11 magyar induló. Két bömszli nagy kupa, egy első és egy második helyért. Remekül egymásra talált kis magyar csapat. Sör málnaszörppel. Egy totálkáros autó két súlyos sérülttel. No meg nekem egy laza megfázás 39.5 fokos lázzal kombinálva. Röviden ennyi a 3 nap története.

hirdetés

Pedig igazán remekül indult. Mészáros Gyuri, a
Humma első embere felhívott még
valamikor ősz elején és közölte, két bírót kért az
Emma a katowicei autó
hangminőség EB-re. Ez lenne Stevie meg én, a TotalCar két aranyfülű
reménysége.

- Értetek hozzá, meg tudtok angolul is - hangzott a hivatalos
magyarázat.

Péntek reggel találkozó egy benzinkútnál. A
kezemben Európa-térkép, mögöttünk három másik autó. A DLS csapat
tagjai már előző nap elindultak. Nekik 8 óra volt az út. Reméljük,
nekünk kevesebb lesz. Van egy tuti útvonalunk, Stevie haverja súgta
meg nekünk, ő havonta jár erre. Megyünk szép tempósan, már itt is
az első határ.

-Merre? - kérdezi a magyar útlevélellenőrző szerv.

-Katowice - rebegjük.

-Téli gumi? Mert arra reggel már esett a hó.

Természetesen nincs nálunk, de azért megpróbáljuk. Szlovákia
gyönyörű tájakkal szórakoztat, elképesztően sokszínű hegyoldalak között
autózunk. Én navigálok, és úgy óránként esem pánikba, de nem mutatom. A
térkép az ami periodikusan maximálja az adrenalinszintemet, mert a
jelentősnek tűnő település, amin áthajtunk, már megint nincs rajta a
térképen. Ellenben az utána következő 300 fős falucska igen.

Az utolsó szlovák falu a lengyel határ előtt
egyetlen utca, de az elképesztően hosszú. Bambulok kifelé, és nem
hiszek a szememnek.

- Stevie, már 700-nál jár a házszám! Meddig fog ez tartani?

Drukkolunk az ezernek. Nem jön be, 980 körül egy alamuszi
keresztutca következik, és onnan újra indul a számozás.
824-ig.

Az út a határtól Katowicéig egyetlen nagy elővárosi menetnek tűnik.
Egyszer sem tévedünk el, nem hagyunk el kocsit a konvojból. Nem úgy,
mint a városban. Az egy szem, alig olvasható, netről letöltött
térképvázlat kevésnek tűnik. Valami ismerőset látok az egyik útjelzőn.
Arra kanyarodunk. Remek. Végképp elvesztünk. Buszmegálló, középkorú
lengyel hölgy megkérdez, árulja már el: merre is lennénk? Puff neki,
megjöttünk.

Kipakolás, gyors zuhany, majd irány a verseny helyszíne. Az Emma
EB a helyi autókiállítás részeként kerül megrendezésre, így elegáns
öltönyös nyakkendős urak, és kiskosztümös hölgyek között sétálunk a
mi pavilonunk felé. Helyesek a helyi hölgyek, kezdjük otthon érezni
magunkat.

A csarnokban már gyülekeznek a versenyre váró
autók. Megpróbálunk fotózni. Ablak, az nem nagyon van. Fent a
magasban pár neon próbálja enyhíteni a sötétséget, nem túl nagy
sikerrel. Szegény fényképezők küzdenek, de az eredmény siralmas. Na
sebaj, talán holnap, ha nem fog esni az eső.

Megkeressük a bírópárjainkat. Stevie egy nagyon
tapasztalt holland partnert kapott, én egy orosszal fogok pontozni.
Este lesz az igazi eligazítás, addig csavarogni megyünk a többi
pavilonba. Semmi különlegeset nem látunk, egy olyan Fiat
kivételével, ami nincs is. Gyorsan lefotózzuk.

Vissza a bíróeligazításra. Alex Klett üdvözöl mindenkit, ő az Emma
főguruja. Elmondja, hogy legyünk szépek, okosak, megértőek, na meg
tartsuk be a szabályokat, és ha bármi gond lenne, hívjuk a főbírót.
Majd kezdődik az eligazítás csúcspontja, a bírói egyenruha
kiosztása. Tavaly egész korrekt pulcsi volt a járandóság,
idén egy ingre futotta az Emmától. A főbíróké kellemes
sötétkék. Az install bíróké klassz fekete. A hangzásbíróké meg egy
rémes világoskék. Bárki, aki meglát benne, bután vigyorog rám, és
az ingre bökve közli: jajj, ez annyira buzis. Hát az. Persze
Stevie-vel mindketten hangzásbírók vagyunk. Fene vinné. A fekete
ráadásul még karcsúsítana is.

