Vasárnap hét ember halt meg egy balesetben. A Bors értesülései szerint a vétkes sofőr egy szakítós dráma miatt feldúltan vezetett.
Az emberi lét szerves része, hogy temperamentumunk, neveltetésünk és környezetünk függvényében ilyen-olyan formában reagálunk a menetrendszerűn érkező ezerféle behatásra. Ahány ember, annyiféle megküzdési technika. Ami mégis közös, az a különféle stresszforrásokra adott válaszok két alaptípusa. Vagy ütünk, vagy futunk.
Gondoljunk csak bele. Amikor őseink veszélyben érezték magukat, mondjuk egy vadállat vagy épp egy rivális törzs fenyegetése miatt, két módon reagálhattak. Vagy belementek a küzdelembe, vagy inkább megpróbáltak elmenekülni a konfliktus elől. Akármelyik mellett is döntöttek, a veszélyt érzékelve a hipotalamusz-hipofízis-mellékvesekéreg trió beindított egy élettani folyamatot, ami a megküzdéshez szükséges állapotba hozta szervezetüket. Megnőtt a szív és az izmok vérellátása, a pupillák kitágultak, emelkedett a pulzusszám és a vérnyomás is. Ebben az állapotban nagyobbat ütöttek és gyorsabban futottak.
Ma már ritkábban kerülünk szembe dühös mamutokkal, de az evolúció lassan működik, ma is ugyan ez a folyamat játszódik le bennünk, csak a vérszomjas kardfogú tigrist felváltotta a gonosz főnökünk, az idegesítő ügyintéző, a nyomasztó hitelünk vagy épp a velünk szakítani készülő barátunk/barátnőnk. A testi épségünk ugyan nincs közvetlen veszélyben, de mégis támadásként érzékeljük, hiszen a szervezetünk nyugalmát külső behatás fenyegeti.
Ezzel készen is van stresszválasz. Ilyenkor érezzük a szokottnál intenzívebben a gyomrunkat, néha még a saját szívverésünket is halljuk, és kezd elönteni az indulat. Az ősember normál esetben valamilyen mozgással reagált, verekedett, elfutott, dühöngött és ezzel természetes formában le is csengett a stresszválasz. A mai világban azonban erre szinte soha nincsen lehetőség, ezért a stresszállapot hajlamos tovább fennmaradni, és idővel olyan szelepeken igyekszik csökkenteni a nyomást, ahol kevésbé kell kontrollálnunk magunkat, mint a főnök irodájában. Jó esetben elmegyünk sportolni, kevésbé jó esetben indokolatlanul kiakadunk az elfogadóbb családtagjainkra és leüvöltjük szerencsétlen tanulóvezetőt.
A lényeg, hogy sokszor tudatosulás nélkül is olyan helyzeteket keresünk, amikben úgy tudjuk kiengedni a gőzt, hogy közben a viselkedésünkkel nem keltünk kellemetlenül nagy visszatetszést. És erre tökéletes felület a közlekedés. Nem kell számolni a közösség ránk zúduló nemtetszésével, hiszen egy gyorsan tovasuhanó, arctalan vaskalitkában ülünk, úgy érezzük nálunk a kontroll, hiszen egy hatalmas test mozgásáról döntünk kizárólagosan. Még az üss vagy fuss élménye is megvan, hiszen elképesztő tempókkal és hanghatásokkal menekülünk, vagy épp diadalmaskodunk egy teljes kocsisor felett egy jól kivitelezett buszsávos előzéssel.
Ezzel csak az a probléma, hogy a közúti stresszkezelés rengeteg ember életébe kerül minden évben. Az élet tele van stresszforrásokkal, van olyan ország, ahol kevésbé, van olyan, ahol sokkal inkább. De egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nem megfelelően kezelt indulataink, komplexusaink és ezernyi egyéb hülyeségünk az utakon másokat és persze saját magunkat is veszélybe sodorják. Ha beülsz az autódba, szusszanj egyet és gondold át, hogy pontosan mi is a célod. Hazajutni a családodhoz vagy egy halom embertársad között idegeskedve közúton levezetni a feszültséget.
