Ma harmincéves az első magyar Opel Astra

2022.03.13. 17:32

Nemcsak az első szentgotthárdi Astra F töltötte be a harmadik X-et, hanem vele a modern kori magyar autógyártás is. Autók ma már nem készülnek Szentgotthárdon, motorból viszont 11 milliónál járnak. Bónusz: szerkesztőségi Astra-vallomások.

Éppen ma van harminc éve annak, hogy 1992. március 13-án legördült a szentgotthárdi gyártósorról az első magyar Opel Astra. Ez egyben azért is mérföldkő volt, mert ezt a dátumot mondhatjuk a modern kori magyar autógyártás születésnapjának is. Itt nagyon fontos kitétel a modern kori kifejezés, mert ilyen-olyan formában azért már korábban, sokkal korábban is voltak próbálkozások.

Persze az Opel hazai történetét sem 1992-től érdemes taglalni. A nyolcvanas évek végén, amikor már látszottak rések a Kádár-korszak pajzsán, és a rendszerváltozás előszele csapkodta arcunkat, többször is röppentek fel pletykák a magyarországi autógyártás beindításáról. Nem volt ez kis dolog abban az országban, amelyre a KGST teherautók és autóbuszok előállítását osztotta. Az itthoni demokratizálódással egy időben az Opel éppen a gyártókapacitását – és nem utolsósorban piacát – akarta bővíteni, és tudatosan kacsingatott a ká-európai területek felé, kétségtelen előnyként tekintve az alacsonyabb gyártási költségekre.

Stresszmentes 12 év F Astrákkal

Véget ért a gimi, összejött némi apró, nekiláttam hát kitúrni a kókány hülyegyerekautók tengeréből azt a problémahalmazt, amit majd első autómnak nevezhetek. Sok ötletem volt, de végül egy aránylag racionális döntést hoztam és az Astra GSi mellett kötöttem ki. A cél egyértelmű volt: az aránylag jó állapoton felül a gyárias formára leginkább emlékeztető autót szerettem volna megvenni. Szerintem ekkora szerencséje még senkinek nem volt: megtaláltam a kínálat alsó harmadában Magyarország valószínűleg egyetlen sérülésmentes GSi-jét, amin egy szett alufelnin és egy sportkipufogón kívül semmi okosítás nem volt, ráadásul nem is rozsdásodott. Azonnal megvettem.

Mint kiderült, a világ egyik legmegbízhatóbb 18 éves autója lett az enyém, ami pár nagyon apró hibán - például egy megkotló generátor - , és normális szervizelésen kívül szinte semmit nem kért a vidámkodásért cserébe. Sajnos tizenkét év a szabad ég alatt megtette a hatását, a kaszni ma, 30 éves korában már messze van a rozsdamentestől. Távolra mutató projekt, de a tervek szerint egyszer újra régi fényében tündököl majd. És nem, nem eladó és nem is lesz az!

Mivel magáért az F Astráért sose rajongtam, mindig csak a GSi tetszett, kizártnak tartottam, hogy valaha is lesz másik. Lett. A járvány kezdete utáni első nyitáskor hirtelen kellett egy rohangálós autó, ami végül - szintén büdös nagy szerencsével - egy nap alatt meg is lett. Egy nénitől kaparintottam meg féltett kincsét, egy 1992-es, fapados, szívódízel F Astra kombit, amit még ő rendelt újonnan. Azon túl, hogy 28 év alatt összesen 217 ezer kilométer pörgött bele, amikor épp állt, azt garázsban tette. Rozsda sehol, törve nem volt, a motor egészséges és a színe sem fakult pirosból matt lángrózsaszínné.

Közel két év, némi saját szájízre faragás, időben elvégzett szervizelések és nagyjából 20 ezer megtett kilométer után kijelenthetem, hogy legalább olyan megbízható autót fogtam ki, mint amilyen a GSi is. Bár ez annak fényében talán nem meglepő, hogy egy család, miután sok pénzért megvette újonnan, 28 évig vigyázott rá előttem.

