Nem a tolvaj, a világpiac lopja el az autód katalizátorát

2021.02.11. 14:04 Módosítva: 2021.02.12. 08:00

Az utóbbi években jelentősen megnőtt az autókatalizátor-lopások száma, amik a néhány perces, autó alatti ténykedéssel többszázezres kárt okoznak a tulajdonosoknak. Kollégánk, Anti már forgatott egy félgonzó videót a témáról, most viszont a jelenség mögötti okokat, a világpiaci trendek alakulását és azok hatásait nézzük meg.

A jelenség

Miközben az Átlagember a vírusrettegéssel/apátiával van elfoglalva, egy kóbor Antal az Átlagember kocsija alá mászva épp bont: szegyhez illeszti a bontókést, a pengét ujjhegyen végigvezeti a hashártya alatt, és lám, percek alatt tenyérben a drága zsiger. Antal megélhetési böllér, épp csak a saját disznaja helyett a másét koncolja: katalizátort lop.

A világpiaci folyamatokra vakon, mégis azok proxyjaként működik, de a társadalom ugye, ilyen: ha véletlenül kireped a kollektíva vászontarisznyája, rögtön ott terem egy-egy csoport, hogy tartsa a markát - a szorgosabbja bicskával tovább is bontogatja a nyílást. Persze a fennen hatalmasok sem különbek, csak az eszközeik és az elbitorolt mennyiségek mások, meg az, hogy ők ismerik és befolyásolják is a Nagy Egész működését. Végeredményben ők is hozzátettek ahhoz, hogy a katalizátorlopás ekkora méreteket öltsön.

A legalsó szinten épp csak annyit látni, hogy pörög a biznisz, a katalizátor-felvásárlós Facebook-csoportokban röpködnek a százezrek, hopp, itt egy milliós darab, alatta kommentben már kérdezi is valaki, melyik Mercédeszbe' van ilyen. Hadd ne gondoljak arra, amire gondolok, hogy gondol.

Katalizátor dpf fap felvásárlás ünnepekor is ország szerte azonnali kiszállással és kp fizetéssel a hét minden napján a napi legmagasabb árakon törmelék formába is.
Tegnap voltam nálla és korektül ki is fizetett amit megbeszéltünk!!
Korekten füzette nekem is!

A hazai katalizátor-piac működése

Az egyes katalizátorok értékét az állapotuk, a bennük található nemesfémek aktuális árfolyama és a hozzájuk tartozó autó típusa határozza meg, így minden eladott darabnak egyedi ára van. A hivatalos, high-end felvásárlók mintavétel és analízis után, tényleges fémtartalomra fizetnek, a közönséges kereskedő árajánlatát ezzel szemben a katalizátorházra ütött sorszám alapján beazonosított típus és a szemre bemondott állapot szorzata adja ki. A hibridek azért vannak különösen nagy veszélyben, mert amíg az akkumulátor dolgozik, a katalizátor a motorral együtt pihen, így az állapota nagyságrendekkel jobb a hagyományosénál. A szabályozás és a gyártás hiányossága, hogy nincs lehetőség az alkatrész eredetének beazonosítására, így a kereskedő, ha akarna se tudna mit kezdeni a kispesti/pötrétei triádokkal. Honnan ez az utánfutónyi cullang, mi? Szereztük.

A katalizátorban található nemesfémek - platina (február 10. - 11 489 Ft/gramm), palládium (21 572 Ft/gramm), ródium (180 403 Ft/gramm) - árfolyama elképesztőt ugrott az elmúlt években – a palládiumé négy év alatt megháromszorozódott, így bőven lelépte például az aranyat: ez az egész jelenség gyökere. Csak hogy el tudjuk képzelni, egy gemkapocs nyom egy grammot, a személyautók katalizátora pedig átlagosan 2-6 gramm, nagyobb terepjáróké/teherautóké 6-30 grammot tartalmaz belőlük.

A tényezők

Több, egymással laza kapcsolatban lévő tényező srófolta ilyen magasra a palládium árát: az anyag sajátosságai, dél-afrikai fennforgások, orosz nagybefektetők, kínai tüdőbetegek, dízelbotrány a németeknél - igazi nemzetközi összefogás.

Először is a palládium természetes formájában szemtelenül ritka - hozzávetőleg évi 220 tonna áll szemben például a vas 2,5 milliójával. A platinával ellentétben a fő hasznosítási területe az autóipar (ld. lejjebb), az anyag 70 százaléka katalizátorokba kerül, a maradékon az ékszerészet, a fogászat és egyéb kisebb területek osztoznak. Csakhogy a világ össztermelése nem elégíti ki a növekvő igényeket, így az ipar kénytelen újrahasznosításból fedezni a 15 százalékos különbözetet: javarészt ez generálja az elképesztő árakat, áttételesen pedig a lopásokat. Igaz, hogy a palládiumot éppenséggel lehetne helyettesíteni a fele annyiba kerülő platinával, ám az elektromobilitás a K&F erőforrások nagy részét leköti, a gyártók hülyék lennének egy ilyen kockázatos átállást finanszírozni, pláne hogy az autó egészéhez képest a katalizátor még így is elenyésző tétel. Inkább kiköhögik a palládium ázsióját, a leendő károsultak meg kössék csak szorgosan a cascót.

A palládium jelentősebb lelőhelyei a dél-afrikai Bushveld Magmás Komplexum, Oroszországban Norilszk, Zimbabwében a Great Dyke, de Kanadában és az USA-ban is vannak számottevő bányák. A probléma a borzasztóan koncentrált termelésből fakad: az elérhető készlet mintegy 40 százalékáért Dél-Afrika (pl. az Anglo American Platinum Ltd.) felelős, amit 2007-ben előbb a munkakörülmények miatt kitört, elhúzódó sztrájk bénított meg, majd 2019-ben az áramellátás zavara: hogy elkerülje az ország elektromos hálózatának összeomlását, az Eskom energetikai társaság egyszerűen lekapcsolta többek között a Sibanye-Stillwater cég bányáit a hálózatról.