Másnap reggel 9-kor indul a verseny. Kezdő 300 watt + a mi
kategóriánk Jurijjal. Nagyon gyorsan összeszokunk.
Az első autó rémesen szól. Csínján bánunk a pontokkal, és
bízunk benne, lesz jobb is. Viszem vissza a pontozólapot a
versenyirodába. Itt kiemelten nagy szóbeli dicséretet kapok, mint a
leggyorsabban végzett zsűripáros tagja. Hurrá.

Gyorsan végzünk a kocsikkal, nem hallottunk semmi
földbedöngölően jót. Majd talán vasárnap. Irány a büfé. Kolbaszku
van, egész kellemes, de az igazi meglepetés a sör málnaszörppel. Ez
nem kötelező, a piros folyadék önként választott attribútumként
szerepelhet, de vállalom. Rajzfilmíze van. Stevie jön velem
szemben, furcsán gusztálgatja a pirosas árnyalatú seritalt, de siet
tovább, még sok a dolguk. A magyar versenyzők felé veszem az
irányt.

Ónodi Tamás a régi 1602-es BMW-vel csak 2 autónyira parkol Kutyifa
Gábor Opel kombijától. Ők nagy ellenfelek.
Bevallottan azért jöttek az EB-re, hogy a másikat legyőzzék.
Hogy közben az összes többi autót is, az nem számít, az csak
melléktermék lenne, de van rá esélyük. Az Opeltulajdonos
cukrászmester egyre sápadtabb. Arcszíne erősen közelít a higított
tejföléhez. Beszélni csak nagyon megfontoltan mer. Már túl van az
installáció pontozásán. Szerinte alig kapott rá pontokat. Ami a
magyar versenyen extra pontokat hozott, az itt az EB-n
alapkövetelmény. Csöndes zavarában össze is morzsolt ujjai között
egy Emma CD-t és most a DLS csapat ennek a hiányát nyögi.

A nagy ellenfél, Ónodi úr állandó nyüzsgéssel
leplezi zavarát. Érkezik a meghallgató csapat, Stevie és holland
társa. Hallgatóznak, megbeszélnek, beíírnak. Jó sokat. Stevie
összegzésként közli, hogy
eddig hangzásra a BMW kapta a legtöbb pontot, mondjon-e még
valamit? Ónodi úrral ezek után madarat lehet fogatni, Kutyifa úr a
még sápadtabb, Opeltulaj pedig elindul keresni még valamit, amit
apróra morzsolhat. A verseny eldőlni látszik.

Lubi Zoli sárga Celicája szuperfényesre pucolva várakozik a
mérésre. Meghallgatás, installációs zsűrizés már megvolt. A tulaj,
és Paksi Dénes, a kiskőrösiek autóhifi guruja együtt mesélik a
pontozást. Zoli lelkes:

- Jöttek, és megnézték, tetszett nekik, és mondták, hogy jó,
meg tetszik a hangzása, és tetszett nekik...

Dénes merő szkepszissel iszogatja sörét egy kisszéken, és így
is nyilatkozik:

- Az orosz installbíró majdnem széttépte a kábelezést, meg
nem is igazán tudott angolul, a meghallgatás az szoszo, na de
ellopták Zoli telefonját és fényképezőgépét, hát mi van itt?

Zoli továbbra is lelkesen helyesel:

- Igen, igen, itt volt a széken, mellette ült az asszony, és
onnan nyúlták le, fene se gondolta volna.

Némi rémülettel sétálok tovább Weishaup úr Skoda Fabiája
felé. Ő éppen az installáció során elvesztett pontok miatt
mérgelődik.

- Apróságok. Tényleg apróságok, de benne vannak a
szabálykönyvben. Tapasztalatszerzésnek mindenesetre remek a
verseny.

Steviék ismét újabb kocsiból kászálódnak ki, megkérdezem,
hallottak-e valami jót.

- Az egyik Opel Corsában csöves előerősítő, meg Dac van, az
érdekes.
Meg egy nagyon bután kinéző Proton, amiben viszont igen jó a
zene.

