Nissan GT-R-rel az Audi trónjáért?

2015.01.20. 11:58

Az Audi trónjára törhet a Le Mans-i huszonnégy órás versenyen a Nissan. A német gyártó már hosszú évek óta uralja az LMP1-es csúcskategóriát, legutóbb 2009-ben tudták megverni őket – akkor a Peugeot diadalmaskodott.

Forrás: jalopnik.com
Forrás: jalopnik.com

A versenyben rendszeres visszatérőnek számít a Nissan is, amely próbálkozott már száguldó pélóval, amelyet aztán leváltott, tavaly pedig a GT-R LM Nismo bejelentésével csigázta a hangulatot. Ez persze leginkább nevében emlékeztet majd napjaink egyik legjobb szupersportkocsijára, az utcai GT-R-re. Egy éve még csak lepellel takarva állították ki a versenygépet, most azonban mozgás közben kapták le a szemfüles kémfotósok, a Jalopnik pedig közzé is tette a képeket.

Az autó feltehetőleg – némileg szokatlan módon – orr-középmotoros lesz, jó eséllyel V6-os blokkal és hibridhajtással. A Jalopnikon egyébként azt is meghallgathatjuk, hogyan szól a versenypályán a GT-R LM Nismo.

Az új Nissan versenygépet minden bizonnyal már idén is láthatjuk hosszú távú versenyeken. A hivatalos bemutatót jó eséllyel a világ egyik legnézettebb sporteseménye, a Super Bowl szünetében tartják meg. Az viszont nagy kérdés, hogy milyen eséllyel veheti fel a harcot a Nissan az Audival szemben.

További fotók és videó a Jalopnikon.