A dél-afrikai termelés ugyan lassan magához tér, de még 2022-re is a jelenlegihez képest mintegy 13,5 százalékkal kevesebb palládiumot prognosztizálnak, tehát a kevésből rövidtávon még annyi se lesz. A kiesést ellensúlyozhatják a friss ausztrál feltárások és a zimbabwei befektetések, de ezek legkorábban jövőre érhetnek piacra. Mindent egybevetve 2021-re 700 ezer unciás (20 tonnás) hiánnyal kell számolni.

Míg a bányászatban Dél-Afrika az ász, a feldolgozásban Oroszország is ott van az élen, a világ nyers palládiumának 70 százalékát ez a két ország produkálja. Az orosz befektetők és obskúrus mágnások ténykedéseit nem egyszerű nyomon követni, de azt lehet tudni, hogy már jó előre bespájzoltak palládiumból, ami nagyjából olyan piaci húzás, mintha, nem is tudom, Elon Musk venne bitcoint. A gond azzal van, hogy a végtelen igény miatt ezek a szibériai bunkerek gyomrában pihenő készletek a szakértők szerint idénre nagyjából kifogytak, illetve tőke formájában bányákba vándoroltak, pl. a zimbabwei Great Dyke Investments fele részt orosz tulajdon. (A növekvő árak hatására a trend meg is fordult, és ismét felhalmozásba kezdtek az emberek az eleve hiánycikkből.) E bekezdésben jegyzendő meg, hogy Kína olyasfajta csendbe burkolózik a témában, mint a gyerek, aki Legót lopott az óvodából: állításuk szerint se lelőhely, se komolyabb készlet nincs náluk - az ország adottságai és ipara mellett ez legalábbis kétséges.

Ha már Kína: kutatások szerint 2010-ben 1,2 millió kínai halt meg légszennyezés következtében, ami nem csak a szénbányászat szabályozását vonta maga után, de az üstből kidagadó autóiparra is jelentős hatást gyakorolt. Megindult az elektromos autók orrvérzésig tolt állami támogatása, de a katalizátorok palládium-tartalmára vonatkozó minimumot is megemelték 30 százalékkal. Ez annak ellenére eredményezte a nyersanyagigény növekedését, hogy a kínaiak vágya az automobilitásra (ami önmagában is jelentős faktor) az elmúlt években valamelyest csökkent. A világ palládium-készletének 18 százalékát a kínai import szívta fel.

Szintén jelentős lökést adott az árfolyamnak, hogy a németek hazudtak. Mármint gondolok itt a dízelbotrányra, ami akkora bizalomvesztést jelentett velük szemben, hogy - főleg az európai - dízelüzemű autók aránya néhány év alatt 25 százalékkal csökkent, másutt - Amerikában és a Távol-Keleten - soha nem is volt akkora trend a gázolaj, mint nálunk. A dízelbotrány mellett a különböző városok és kerületek dízelautók behajtását tiltó rendelkezései, valamint a szintén kedvező fogyasztást ígérő hibridek rohamléptű terjedése is a dízelek ellen hat. A palládiummal való összefüggést a katalizátorokban kell keresni: míg a dízelek égéstermékeit platina-tartalmú katalizátorral semlegesítik, palládiumot a dízelek kárára terjedő benzines autókban használnak. Ennek a trendnek megfelelően alakult a két nemesfém árfolyama is.

A jövő

Bár mindezek alapján úgy tűnik, hogy a végtelen plusz egy dollárig drágul a palládium, a Reuters elemzője szerint a palládium potenciális buborék, ugyanakkor merészség volna erre apellálni, hisz láttunk már példát a kidurranásra - és az ellenkezőjére is. De ha tényleg az van, hogy tyúklépésben elkezd visszaszorulni a belső égésű motor, akkor több mint valószínű, hogy a volatilitások után végleg stabilizálódik a palládium árfolyam. Ezt illető összeesküvés-elmélet is van: az elmúlt évek bika piacát azok a nagybefektető gyíkemberek generálták, akik tisztában vannak a palládium véges mivoltával, vagyis ha egyszer vége lesz a benzinmotornak, más jelentős felhasználási terület híján leértékelődik az a dollármilliárdos palládiumkészlet, amin ők évek óta kotlanak. Ennek mondjuk ellentmondani látszik a mostani felhalmozó trend, de ők tudják. A realistább nézet szerint mindenesetre sem összeomlás, sem extrém drágulás nem lesz már.

Ez persze nem sokat segít az Átlagemberen, hiszen a tolvaj, ha tudtán kívül is, de a világpiac bábjaként működik, így várhatóan még évekig vájkál az autók csüngő hasában. Megoldást a felvásárló oldal szabályozása jelenthet, az elharapódzó színesfémlopások is a szigorú fellépés és az ellenőrzések után hagytak alább valamelyest, de a helyzet az, hogy ilyen tervezetnek se nálunk, se Nyugat-Európában nincs nyoma, a rendőrség külön statisztikát sem vezet a katalizátorlopásokról. Ez a tolvajok vállalta minimális kockázat és az okozott kár arányában (több százezer forint egy pótlás) aggasztó. Bízzunk benne, hogy a gyártók eztán a motortérbe teszik a becses alkatrészt, de addig is ruházzunk be egy emelésérzékelő riasztóba, vagy - Kolumbusz tojása - vegyünk elektromos autót, azon nincs mit ellopni.