Elindulok fotózni. A Corsa a leginkább antifotogén
autóhifivel rendelkezik, amit valaha csak láttam. Kék dobozok
itt-ott, zöld LED-ekkel. Illendőségből kattintok párat. Ezen
fellekesülve a tulaj felhajtja az utas előtti szőnyeget, ahol egy
komolynak tűnő passzív keresztváltó dolgozik plexilap mögött. Na ez
már valami. Kicsit hallgatom a zenét is. Érdekes. A Proton felé
veszem az irányt. Az is érdekes.

A gyönyörű 206-os Peugeot ebben a mezőnyben is kitűnik.
Mészáros István, a tulaja csak amatőr hangzásban indul vele.
Mellette izgul Havasi Zoli, akinek segítségével épült az autó. Ő
már a mérésre hangolja az autót. Egész elérzékenyülök, hogy kezd
csapatként működni a kis magyar különítmény. Mindegy, ki mivel
érkezett, milyen márkát képvisel, itt mindannyian egy országból
jöttünk.

A sarokban Mészáros Gyuri már-már legendás hírű
Megane-ját
tisztogatják. Percenként jönnek az érdeklődők, szeretnék
meghallgatni, de még nem lehet. Nem jött el annak az ideje.
Másoknak.

- Na, ülj be, és hallgasd meg, milyen. Hátha elállítódott valami -
szól rám a Humma első embere. Beülök, és nagyon jó. Össze kell
szednem minden erőmet, hogy hibát keressek. Talán a center egy
kicsit elmászott? Talán. Ez telik tőlem. Kicsit irigy vagyok azzal
a bírópárossal szemben, aki ezt az autót fogja holnap hallgatni.

Alex Klett érkezik öles léptekkel.

- Itt a 2003-2004-es Emma tesztlemez, egyelőre írott CD-n
szeretném meghallgatni ebben a kocsiban! - fordul Mészáros Gyuri
felé. Tessék! - mutat az ajtóra tulaj. Én maradok. Feljegyzem a
történelmi pillanatot, és erősen figyelek, hogy megoszthassam majd
a Totalcar olvasóival is a lemez tartalmát, amit földi halandó majd
csak valamikor februárban vehet kezébe.

Kellemes zenék következnek, jobbak, mint az idei lemezen. A nagy
sláger biztosan az orosz nyelvű popzene lesz. Alex ül mellettem, és
csak annyit mond:

- Fuckin' good - az autóhifire érti.

Sátáni vigyor ül ki az arcára, amikor az 5. számhoz érünk.

- Ezzel fogjuk kinyírni a rendszert!

És némi hangerőt ad. Brutális funky, az alapritmust a 20 Hz
modulációja adja. Szerényebb rendszerek itt vagy a kárpit lebontásába
kezdenek, esetleg elégetik a hangszórómembránt, leégetik az erősítőt,
vagy szimplán szörnyen szólnak. Itt ennek nyoma sincs. Alex arcáról
eltűnik a sátáni vigyor, és a döbbenet ül ki rá. Nem erre
számított.

- Fuckin', fuckin' good.

Ennyi a kommentárja. Jó kis autóhifi ez, fordítom brilliánsan
magyarra. Jön két pokolian nehéz teszt. Az egyikben letettek egy
mikrofont a stúdió közepére, és egy folyamatosan sétálgató ember közli,
merre is jár.

- Most tíz méterre, balra hátul vagyok a mikrofontól, és a
hangomnak jól fókuszáltan, változatlan tónusban kell szólnia...

Na persze. Itt a Megane-ban ez elég jól működik, na de más,
szerényebb képességű rendszereknél maga lesz az őskáosz. A pontozásról
kérdezem majd Alexet, hogy mennyit is ér, ha a mikrofontól 3 centit
halljuk elmozdulni a sétálót, és akkor is előre? Csúnyán néz, és ugrik
egy számot.

Ez jó. Egymás után lép be öt hangszer. Dob középen, basszusgitár
jobbközép, szinti balközép és tovább már nem emlékszem. Alex arca
felragyog.

- Hallod, a dob nem teljesen középen szólal meg! Tényleg. El van
csúszva vagy 3 centit.
Talált egy hibát. Ezen felbuzdulva kiszáll, közli Gyurival, hogy
még nem tökéletes a kocsija, a center ugye, de már majdnem, és amúgy
fuckin'good. Dimitrij Matvejev, a tavalyi verseny sztárja, a legendássá
vált DLS-es Peugeot 406 Coupé tulaja éppen ott áll, ő is szeretne
belehallgatni.

