Két turbó, háromszázöt km/h, négykerék-hajtás

2003.07.23. 12:25

 
   
   

Bár tesztelés közben már több helyütt lencsevégre kapták, eddig elvileg szigorú titokzatoskodás közepette építették az új Porsche 911 Turbo Cabrioletet. A fenekébe rejtett biturbó hathengeres ugyanúgy 420 lóerőt és 560 Nm-t teljesít, mint a zárt változatban, csak itt a hajat vidáman borzolja a szél száguldás közben.

 
   
   

A szívómotoros kabriónál hat centivel szélesebb, nehezen csillapítható légszomjáról pedig a számtalan lyuk árulkodik. A hátsó kerekek mögött dolgozó két intercooler a hátsó kerékdobokon levő vájatokból kapja a levegőt, az első fékeket a lökhárító szélső nyílásain keresztül érkező szél óvja a túlhevüléstől (a tárcsák belső hűtésén kívül természetesen), a lökhárító szája pedig az automatikusan nyíló hátsó szárnnyal vigyáz a stabilitásra.

 
   
   

Sajnos a tető elvesztése miatt szükséges karosszéria-megerősítések - különleges acélból készített panelek és merevítők a küszöbben és az autó oldalában a B-oszlop mögött, valamint az elmaradhatatlan automata katapult bukócsövek a fejtámlák mögött - miatt a nyitott Turbo nehezebb zárt tetős testvérénél. Ez némi veszteséget jelent a gyorsulási adatok terén, de azért senki nem fogja Dunába vágni a slusszkulcsot. 100 km/h-ig 0,1, 160 km/h-ig 0,2 másodperc a zárt kivitel előnye, ez 4,3 és 9,5 másodpercet vesz igénybe, úgy hogy közben jobban halljuk a motorhangot és barnulunk. 80-tól 120-ig ötödik fokozatban 5 másodpercre van szüksége, a vége pedig csukott tetővel 305 km/h, itt nincs eltérés a két változat között.

 
   
   

Rettentő fékek és négykerék-hajtás segíti az úton maradást. A négydugattyús, lyuggatott, belső hűtésű tárcsák csak a kezdet, az igazán jó féktávokhoz érdemes megrendelni a kerámiatárcsás, elöl hat-, hátul négydugattyús Porsche szettet. Az első kerekek a hajtás erejének akár 40 %-át is igénybe veszik, ha a szükség úgy hozza, de úgy hangolva, hogy az összkerekes mód ne befolyásolja túlzottan a vezetés élményét, inkább a vészhelyzetek elkerülésére szolgál. A PSM elektronika folyamatosan figyeli, hogy az autó követi-e a vezető által kijelölt vonalat.

 
   
   

Az MX-5-ös tetőnyitási mechanizmusának gyorsaságát nem nagyon lehet überelni, de a Turbo teteje azért kényelmesebb. Az elektrohidraulikus motorok 20 másodperc alatt nyitják a tetőt, akár városi csúcssebességnél is, bár a zárás menet közben hat másodperccel tovább tart a nagyobb légellenállás miatt. A keménytető és a szélterelő paraván alapfelszerelésként jár az autóhoz, akárcsak a bőrbelső, a klíma, az elektronikus, memóriás ülések, a BOSE hifi, és sok más kényelmi és biztonsági extra.
Hazai ára egyelőre nem ismert, de legtöbbünknek ez amúgy sem túl lényeges.

forrás: AutoIndex