Peugeot EX1: fordított Batmobile a franciáktól

2010.09.22. 12:17 Módosítva: 2010.10.13. 19:21

Látványos, 340 lóerős, kétüléses élményautó, ami csak gumiporral szennyezi a környezetét – szép lenne, de egyelőre csupán merész álom, nem több.

Az EX1 a Peugeot kötelező őrültsége, amelyet a Párizsi Autószalonra készítettek. Néhány éve talán még valami brutálisan erős benzinmotor szerepelt volna a koncepcióban, de a divatnak meg kell felelni, így most azt mondják, két villanymotor hajtja, egy az első, egy pedig a hátsó kerekeken keresztül. Az összteljesítmény 340 lóerő, ami egy 0,9 méter magas és 1,77 méter széles, karbonvázas kétülésestől nem is rossz eredmény. Ráadásul mindkét motor 240 Nm állandó nyomatékot ad le. Azt persze nem tudjuk, hogy mindebből mennyi a valóság és mennyi a fikció – az sem elképzelhetetlen, hogy csak egy életnagyságú makettet állítanak ki Párizsban valódi tartalom nélkül – de ha elkészül a működőképes változat, biztosan villámgyors lesz, legalábbis addig, amíg a Li-ion akkuból ki nem fogy a töltés.

Talán lényegesebb is a látvány, amelyet az autószalon közönsége biztosan megtapasztalhat. Az EX1 már a Peugeot 508-assal bevezetett új fazon alapján készült, és egészen a motorháztető hátsó végéig úgy is néz ki, mint egy autó. Valahol itt gurult el az utolsó pirula a gyógyszeres dobozból: a szélvédő csupán jelképesen van jelen, az autó oldala pedig a hátsó lengőkarokban folytatódik, akár egy motorkerékpárnál. A hátsó kerekek ugyanis egészen belülre kerültek, és mind a két oldalról körbeveszi a karosszéria mindkettőt. Az összkép leginkább talán a legújabb Batman-filmek félelmetes ugró járművét idézi, megfordítva – ott az első kerekek kerültek belülre.

Nem valószínű, hogy az EX1 valaha is túlléphet a tanulmányautó-fázison, de könnyen lehet, hogy néhány formai megoldást felhasználnak majd, akár a későbbi Peugeot szériamodellek tervezésénél.