- Ez sokkal jobb, mint a tiéd volt - veti oda Alex, majd sietve
odébbáll. Dimitrij elsápad, és Gyuri elnézést kér tőle, de meghallgatná
a centerproblémát.

- Igen, tényleg. Két nyomás az DSP-n, és már minden rendben.

- Tessék, most már meghallgathatod! - nyitja az ajtót Dimitrijnek
Gyuri. Ő még jobban elsápad egy kicsit, beül, elismerően bólogat,
kiszáll, és gratulál. Egy legenda útjára indul. Gyuri elküld Alex után,
hogy hallgassa meg, a center is helyére került. Megkeresem, hívom, nem
akar jönni. Ennyi idő alatt azt nem lehet megoldani. Nagy nehezen
eljön. Beül, nem hisz a fülének. A probléma a múlté.

Ezek után 3 percenként érkeznek a belehallgatni kívánók. A hír
őrületes tempóban terjed a csarnokban. Pálfy Gyuri a magyar DLS
importőr is egyre másra hozza a potentátokat. Az se baj, hogy MacAudio
van a kocsi elejére írva. Nahát.

Stevie is végzett, és a nem túl izgalmasnak tűnő party helyett
inkább Lubi Zoliékat viszi a rendőrségre. Ő tolmácsol, és miután
visszajöttek, mesél. Kézzel írta a jegyzőkönyvet egy nagyon rossz
öltönyös rendőr. A digitális fényképezőgépet nem értette. Vagy
fényképezőgép, vagy digitális izé. Na mindegy, túl vagyunk rajta.

Vacsoráznivalót keresünk. Kisvendéglő, bent vagy tucatnyi
lengyel középkorú éppen kezdi magát igen jól érezni. A hangulat
pont jó lesz. Bemegyünk, érdeklődünk. Érdeklődnénk. Valaki beszél
itt angolul? Nem. Németül? Nem. Akkor marad az orosz. Az egész jól
beválik.

- Ennénk valamit.

- Krumpli az van.

- Na és hozzá?

- Hát krumpli az van.

Elnézünk inkább egy pizzériába. Egy lakótelepi beton
szolgáltatóház első emelete. Nem biztató, viszont az étel annál
inkább. És a plafonban 16 centis, autóba való komponens szettek
szolgáltatják a zenét. Jó helyre jöttünk.

Másnap reggel megint eligazítás a bíróknak.
Némi változás van, Jurijjal azt a kategóriát fogjuk pontozni,
amiben a Megane is indul. Néhány irigy pillantás felénk.

Az első autó egy citromsárga Celica, Lubi Zoli autójának testvére.
Mellette áll csípőre tett kézzel két skinhead. Egy
alacsonyabb nagy karikafülbevalóval, meg egy magasabb, ő csak úgy
mogorván. Bakancs, csőfarmer, bomberdzseki. Ölőeszközt nem látok
náluk, az biztosan benn van még a kocsiban. Kicsit félünk.

- Helló, mi jönnénk meghallgatni az autótokat.

Ó, sziasztok, remek, minden kész, kár, hogy mi leszünk az
elsők, az egy kicsit hátrány, de így hozta szerencse, sok sikert.
Ezt a kisebbik skinhead mondta, akiről pillanatok alatt kiderült,
hogy az egyik legkedvesebb ember, akivel az elmúlt tíz évben
összefutottam. Kellemesen szól az autó, bár átlag körüli
pontszámokat adunk, mert nem tudjuk, milyenek lesznek majd az
ellenfelek. Kell a hely a pontozásban a többieknek is. Kiszállunk,
értékelünk, barátságosan mosolygunk. A két belga skinhead, az orosz
pecabarát, meg a magyar újságírópalánta. Ez az EB kellemes oldala.

A bírószobában vár a kellemetlenebbik. Jaroslav
Repec, egy örökké vidám lengyel fickó, aki itt éppen főbíróskodik,
a sarokban ül, és a kezébe temeti fejét. Mi a gond? - kérdem.

Lopnak - hangzik a rövid válasz. Lubi Zoliék eltűnt tárgyai
nem az egyedüliek. Eltűnt már laptop az installációt bemutató
állványról. Fotóalbum ugyanonnan. Mérőműszer tokkal-vonóval. A
dolog kezd elfajulni. Hiába a biztonsági szolgálat, hiába az
állandóan a pavilonban sétáló rendőrjárőr. A dolog kínos. Kezd
finom pánikhangulat eluralkodni.

