz, Józsefvárosban például januártól számukra is megszűnik az ingyenes lehetőség.

