2011.09.02. 13:30

Az új A2-es ugyan még nem áll készen a szériagyártásra, de néhány hét múlva, Frankfurtban már kiállítanak egy tanulmányautó-változatot. Az autó jellege látszatra nem változik sokat – bár a formája sokkal szerencsésebb lesz – de belül egész más lesz, mint az elődje.

Az ötajtós tanulmány 3,8 méter hosszú, 1,69 méter széles és 1,49 méter magas, azaz rövidebb, keskenyebb és magasabb mint az A1-es. Ez kölcsönöz némi egyterű-jelleget a karosszériának, amiről akár eszünkbe is juthat a rossz emlékű névrokon, bár a rajzok alapján az új A2-es kellemesebb látványnak ígérkezik, mint az előd. Ami furcsának tűnhet, az a befalazott single frame hűtőrács, de ennek egyszerű a magyarázata: a tanulmány elektromos hajtású, így jóval kevesebb hűtést igényel, viszont az Audi jelvény belemezelt háttere aerodinamikai szempontból mindenképp előnyt jelent. Érdekes módon a hajtásláncról egyelőre nem árultak el többet, de ezt az információt nyilván az élő bemutatóra tartogatják.

Cserébe mindent megtudhatunk a tanulmány sajátos világítási rendszeréről. Nagyrészt LED-eket használnak a világítótestekben. A mátrix-sugár fantázianevű rendszer a fénykibocsátó diódák és nagyon kis reflektorok kombinációjával állítja elő a megfelelő fénykévét, miközben a gyáriak állítása szerint egyáltalán nem vakítja a szembejövőket. A hátsó lámpatestek fényereje az aktuális fényviszonyoktól függően változik, azaz a manapság használt LED-es hátsó lámpák nagy részével ellentétben nem égeti ki a hátul jövő retináját.

A szokványos lámpák mellett az A2-es övvonalán is végigfut egy lámpacsík, amely több célt is szolgál. Ha a kulccsal közelítjük meg az autót, kigyullad, sőt, itt vannak azok a mozgásérzékelők is, amelyek révén az autó néhány előre meghatározott mozdulattal távolról nyitható. Menet közben is fénylik az ablaksor alatti sáv, sőt, kanyarodáskor az indexekkel együtt villog. Belül ugyan csak négy ülés található, de a tervezők igyekeztek jól használhatóvá tenni a belső teret. A két hátsó ülés között állítólag épp elfér egy kerékpár, alattuk pedig tágas tárolórekeszeket alakítottak ki.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az A2-esből lesz-e sorozatgyártmány, vagy sem, de az az érzésünk, erre egyelőre az Audinál sem tudnának válaszolni. Minden a tanulmányautó fogadtatásán múlik – ha tetszik a potenciális vásárlóknak, akkor nyilván nem hagyják majd ki a kínálkozó lehetőséget.