Folytatjuk tovább a pontozást. VW Passat, az egyik német bíró
autója. A színpad a műszerfal alatt, de atomstabil. Minden nagyon jó,
kivéve a pozíciókat.
Egyszerre két énekesnőt hallok. Mindezt egy méregdrága Alpine F1
prociból. Valami el van állítva. Biztos, hogy csak egy kicsi
korrekció kéne, és minden sokkal jobb lenne, de nem az. Jurij is
panaszkodik. Mindegy, pontozunk. Utána meg magyarázunk.

- Nem jók a pozíciók. Minden szuper, de az nem jó.

- Nem lehet. Hát minden versenyen jó pontot kapott erre.

- Elhiszem, de most nem jó. Valami lement a beállításokban.

- Nem lehet. Nem lehet.

- Hívjuk akkor a főbírót. Gyere, ülj be, hallgasd meg te is.

- Nem lehet. Nem lehet. O.K., ti vagytok a bírók, biztosan
igazatok van. Igen, rendben.

- Ne hívjuk a főbírót?

- Nem nem. Igazatok van, köszönöm szépen.

Győzött a német önuralom.

Jön Mészáros Gyuri Megane-ja. Beülünk, hallgatjuk, és pontozni
kéne. Nehéz ügy. Ez egy más világ. Stevie holland bírópárja mondta
erre az autóra:

- Hallgatni remek. Pontozni rémálom. Nem úgy szól, mint egy
autó, hanem mint egy nagyon jó hifirendszer egy kicsi szobában.

Valahogy megszüljük a pontszámokat, jön az értékelés. Jurij
odamegy Gyurihoz, szemébe néz, jól megszorítja a kezét, és kész.
Kell ennél többet mondani?

A helyzet közben tovább fokozódik a csarnokban,
olyannyira, hogy lezárják a kapukat. Ami eddig nem tűnt el, az most
már talán nem is fog. Már csak egy autót kellene meghallgatnunk, de
a tulaja éppen a rendőrségen van, sorolja az eltűnt tárgyait. Mikor
visszaér, szegény alig tud koncentrálni a versenyre. Nehéz ez így.
Végzünk, Jurijjal elmegyünk ebédelni. Persze ismét bepróbálok egy
málnaszörpös sört.

Alex szalad utánam lélekszakadva.

- Baj van! - közli rögtön.

- Na, valamit elszúrtunk?

- Nem. A profi csak hangzás kategóriában még csak 4 autót
bíráltak le. 7 még hátravan, de a dán bírónak feltörték az autóját, és
már vagy 5 órája van a rendőrségen. Újra kéne bírálni az egész
csoportot. Te leszel az egyik bíró.

Kezemből kiesik a sör. Ez jó esetben még 4 óra, a díjátadás akkor
csúszik vagy 2 órát, és mindenki ránk fog várni. Azonkívül a már
lepontozott 4 autó tulaja furán fog nézni, miért is kapnak most más
pontszámokat. Kellemetlen lesz. De hozzá kell fogni, hiszen a többiek 5
órája várnak.

Első autó, egy Spanyolországból érkezett Seat. Vagy
tizenöten jöttek szurkolni. Meglepően kellemesen szól, számomra a
verseny egyik meglepetése. A másik a német bírótársam, aki egész
fura módon pontoz. Próbál győzködni, hogy mit is hallok éppen. És
ez nem is olyan jó. Nem hagyom magam. Egyszerűen bediktálom a
pontjaimat. Erre elismeri, hogy tényleg igazam lehet, és ő is
hasonló pontokat ad. Nafene. Ilyet még nem láttam. Nem lesz
egyszerű így a többi autó. Na és hogy pontozhatott eddig?

Kiszállunk, értékelünk, és ismét érkezik Alex,
Sabian-nal, az olasz hangzásfőbíróval. Megint baj van. A már
meghallgatott, és igen jónak talált
ukrán BMW-ben a tulaj nem tudja visszaállítani a
DSP-beállításokat, mert véletlenül kitörölte. A több hónapos
munkáját. Hiszi a piszi, de ez van. Így azt nem lehet meghallgatni
újra. Akkor mi legyen? Meg kell várni a dán bírót, amíg visszajön,
és így befejezni a csoportot. Ez ellen meg Pálfy Gyuri vezetésével
tiltakoznak a versenyzők. Öt óra kihagyással, teljesen más
lelkiállapotban nem lehet folytatni a bíráskodást. Ez teljesen igaz
- próbálom én is támogatni az ötletet, de kevés sikerrel. A végső
megoldás mégis ez marad. Mindenki elégedetlen. Persze olyan
megoldás sincs, ami mindenkinek jó lenne. Patthelyzet. Akár
sorshúzással is eldönthetnék ezek után a csoport eredményét.

