Nem autóval mentünk, mert úgy gondoltuk, gyalog többet láthatunk. Az Árpád hídtól induló, a jegy ellenében ingyenes céljárat - természetesen egy lehasznált Ikarus - egyenesen a falu közepén álló templomhoz vitt, ahonnan kb. még egy kilométernyi gyalogút várt ránk. Az út során hamisítatlan balatoni hangulat uralkodott: a kapukon táblácskák, rajtuk Zimmer Feri ismerős neve, esetleg a kissé fellengzős Camping felirat, az út mentén portékájukat kínáló kereskedők, néhány udvarban igazi magyaros vendéglátás: asztalok, sör és virsli minden mennyiségben.
 |
|
| |
 |
Sok mindent tudunk a hétvégi, sorrendben 14. Magyar Nagydíjról. A
versenyt Hakkinen nyerte utcahossznyi előnnyel, Coulthard nem tudta
megelőzni Schumachert. Profi szervezést, gördülékeny televíziós
közvetítést, rekord nézőszámot könyvelhettünk el.
Ennél különb alkalmat az Országimázs Központ szakemberei sem
találhatnának hazánk jó hírének öregbítésére. A beszámolók ezt
sulykolják, a Nagydíj mérlege végül is pozitív, mindenkinek tetszik az
ország,
minden nagyon szép és jó.
| |
|
 |
|
Persze tudjuk, volt türelmi zóna, és aki figyelt, az - mint eddig is
- láthatta a
Bernie Ave. táblát (nem igazi sugárutat jelöl, a fontos
személyeknek fenntartott kerülőutat díszíti, vélhetőleg Ecclestone úr
tiszteletére), ám ezek nem ronthatnak el egy ilyen nagyszerű
rendezvényt.
| |
|
| |
 |
Az egyetlen különbség a Magyar Tengerhez képest a vízpára helyett a
levegőben szállongó iszonyú por - helyi jellegzetesség. Az élelmesebbek
a távolabb megszálló autósokra is gondoltak, a falu határában többen
nagy kék, P betűvel díszített táblával jelezték, hogy itt bizony
parkolni is lehet. Elhagyva Mogyoródot láthattuk a hírhedt Erotic
Campinget is, igaz, így délelőtt meglehetősen elhagyatottnak tűnt.
Különösen megkapó látvány volt a
kéjbarakkok mellett álló Peep Show feliratú, nyolcszögletű
építmény, mely nagyban emelte a komplexum építészeti jelentősségét. Még
megálltunk egy pillanatra, hogy kiheverjük a hivatalos taxiállomás 7000
Ft-os Mogyoród-Budapest távolsági díja okozta sokkot, és már ott is
voltunk a bejáratot jelképező boltív alatt.
| |
|
 |
|
Innen mintha egy másik világ következne: a pályán találkozunk a
szervezés első jeleivel. A tribünökhöz vezető úton viszonylag sok
biztonsági embert láttunk, ám munkájuk nemigen akadt. Ez már itt az
Ecclestone Adminisztráció világa. Még egy kapu - ez választja el az
ülőhelyeket az állóktól - és Európába csöppenünk. A lelátók háta mögött
hatalmas pavilonok, majd' minden csapat fenntart egyet: itt valóban
eredeti emléktárgyakhoz juthat az ember, ráadásul mosolygós,
nyelveket is beszélő hostessek kínálják a pólókat, sapikat, és
bögréket, igaz, az eddig látottaknál valamivel magasabb áron.
Néhány istálló tavalyi versenyautóit, esetleg szériakocsikat is
kiállít, hadd fényképezzen a nagyérdemű. Dél van, mire a lelátóra
jutunk, gondolván, hogy később nem lesz hely, majd
két óra várakozás következik a tűző napon. Feltűnő a sok rendőr
a pálya szélén, talán a Hockenheimi esethez hasonlótól (valaki csak úgy
besétál a pályára) féltek a szervezők. Erre utal az is, hogy a szpíker
több nyelven is elismétli: kérik a nézőket, hogy a verseny utáni
pályanyitásig senki ne próbáljon a kerítésen belülre kerülni.
| |
|
| |
 |
Úgy negyed kettő körül
jönnek a zászlós leányok. Negyvennégy Marlboro-pólós hölgy vonul
a rajtrácsra szigorú, kettes sorban a közönség örömujjongása közepedte,
minden második egy-egy pilóta zászlajával, a maradék pedig a
kikészített rajtszám-táblákat veszi kézbe. Megkezdődik a Show. Először
a szerelők vonulnak ki egy-egy kis mobil műhellyel, majd a versenyautók
is megindulnak a boxból, hogy egymás után foglaljanak helyet a
rajtrácson.
Elhangzik a magyar himnusz, csodálatos, mindenki feláll a lelátón. A
célegyenes betonján fél óra sürgés-forgás következik, szegény
Mazzacane Minardiját vissza kell tolni a depóba, így ő csak
onnan rajtolhat majd, igaz, egyébként is az utolsó helyről indult
volna. Aztán megindul a verseny. Ilyen kis távolságnál nem ártott volna
füldugót hozni.
| |
|
 |
|
A verseny sajnos nem valami izgalmas, előzések alig, egyedül a
Schumi-Coulthard páros okoz némi izgalmat az utolsó néhány körben.
Különleges élmény viszont
az autók hangja közti különbséget hallgatni: a McLareneké
már-már a magas C-t ostromolja, ami igen nagy fordulatszámról árulkodik
(gyorsabbak is voltak mindenkinél), míg a Jaguarok gázelvételnél furcsa
bugyborékoló hangot hallatnak. Csaknem két órán keresztül figyelhetjük
a száguldó gépcsodákat. Az utolsó percekben vagy ötven biztonsági
szakember érkezik a depó külső falához: katonás koreográfiával
foglalják el a helyüket. Hakkinen győz, mögötte Schumi, és David,
Rubens a negyedik helyre jó a másik Ferrarival. Az autók visszatérnek a
boxba, majd beengedik a tömeget. Lelkes szurkolók százai özönlik el a
célegyenest, hogy kaphassanak egy kis pezsgőt a nyakukba az emeletnyi
magasban lévő erkélyről. És itt a vége. Megcélozzuk a kijáratot, a
hatalmas tömegben csak egyfelé lehet menni. Még felfrissülünk az
ingyenes (!) mellékhelységben, azután irány a kijárat.
| |
|
| |
 |
Visszafelé igazi Hakkinennek érezzük magunkat, több száz autót
előzünk meg az alig kilométeres úton, köztük néhány átalánydíjas taxit
is - még eszembe jut, megérte-e a plusz fél óra út azt a pénzt. Közben
kísért a pálya bejárata melletti erdős részen hallott sramlizene, és az
elégedetten sörözgető sógorok látványa. Szegény rendőrök buzgón
mutogatnak a kereszteződésekben, de úgy látszik, ennyi autónál ez sem
használ. A templomnál felszállunk a harmadik buszra - erre fértünk fel
- és vissza az Árpád hídhoz.
A buszon egy finn csoportba ékelődünk - láthatóan melegük van a
lépésben haladó viszonylaton, és valószínűleg nem Magyarország
csodálatos tájairól beszélnek. Ezen a ringó Ikaruszon még Hakkinen
győzelme sem látszik felvidítani nyelvrokonainkat. Pedig ahogy kilépünk
a busz ajtaján a szauna utáni jeges fürdő öröme szakad ránk:
megérkeztünk.
