Hétfőtől újra teljes hosszában járható a budai alsó rakpart

2009.10.09. 17:29

Hétfőtől ismét teljes hosszában járható lesz a budai alsó rakpart, a jelenleg még lezárt, nagyjából 600 méter hosszú szakaszt is megnyitják - közölte az ÉlőDuna Projekt pénteken az MTI-vel.

A még hiányzó szakaszt egyelőre csak hétköznapokon használhatják az autósok. Annak érdekében ugyanis, hogy időközben a kivitelezés is haladhasson, ideiglenes forgalmi rend lesz érvényben azon a 600 méteres útszakaszon, amely a Margit híd budai hídfőjétől délre eső fel- és lehajtó, illetve az Üstökös utca vonalában kiépített új lehajtó között húzódik.

A kivitelező a Duna mentén dolgozik, ezért az útpálya folyó felőli sávja leszűkül ugyan, de sávtereléssel mindkét irányban járható lesz a rakpart. Az újonnan kialakított parkolóhelyek szintén az építési terület részét képezik majd ebben az átmeneti időszakban, ezeken tehát egyelőre nem lehet majd parkolni - tették hozzá.

A rakpart befejező munkálatai éjszakánként és hétvégenként zajlanak, ezért hétköznapokon este 22:00 és hajnali 05:00 óra között, valamint hétvégén - pénteken 22:00 óra és hétfőn 05:00 óra között - lezárják az érintett szakaszt a forgalom elől. Ekkor a jelenleg is érvényben lévő megoldás szerint, a felső rakparton haladhatnak majd az autósok.

Az ÉlőDuna projekt jelenleg Közép-Kelet-Európa legjelentősebb, 2010-ig megvalósuló környezetvédelmi beruházása, amely alapjaiban korszerűsíti a főváros szennyvíztisztítási rendszerét és technológiáját, nagymértékű kapacitásbővítést eredményez, és amelynek köszönhetően néhány éven belül újra tiszta lesz a Duna vize Budapestnél - írták.

A teljes beruházás Európai Unió által elismert költsége mintegy 428,7 millió euró, amelynek 65 százalékát az Európai Unió finanszírozza a Kohéziós Alapból, 20 százalékát a magyar állam, 15 százalékát pedig a főváros állja.