![]() |
Colin McRae a korzikai futamon elszenvedett
balesete, ami a verseny feladására kényszerítette, és kézsérülése
miatt kórházba is szállították, a külső szemlélők számára nem túl
nagy sebességgel történt. A viszonylag alacsony sebesség ellenére
óriási erők ébredtek, melyeket Carl Goodman, a Ford csapat mérnöke
vizsgált.
Mint a legtöbb csúcsfejlesztésű raliautóban, a
Fordban is található talajsebesség-érzékelő. Ez azonban csak
menetirányban képes megfelelő adatokat rögzíteni, mikor egy
versenyautó keresztben halad, akkor az értékeket csak becsléssel
lehet meghatározni. Ennek alapján a balesetnél nagyjából 2g oldalsó
erő keletkezett, bár ez még nem a legnagyobb lassulási érték, amire
az autó képes. Az ütközés ereje viszont bőven elég volt, hogy a
bukóketrecben két rúd is eltörjön, bár a Focus a biztonság terén a
legjobbak közé tartozik.
Goodman szerint két dolog fordulhatott elő. Az első esetben az autó
sebessége 75 km/h volt, ekkor 20 km/h előre irányuló sebesség dolgozott
együtt 72 km/h oldalirányú sebességgel (kopp keresztJ). Ez a valóságban
szinte kivitelezhetetlen, ezért nem valószínű, hogy így történt.
A másik, kissé reálisabb esetben a Focus lassabban haladt, nagyjából
52 km/h-val. Ezt a 20 km/h-s előre haladó és 48 km/h-s oldalsó
sebességből származtatva és az elvesztett tapadással spékelve kapjuk.
Az ütközés egy keskeny szakaszra koncentrálódott - a fa szélessége -
így a roncsolás sokkal nagyobb mértékű, mint ha egy szélesebb tárggyal,
akár egy másik autóval ütközött volna.
A Ford csapat a Katalán ralin már egy teljesen új fejlesztésű
bukóketrecet fog alkalmazni. Ez sokkal jobban merevíti a karosszériát
is, de a további fejlesztések miatt valószínűleg csak 2003-tól fogják
rendszeresen alkalmazni. Wilson, a csapatfőnök szerint ez a változat
már lassan eléri a biztonsági fejlesztések szabta korlátokat.
"Az ajtóknál levő rudakat változtattuk meg, és így talán
erősebbé is vált ez a rész, de ezt nehéz előre megmondani. A
kormányoszlop környékén nem tudtunk változtatni, mert az A-oszlop
korlátokat szab. Folyamatosan törjük a fejünket a jobbnál-jobb
megoldásokon, mert a biztonság számunkra a legfontosabb."
További cikkeink


Ismét magyarok a sivatagban
![]() |

McRae pá-pát int a Fordnak? Grönholm marad a helyén?
![]() |












