Ha egy egyszerű, jellegtelen családi autót szépnek és izgalmasnak
akarunk látni, mindössze egyetlen tennivalónk van: várni vagy negyven
évet, utána elmenni egy veteránautós találkozóra, és ott körbejárni egy
rendesen felújított darabot. Megfelelő fényviszonyok mellett még egy
Skoda S100 is szép tud lenni – ami azt mutatja, hogy valami varázslat
rejtezik itt, és ez a varázslat a szemlélődő lelkében hat.
Mert, az S100 ma is épp olyan furcsa forma, mint az 1970-es piacra
dobásakor volt.
A népeket alighanem az vonzza a veteránautók kiállításaira,
hogy intellektuális izgalmat és érzelmi pezsdülést okoz az öreg vasak
láttán feltörő emlékek és képzetek áradása. Autonánia, és buszturbáció.
A szép ebben az, hogy a régi járművek élvezetéhez nem kell se
mérnöknek, sem pedig formatervezőnek lenni, elég emlékeznünk és
ábrándoznunk, amire egy injektor megtervezésével vagy a rafinált
karosszériavonalak megrajzolásával ellentétben mindenki képes.
Az Egri Régi Jármű Találkozó és Túra szervezői régen ráéreztek erre,
és nem szűkítik le a részvétel kritériumait. Nincsenek járműfajta,
gyártó ország, márka szerinti megkötések, lehet nevezni
motorkerékpárral, személyautóval, teherkocsival vagy busszal, de akár
munkagéppel is: jöhet bármi, csak harminc évnél idősebb legyen.
Így aztán minden nézelődő talál magának olyan járművet, amely
bekapcsolja az asszociációk zsongító áradását. Csak néhány példa az
idei, nyolcadik találkozón felvonultatott gépekre: T-Ford 1919-ből,
Moszkvics 403 1964-ből, 1970-es Volkswagen Kübelwagen, Indian Big Chief
1926-ból, Pannónia T1 1963-ból, Ikarus 55-ös és Csepel nyergesvontató
1970-ből. További nosztalgiamágnesek bőséges választéka található
a fotógalériánkban.
Kevés van mindenből, de a sok kevés sokra megy, és a végén
összeáll egy tarka, izgalmas palettává, ami immár hagyományosan
a találkozó második napján, a vasárnap délelőtti Dobó téri
kipakoláson mutatkozik meg a maga teljes sokszínűségében. De addig
történik néhány dolog.
A pénteki megérkezés után az este klubhangulatban telik, és nagyon
csodálkoznék, ha a szőlő és a bor városában nem kerülne
a sztorizgatás mellé némi egri vörös és fehér az asztalra. Aki nem
fekszik le időben, szombat reggel nincs könnyű dolga: az elmúlt
hétvégén hajnali nyolckor indult az egésznapos túra a Városháza
mellől, rövid bemutatással és percenkénti startolással.
A metsző hidegben csak a korai kelésre képes fanatikusok és
a piaci bevásárlásból hazafelé tartó, önfeláldozó családapák
nézelődtek a rajthelyen, így kényelmesen szemügyre lehetett venni
és meg lehetett hallgatni minden egyes darabot. A szombati túra az
Eger és Mezőkövesd köré csoportosuló falvakat érintette. A kövesdi
Mezőgazdasági Gépek Múzeumában műszaki ismeretekből vizsgáztak
a résztvevők, Tibolddarócon néprajzi tudásukat fejlesztették,
Bogácson tűzvédelemből feleltek, és jól megebédeltek, Tardon pedig
kresz-tesztet töltöttek ki és tankolásból vizsgáztak.
Persze, nem valami véres versenyre kell itt gondolni, ez egy
kedélyes rendezvény – és a sokszínűség mellett ez a másik
nagy erénye. Senki sem sietett, mindenki hagyta, hogy a laikus és
a szakmai közönség kellőképpen körbesündörögje a gépeket.
A két csoportot könnyű volt elkülöníteni: a laikus
a hűtő krómozásában nézegette magát, és azt próbálta leolvasni,
hány kilométert mutat a mérőóra, a szakmai közönséget
nagyrészt helybéli autószerelők alkották, akiknek sokszor csak
a feneke lógott ki az autók alól, farzsebükből csavarkulcs
kandikált kifelé.
Egerbe visszatérőben a teljes mezőny tiszteletét tette
a városszéli repülőtéren rendezett repülőnapon, ami ettől egy
időre autósnappá változott. Sőt, a veteránosok jelentették aznap
a fő attrakciót, mert az erős szélben a könnyű kis gépekkel
szegény pilóták fel sem tudtak szállni. Mi mentünk egy kört reggel
a város fölött egy Cessnával, annak is úgy odacsapta a farát
leszálláskor a durva légáram, hogy majdnem kiütöttük az alját.
A százhetven kilométeres szombati túra után, amit a legöregebb
autók is becsülettel teljesítenek, a vasárnapi kipakolás
gálaműsor, könnyed futam. Száznál több autó és motorkerékpár sorakozik
fel Dobó kapitány és a keményen harcoló magyar-török válogatott
szobrai között. Itt gyűjtik be a boldog tulajok a Dobó-téren
nyüzsgő tömeg elismerő pillantásait és szavait, és itt adják át
a díjakat is a vendéglátó települések polgármesterei,
a szponzorok képviselői és a házigazda Régi Járművek Egri
Egyesületének tagjai. Díjból (ami egy negyedbe vágott fogaskerék)
majdnem annyi van, mint járműből, és ez is nagyon jó így: bármelyik
becsülettel restaurált autónak és motornak vannak olyan értékei,
amelyek miatt megérdemli az elismerést.
A díjesőhöz utólag a TotalCar is csatlakozik. Három
kategóriában fejezzük ki az elismerésünket.
1. My Little Pony Díj
Ezt a díjat a legaranyosabb, legellenállhatatlanabb
játékszer kapja, ami annyira levesz a lábunkról, hogy vinnénk
magunkkal az ágyba is, és elalvás előtt kedves dalocskákat dúdolnánk
neki.
A nyertes: MG Midget, 1975
2. Ki a Király?! Díj
Ezt a díjat a legmegveszekedettebb varacskos vadállat
kapja, ami leharcoltan is üt, rúg és harap. Egy darab Amerika, Amerika
fénykorából.
A nyertes: Pontiac GTO, 1967
3. Eger-Budapest-Eger Díj
Ezt a díjat a világ legszebb autóbusza kapja, amely
egykoron Eger és Budapest között is rendszeresen közlekedett.
A középső traktus szembefordított ülései közé kis asztalkát
szereltek, amin tízfilléres alapú ultizással, vagy fokhagymás abált
szalonna falatozásával lehetett eltölteni az időt.
A nyertes: Ikarus 55/21, 1970
