2014.12.06. 17:20

A Honda NSX az évek során kultuszautóvá érett, világszerte autórajongók tömegei várják az utódot. A japánok évek óta dolgoznak már rajta, koncepcióautó formájában saját szemünkkel is megcsodálhattuk már, és egyre közeledik a végleges változat bemutatása is.

Nagy-Britanniában már tavaly tavasszal megnyitották az előrendelés lehetőségét, és nagy hirtelenjében, a pontos vételár és a sorozatgyártású NSX ismerete nélkül már többen is feliratkoztak a várólistára. Azóta sem csillapodott az érdeklődés, így most, nagyjából egy évvel a hivatalos bemutató előtt el is kelt az összes példány. A szigetországba összesen száz darabot szállítanak a tervek szerint, aki ebbe a keretbe nem fért bele, annak más lehetőség után kell néznie.

Bár az autó végleges ára nem ismert, az előrendelésre ötezer fontos (mintegy kétmillió forintos) előleg kicsengetése mellett volt lehetőség. Meglehetősen bátor vállalkozás egy olyan autóért ennyit kifizetni, amelyről csak korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésünkre. Annyi biztos, hogy a súly minimalizálása érdekében a gyártó ahol csak lehetett, szénszálas anyagok használatára törekedett. A megfelelő teljesítményről egy – minden bizonnyal háromliteres V6-os – benzinmotor és három villanymotor gondoskodik majd.

A vevők joggal bízhatnak abban, hogy a Honda egyszerűen nem szúrhatja el egy ilyen ikon utódlását. Ahogy Ted Klaus, az NSX fejlesztőcsapatának vezetője fogalmazott, az eredeti NSX nem a számokkal nyűgözte le az autósokat, sokkal inkább azzal a vezetési élménnyel, amit nyújtani tudott. Azzal ugyanis új értelmet nyert a sportautó kifejezés. Erre törekednek az új NSX-nél is.