A Suzuki motorsport bázisát Magyarországon alapítja meg

 
 
 
   

A korábbi tervek végiggondolása után már
bizonyossá vált, hogy a Suzuki gyár az európai motorsport bázisát
Magyarországon fogja megalapítani, így ők lesznek az első japán
autógyártó cég, akiknek sporttevékenysége kelet európai központtal
rendelkezik.





 
 
 
   

A költözés gondolata már szinte állandóvá vált,
és Nobuhiro "Monster" Tajima már a Rally VB kezdetekor is célzott
rá. A központ megalakítása elsőrendű kérdéssé lépett elő, mivel
három csapat is indult a Montén a Junior Bajnokságban Ignissel. A
magyarországi bázis mellett tervezik Franciaországban egy kisebb
műhely megnyitását is, ahol a tesztelések nagy részét tudják majd
végezni.




A képeken a 1999-es évben a Pikes Peak versenyen szereplő,
két motoros Suzuki látható.

Totalcar
Totalcar