Bár a tervek eredetileg motorgyárról szóltak, az Opel és az akkori magyar kormány közötti tárgyalásokon felvetődött az autógyártó üzem ötlete. Ebben volt is némi logika, hiszen nemcsak ez előállítási költségeken lehetett ezáltal spórolni, de a járműimportot sújtó vámon és egyéb járulékos terheken is. Végül 1990 júliusában már autógyárról szóló megállapodást írtak alá a felek.

Ősszel a BNV-n (Budapesti Nemzetközi Vásár) az Opel teljes modellpalettáját kiállította, egyidejűleg be is jelentették a magyarországi gyár, valamint egy kereskedelmi vállalat létrehozását. Utóbbit 1991 januárjában jegyezték be General Motors Autóforgalmazó Kft. néven. Szentgotthárdon egy évvel később már próbaszerelések folytak, hogy aztán azon a jeles 1992. március 13-i pénteken elkészüljön az első magyar Opel Astra F. Az autót Antall József miniszterelnök kormányozta az érdeklődők elé, annak ellenére is, hogy eredetileg egyáltalán nem akart részt venni a megnyitón, politikusként távol akarta tartani magát a gazdasági dolgoktól. Végül sikerült meggyőzni, ma meg már fantasztikus regényekben sem találkozunk olyan durva fikcióval, mint a közszereplést és avatóünnepségeket kerülő politikusok személye.

lendvai_zsolt
Lendvai Zsolt követés

Gyorsan kellett egy olcsó autó

Még megvolt az Audi A4 B5 TDI, és még Ózdon dolgoztam, de úgy alakult, hogy Nóra - aki azóta már a feleségem - elkezdett egy tanfolyamot Egerben. Itt, az északkeleti csücsökben elég siralmas a busz- és vonatközlekedés, ezért elkezdtünk valami olcsó, de nem menthetetlenül elpusztult autót keresni, eleve azzal a céllal, hogy ha már nekünk nem kell, családon belül adjuk tovább, és a párom édesanyjánál vált le egy Skoda Favoritot.

Ekkor jött képbe Tamás barátom, akkori kollégám fiának, Gábornak az Astrája. Első tulajtól vette, vezettem is, mielőtt az övé lett. Azóta is nagyon szépen gondozta, így teljesen rozsdamentes volt, a kilométer is kevés benne, vétek lett volna 300 ezerért kihagyni. Végül azért nálam is kért némi terven felüli törődést, de a benzinszivattyú és a gyújtás cseréje óta csak megy, tankoláson és olajcserén kívül nincs más igénye. Oké, a futóműve - mármint nem a konkrét példányé, hanem a típusé - nem a feszesség és pontosság mintapéldánya, a C14SE motor is inkább a tartósság miatt kedvelt, mintsem az erejéért, de valahol sajnálom, hogy ma már nem ilyen egyszerűek az autók.

Az első magyar Astra ma is egyben van, a Közlekedési Múzeumban lehet látni, de a harmincadik évfordulóra azért kihozták egy kicsit levegőzni is, rittyentettek köré egy kis ünnepi hangulatot is. Most ráadásul elég jól is jött ki a lépés az Opelnek, hiszen pont egybeesik a jubileum az új Opel Astra bevezetésével. Már az L betűjelnél tartanak, a hivatalos bemutatót alig egy hónapja tartották.

1992 óta azért nagyon sok minden változott mind az Opelnél, mind Szentgotthárdon. Azt persze már az elején tudni lehetett, hogy a világpiacot nem innen látják el Astrákkal, eleve főleg a helyi piacra szánt autók készültek idehaza. 1999-ig gyártottak komplett személyautót, 80 835 darab Astra és 4404 Vectra gurult ki a gyárkapun – összehasonlításképp: a szentgotthárdi Opellel csaknem egyidős magyar Suzuki éves kapacitása 2008-ban érte el a 280 ezret. Mindenesetre a GM megtelepedése óta 465 ezer Opelt adtak el hazánkban. A motorgyártás ugyanakkor továbbra is folyik, máig közel 11 millió gépet szereltek össze hazánk lányai és fiai.

