Az új Ferrari, amit megkapsz 4,5 millióért

2022.02.12. 11:25

Gyönyörű lett az új Ferrari 296 GTB, aminek szépségét az sem tompítja igazán, hogy a középmotoros sportautóban 8 henger helyett már turbós V6-os van a kabin mögött, méghozzá konnektorról tölthető elektromos hajtással kiegészítve. Több mint 95 millió forintos alapáron a Ferrarik között szinte a belépő, de ha valaki tényleg csak a látványra megy, akkor itt van az Amalgam 1:12-es méretarányú modellje.

Persze, ez sem olcsó mulatság, hiszen 4,5 millió forintot kell kicsengetni érte, de nem mindenkinek a dohányzóasztalát díszíti majd ilyen 296 GTB, mert csak 199 darab készül belőle. Gusztusos, karbon mintázatú talapzaton áll az autó, melyet az eredeti CAD programos rajz alapján fejlesztettek, így a lehető legpontosabb kicsinyítés. Megkapta a Ferrari Centro Stile hivatalos jóváhagyását.

300 óra alatt kézzel készül el az Amalgam 296 GTB-je, aminek fényezését szintén a Ferrari színkódja alapján keverik ki. A csomagtérajtó és a gépháztető nem nyitható, utóbbi már csak azért is szomorú, mert a sötét plexi mögött szinte alig látszik az igaziban meglehetősen klasszul mutató motor.

Utasterébe viszont a nyitható ajtókon keresztül könnyű belesni, részletesen kidolgozott a kormány és a digitális műszeregység, de végtelenül igényes az egész műszerfal is. Az üléseken és az ajtókárpitokon ott a piros cérnás varrás imitációja. Nem csak ebben a klasszikus pirosban lehet kis 296-ost venni, hanem akár a valódi autó specifikációja után is elkészítik.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!