Visszasétálok Mészáros Gyuri autójához. Apránként belépőt is
szedhetne a kíváncsiskodóktól. 4 elég furán öltözött japán érkezik. Ők
is hallgatnának. Az egyikük a fő hangszórótervező, a másikuk a Pioneer
csúcsautóhi ODR termékeiért felelős, a harmadik a főnökük, a negyediket
elfelejtettem. Gyurinak sürgős dolga akad, mutatom nekik én az autót.
Japán jazz, a Three Blind Mice kiadó felvételei szólnak.

Ó! Óoooó! ÓÓóóóóh! - nagyjából ennyi a reakció az első embernél.
Sietve kipattan, és betuszkolja a társát. Vele túljutunk az ó betűkön.

- Ez a lemez nekem is megvan, de még sose hallottam ennyi mindent
megszólani róla! Pláne autóban. Nem hittem volna, hogy ez lehetséges. A
nagyfőnök ül be utoljára, őt már Mészáros Gyuri kalauzolja. A
meghallgatás végén belesnek a csomagtartóba.

-Mi van ezekben az erősítőkben? - teszi fel a kérdést az egyik
Pioneer mérnök. Gyuri előkapja a számítógépét, és megmutatja.
Nagysebességű kondenzátorokról megy a szó, átépített tápegységről,
kicserélt tranzisztorokról.

A passzív keresztváltót csak ezek után fedezik fel a vendégek.
Notch filterekről, és papír-olajban kondikról beszélnek. A főnök a
végén még felajánl egy méregdrága fejegységet, próbálná ki, de
Gyuri csak mosolyog. Majd megfontolja. A magyar csapat apránként a
díjátadó dobogóhoz költözik, és elkezdődik az értékelés: mennyire
volt más az EB, mint az otthoni versenyek? Mit lehetett tanulni?
Milyen lesz a következő tesztlemez? Melyik autót érdemes
meghallgatni? Milyen a málnás sör?

Eredményhirdetés. Végre. Kezdő háromszáz, a Weishaupt féle
Skoda az ötödik. Amatőr 300, Kovács Tivadar a méretes BMW-vel
hatodik, Jaska Csaba a csodaszép Alfával a negyedik. Amatőr
300-600. Ónodi Tamás és Kutyifa Gábor is ott áll a dobogón.
Hátulról kezdik sorolni az eredményeket. Tamás sejtelmesen
mosolyog, Gábor minden idők legfehérebb arcszínét próbálja
előállítani, nem is kis sikerrel. Sorolják a neveket, magyar még
nem volt köztük. 4. place, Hungary, Ónodi Tamás. Mivan? Hogyvan? Az
autó valóban a legtöbb hangzáspontot kapta, de ez önmagában kevés
volt. Nahát. Na de akkor hova fog kerülni az Opel? A második
helyre. Kutyifa Gábor azon nyomban egészséges arcszínt ölt, és alig
bír magával. De két perc múlva már gratulál egymásnak a két
versenyző.

Amatőr limited kategória. Lubi Zoli negyedik. Egy ponttal
mard le a dobogóról. Fogadkozik, jövőre jobb lesz. Amatőr, csak
hangzás. Mészáros István a csodaszép Peugeottal hetedik. Már ő is
tudja, mit fog csinálni, hogy jobb legyen jövőre. Jönnek a profik.
Balázs Péter a Pro300-ban hetedik. Profi csak hangzás. Helt
Krisztián 11., Bíró Tamás Smartja 5. Ezekben az eredményekben senki
sem hisz, de a zúgolódás csöndes marad. Nyer az ukrán fiú a többet
soha meg nem hallgatható beállításával. Marad az utolsó kategória,
ahol érdekeltek vagyunk. Mészáros Gyuri nyer. A német bíró a
rosszul beállított DSP-vel a második. A kedves belga skinheadek
negyedikek.

Katowicében nagyjából ez történt, de mi
Stevie-vel jó kultúrlény módjára elmentünk még Krakkóba, ha már
olyan közel van. Kár lett volna kihagyni.

Jövőre az EB Szentpétervárott lesz. Igaz kalandtúra. Újra
megpróbáljuk.