Nem én választottam az astrázást, az astrázás választott engem

Szinte hallom is, ahogy a kollégáim összekacsintanak a hátam mögött, és halkan kuncognak: "megint itt van a béna astrás Zombi". Pedig nem azért lett kombi G Astrám, mert mindig is vágytam volna rá, hanem így alakult az élet. Akkoriban kezdtem a gimnáziumot, amikor a szüleim lecserélték a már problémássá váló és rohadásnak induló F Astrát, és jött helyére az új G. Apám horgászat közben magyarázta is, hogy döbbenetes, mennyivel stabilabb autó. Azon tanultam vezetni, aztán miután apám meghalt, anyám nevére került az Opel - majd miután már úgy érezte, hogy túl nagy neki, meg kezdenek előjönni rajta hibák (pl. megpusztult a generátor), úgy döntött, lecseréli egy Corsára - mi pedig az egyre népesedő családdal éppen kinőttük a BMW-t, úgyhogy gyorsan körbecseréltük a családban az autókat - a nővérem vitte a kompaktot, én pedig az Astrát.

Egy rendes autóbuzi nyilván megveti, de én a tökéletes válságautót látom benne: olcsón fenntartható, megbízhatóan üzemel, rogyásig lehet pakolni - vittem már benne hűtőt, bútorokat és robogót is -, van vonóhorog, ha utánfutóval kéne a motorokat mozgatni, a tetőcsomagtartóra pedig fel tudom dobni a kenut. Ha pedig élvezni akarom a vezetést, akkor meg amúgy sem autóba ülök, szóval részemről ennyi.

Az Opel közben már a legújabb autóipari óriás, a Stellantis része lett, a vállalatcsoport a Peugeot-Citroent, valamint a Fiat-Chryslert is magába foglalja. Az új modellek tehát javarészt már francia alapokra épülnek. Ez egyben azt jelenti, hogy a szentgotthárdi motorok, így a turbós háromhengeresek immár nemcsak Opeleket szolgálnak, hanem a cégcsoport más márkáiba is beépítik azokat.

sturcz_antal
Sturcz Antal követés

Astrát a születésnapra

Az F Astra számomra egy olyan kaland volt, amit még évekig emlegetni fogok, nem is feltétlen a szívásfaktor miatt. Lehet, hogy a fokozatosan szépülő emlékek teszik, de tényleg nem volt akkora para. Oké, feküdtem alatta frissen kifolyt benzintócsában, toltam szakadt kuplungbovdennel, állt le 130-nál, de mind annak a 400 ezer kilométernyi ridegtartásnak tudható be, legalábbis konstrukciósan kevés problémája volt, az is inkább az 1,6-os Ecotec motor maga.

OOF 20210528-2

Jó, így visszanézve azért utóbbi egy komoly probléma, de mire összeállt az autó, elkezdtem megérteni. Anyukám is elmesélte, milyen volt Lada rendőrautóból Opel Astra rendőrautóba ülni, ahogy a 40-50 közti haverjaim is csak hipertérugrásként tudtak hivatkozni arra, hogy milyen is volt beleülni az első magyar autóba. Ez az egyik része, mert bár egy rendes kompakt autó volt az F Astra a maga korában, de azért voltak nála kiemelkedőbb versenyzők is. Ami igazán érdekes, hogy mi az F Astra ma.

Astrás haverjaim szerint Budapestről és környékéről már kopik ki, ami azt jelenti, hogy már akár 10 métert is kell sétálni kettő között, de vidékén még azért elég durva a jelenléte. És nem veteránok, nem is hobbiautók, hanem rendes, napi járós gépek, munkaeszközök. Márpedig harminc év távlatában ez ritkán egyértelmű.  

Korábban mi is jártunk a szentgotthárdi motorgyárban, arról itt olvashatsz:

Itt pedig az Opel Astra F egyik korai példányának használttesztje:

Ez történt a huszadik évfordulós ünnepségen:

Ha pedig végigszaladnál velünk az Astra-generációkon, íme az Astra F (1991-2000):

A második generáció, az Astra G (1998-2005):

Ezt követte a harmadik, az Astra H:

Negyedikként az Astra J:

Az ötödik, egyben előző, az Astra K:

Valamint az aktuális, hatodik, az Astra L: