Autótervezés a szent tehén országában

2001.11.20. 07:27

Szent állatként tisztelik a tehenet és olyan autókat gyártanak, amelyek másutt maximum a roncstelepen hevernek. Ebben az országban alkot a formatervező, aki még a Suzuki Swiftből is képes volt sportkocsit faragni.

A bevezetőben említett kijelentés természetesen nem állja meg teljesen a helyét, hiszen a több évtizedes múltra visszatekintő Hindustan Ambassador vagy a Premier Padmini mellett például a Mitsubishi a Lancer nem túl régi változatát szereli össze, a Ford a Fiestával hódít, a nálunk sem ismeretlen Maruti pedig a Suzuki legkülönbözőbb típusait kínálja.

Ebbe a környezetbe vágyott vissza Dilip Chabria, a most 48 éves autótervező. Chabria a hetvenes évek végén Amerikában szerezte diplomáját, majd a General Motors fejlesztőközpontjában dolgozott. 1981-ben tért haza és először autóalkatrészek készítésével kereste kenyerét. Titokban viszont mindig arra vágyott, hogy autókat tervezhessen.

Végül kilenc évvel ezelőtt alapította meg saját designer cégét. A DC Design az évek során amellett, hogy haszonjárműveket alakított át, egész sor prototípussal kápráztatta el az autósvilágot. Jelenleg 450 embert foglalkoztatnak, a fejlődés lehetősége szinte korlátlan, hiszen rengeteg tehetséges fiatal vár munkalehetőségre.

Közel 400 működő prototípus gördült már ki a DC Design központjából. Ezek nagyobb része szigorúan titkos, hiszen ha a helyi autógyárak önálló típust fejlesztenek, feltétlenül kikérik Chabria tanácsát. Másokat viszont gazdag kliensek kérésére alkottak, akik szerettek volna valami egyedit.

 
   
    Arka - Suzuki Swift alapokra

Mostanában a cég világméretű terjeszkedésre készül. Jövő márciusban a Genfi Autókiállításon saját standot béreltek, így nem haszontalan, ha felkészítjük olvasóinkat mire számíthatnak. Virtuális túránkat az Arka nevű kétüléses sportkocsival kezdjük. A Suzuki Swift alapjaira készített roadster nyomokban sem emlékeztet a donorra. Ugyan a motorhoz nem nyúltak, de a forma jelentősen átalakult. Nemcsak a műanyag kocsitest érdemel figyelmet, hanem a hot-rodokhoz méltó kerekek és a széles gumiabroncsok is.

 
   
  Ra - Suzuki Jimny alapokra

Ha már Suzuki, a Wagon R sem maradhatott ki. Abból kisteherautó lett. Ráadásul az orr-részt is jóval agresszívabbra szabták. A Ford Ikon, a Fiesta limuzin változata, az india piac egyik friss üdvöskéje sem maradt érintetlen. Az Ikoncept kétüléses roadster, amely egy kategóriával nagyobb, mint a Ghia által megálmodott Street Ka, de hasonlóan dinamikus. A Ford hathatós szponzorációjával épített tanulmányautó mellett egy GT-változat is született az Ikonból, amelyet még a Ford angliai központjában is tanulmányoztak.

 
   
    Vampire - Daewoo Nexiából

Aki az Arka láttán elismerően hümmögött annak a Vampire is tetszeni fog. A Daewoo Nexiából kialakított sportkocsi még filmszerepet is kapott. Szintén a Nexia volt a kiindulópont a Yelo nevű kupé esetében. Nyomokban a Ford Puma hatása is felfedezhető.

 
   
  Phoenix - Hindustan Ambassador alapra

Egy Hindustan Ambassador -átalakítás szinte már kötelező feladatnak számított. A Phoenix igazából szolid kozmetikázás a többi alkotáshoz képest, viszont nevéhez méltóan tényleg új jelleget kölcsönöz az öregecske limuzinnak, amely még az eredetileg az ötvenes években Angliában gyártott Morris Oxford liszenszváltozata. A prototípusok sorát a TotalBike olvasói kedvéért a Yamaha RX135-alapú Octane-nal zárjuk. Ahhoz képest, hogy egy 100 cm3-s kismotorról van szó, a végeredmény superbike-ot idéz.

 
   
    Lil

A DC Design nemcsak átalakításra képes. Ezt bizonyítja a "Lil" nevű városi kisautó. Az 1.3 literes motorral szerelt 600 kilós kétüléses iránt sem a Maruti, sem a Tata nem mutatott különösebb érdeklődést, de magánbefektetők segítségével egy 600 köbcentis erőforrással szerelt változat akár még szériában is készülhet.

Autógyárak esetében többször bebizonyosodott, hogy Ázsia méltó ellenfele lehet az európai és amerikai cégeknek. Lehet, hogy most az olasz design-hegemóniáját fenyegeti hasonló veszély?